11. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – REAC 0:2 (0:2)

  • 2019-10-27

2019.10.26. 17-óra, Mészöly Kálmán műfüves pálya:

Berencsi 5 (Kires 71p 0) –

Mizsei 4, Pintér 4, Demeter 5, Orosz 5 –

Pethő 5 (Gellérfi 66p 4), Szabó M. 4 (Varga 53p 4), Gerhardt 5 (Maczinkó 68p 4), Szabados 5 –

Jencsik 4 (Kozma 73p 0), Kocsis 4

Sárga: Varga (65p)

Dinka Balázs (REAC):Agilisan, bátran kezdtünk. Jó egyéni teljesítmények voltak a csapatban. Ugyan a második félidőben némileg visszaesett a teljesítményünk, de ennek ellenére akkor is megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok csapatomnak!”

Dr. Hevesi Tamás:“A gyorsan bekapott gól mindent borított. A vendégek szinte végig magabiztosan őrizték az előnyt, uralták a játékot. Mi pedig semmit sem tudtunk tenni ez ellen.”

Három hét után tértünk haza. A mögöttünk hagyott idegenbeli túra felemásra sikerült, 50%-is lett a mérleg. Ráadásul rossz élménnyel, egy (Újpesti) vereséggel érkeztünk meg a REAC elleni mérkőzéshez. Aktuális ellenfelünk, az elmúlt években az NB3-ba való visszajutásért küzdött és közel is járt a kitűzött célhoz, de végül nem sikerült elérnie azt. Idén szemlélet váltás következett be a klubnál. Kisebb fizetések, szorosabb költségvetés (persze mondhatjuk, hogy mihez képest!?). Ez azonban szerényebb eredményeket is hozott ezidáig. Jelenleg – a forduló előtt – a 11. helyen állt a vendég csapat. Szóval a helyezés alapján akár három esélyesnek is gondolhattuk a szombat délutáni derbit. Azonban az igazsághoz tartozik, hogy a kék-sárgák nagyobb részben már túl vannak a nehéz meccseiken, szóval nálunk számottevő előremozdulás várható a következő hetekben.A mieinknél pedig minden meccs “háború”! Nem lehet olyan találkozó, amit előzetesen fel lehetne adni, el lehetne engedni. Minden egyes pontnak hatalmas szerepe lehet majd a végelszámolásnál. A keretünkben a héten komolyabb változás nem történt. Tartós sérültjeink (Szabó Zs., Balazsin) továbbra is sérültek, mellettük Horváth N. futsal VB selejtezik.

Viszont Mészáros Dominik, a közel 1,5 éves Kanadai kiküldetéséből visszatért! Állapotától és az edzői akarattól függően, akár komoly segítségére is lehet a csapatnak, a hátralévő mérkőzéseken. Mindenesetre ezen a mérkőzésen még csak a “lelátóról” szemlélhette a többieket.

Vendég rohamokkal indult a mérkőzés. Elsősorban a mieink jobb oldalát támadták. Sajnos a gólra sem kellett sokat várni. Az 5. percben egy szöglet utáni kavarodás után már úgy nézett ki, hogy ebből a támadásból nem lesz semmi, de tévedtünk. A 16-os körívénél többen és többször is elrúghatták volna a mieink a labdát, de senki nem tett bele erőt, így a labda maradt a 16-osunk előterében, amíg Oláh meg nem unta a “töketlenkedést” és Gerhardtal kissé összerúgva vissza, 17-ről kapura nem küldte a labdát, ami az ötösön kint álló Berencsit meglepve, kapusunk feje felett a léc alá hullott 0:1!

Talán a gól miatti sokk következtében, de továbbra sem találtuk a ritmust. A vendégek gyorsabbak, pontosabbak voltak. A mieink pedig jobbára védekezésre kényszerültek. A 9. percben ennek ellenére mégis mi veszélyeztettünk. Szabados gyorsított rá a 16-osra, majd jobbal a hosszú, bal alsót célozta meg, de egy métert tévesztett. Fél órához közeledve a védekezésből kilépve ismét mi alakítottunk ki helyzetet. Demeter balról remek keresztlabdával hozta játékba Szabadost, aki a vendég térfél közepéről nem különben kiváló labdát ívelt a 16-oson belülre lépő Jencsik mellére, aki az átvétel után, 8 méterről a kifutó kapus felett a hosszú jobb alsó mellé emelt! Nagy ziccer volt, kár volt érte! Különösen azért, mert a vendégek, a helyzetünkre góllal válaszoltak. A 32. percben egy jobb oldali REAC támadás végén, a 16-os sarkáról, Micheller középre tekert labdájára – bár létszámban meg voltunk – senki sem reagált tőlünk, ellenben a hosszúnk érkező Németh Mizseit megelőzve, elé belépve és a szituációra nem nagyon reagáló Berencsi megelőzve, egy lépésről a bal alsóba passzolta a labdát 0:2.A félidő hajrájában maradt a játék képe. Továbbra is többet volt a vendégeknél a labda és így jobbára védekezésre kényszerültünk. Ennek ellenére a félidő hajrájában két alkalommal is szépíthettünk volna. Előbb a 39. percben Szabados jobb oldali beadását Kocsis a kapus megelőzve 6 méterről, fél méterrel az üresen maradt kapu jobb felső sarka fölé fejelte! Majd a 41. percben ismét Szabados volt a középpontban, szélsőnk a jobb szélen csent el egy rossz átadást a kapustól, az alapvonal közeléből középre, a lendületből érkező Jencsikhez játszott, akinek 16 méteres kapás lövése során egy kissé rátartottak a lábára, a labda így is kapura ment, azonban az ötösön egy védő lábáról kipattant a gólba tartó labda!A gyorsan összeszedett gól sajnos adott a meccsnek egy rossz alaphangot. A vendégeket magabiztossá, bennünket (még) bizonytalanná tett. Ennek ellenére az elkerülhető gólok és a vendég mezőnyfölény mellett, mégis azt mondhatjuk, hogy a védelem viszonylag stabil lábakon állt, kidolgozott helyzetet nem engedélyezett a vendégeknek. Támadásban pedig, ha nem is sokszor, de 3 nagyon komoly lehetőséget is kidolgoztunk Szabados közreműködésével a REAC kapuja előtt. Sajnos ezek mind kimaradtak.

Fordulás után nagyon ellaposodott a meccs. Továbbra is a vendégek játszottak fölényben, a mieink erejét pedig teljesen felemésztette a védekezés. Egy-egy alkalommal el is jutottunk ugyan a vendég kapuhoz, de ezekből az akciókból hiányzott az erő. Egyszer Kozma, egyszer pedig Gellérfi célozta meg a vendég kaput a 16-oson kívülről, kevés sikerrel. Ezek nem voltak igazán komoly lehetőségek. A folyamatos vendég fölény ellenére, ők sem jutottak el nagyon helyzetig. Talán egy bal oldali beadás (55. perc), amit Orosz az érkező két REAC támadót megelőzve csúsztatott ki szögletre, illetve (77. perc) egy Orosz mellől leadott 13 méteres lövés (ami magasan fölé szállt) okozhatott a mieinknél némi vérnyomás emelkedést. A hajrában kapust kellett cserélnünk. A 68. percben Mizsei rövid hazaadását Berencsi a 16-osra kifutva, a csatár elől a mezőnybe rúgta, közben azonban a támadó rátartott a lábfejére. Kapusunk néhány percre még visszatért a kapuba, de aztán a 71. percben Kires váltotta a kapuban.

Sajnos a gyorsan bekapott gól mindent borított. Ráadásul mindkét gólban nagyon benne voltunk. Ezek nem kikényszerített hibákból születtek, hanem – mint a múlt héten is – a mieink komoly helyezkedési hibáiból. Ezután – néhány első félidei veszélyes támadásunk kivételével – a gyorsabb, dinamikusabb játékosokból álló vendégek magabiztosan (végig mezőnyfölényben játszva) tartották az eredményt. A II. játékrészre láthatóan a igen csak el is fáradt a csapatunk, a védekezés teljesen felőrölt bennünket (igaz komolyabb helyzetet nem is engedtünk a REAC-nak). Ezért a vendégek előnyét és így a győzelmét különösebb veszély nem is fenyegette. Sajnos azt kell mondanunk, hogy a játék képe alapján nagy változás nem történt a két csapat közötti tudásbeli különbségben. Hogy ez végül is azért van mert a vendégek nem gyengültek, vagy azért mert gyengültek, de közben mi nem “erősödtünk” az már maradjon meg amolyan költői kérdésnek.A jövő héten az eddigieknél is nehezebb feladat vár ránk. Szombat 19-órai kezdéssel, a bajnoki címre aspiráló BVSC vendégeként látogatunk a Szőnyi útra.