Budapest Kupa 4. forduló: 1908 SZAC BUDAPEST – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 2:0 (0:0)

  • 2018-03-22

2018.03.21. szerda 15-óra, Deák “Bamba” Sportközpont:

Haraldseid 5 –

Juhász 3 (Gerhardt 60p 4), Pásztor 4, Kóródi 4, Kavalecz 4 –

Keglovics 4, Szabó Zs. 3 (Pándy-Szekeres 74p 0), Szabó M. 4, Varga 4 –

Vécsi 4, Nagy D. 4 (Mészáros 44p 4)

Sárga: Juhász (10p), Pásztor (50p)

Dr. Hevesi Tamás:“Erre nehéz mit mondani, mintha elfelejtettünk volna futballozni. Úgy látszik a munkahelyekről, iskolákból való elkéredzkedés annyit kivett a játékosainkból, hogy magára a játékra már nem maradt sem ész, sem erő. Legalábbis bízom, hogy ez a magyarázat, mert minden más esetben nagy bajban vagyunk.”

IMG_2344Rendhagyó, játékos idegen időpontban került megrendezésre a BLSZ2-es, ott a bajnoki címért versengő SZAC elleni Budapest Kupa mérkőzés. A 15-órai kezdés egyben azt is jelentette, hogy igencsak szűk kerettel tudtunk a mérkőzésen megjelenni. Így Horváth, Demeter, Balazsin, Szendrei, Sikorszki, Gergely és Örkényi kénytelen volt kihagyni ezt a meccset, illetve a sérüléssel bajlódó Mészáros amolyan biztonsági tartalékként ült le a padra.

IMG_2353A mérkőzés tétje a legjobb 8 közé jutás volt, ami számunkra – mint magasabb osztályú csapat számára – a versenykiírás értelmében csak a győzelemmel lehetett abszolválható.

IMG_2357Az első percek ismerkedése után láthatóvá vált – mint ahogyan az várható is volt -, hogy a hazaiak a biztos védekezésen alapuló, kontrajátékban bíztak. Hosszú labdákkal igyekeztek játékba hozni a támadóikat. A mieink ekkor még elfogadhatóan teljesítettek, bár már ekkor is igen sok átadási hiba jellemezte a játékunkat. A félidő közepén érkeztek az első figyelmeztető jelek. Egy jobboldali szöglet után Haraldseid túl “lazán” jött ki a beívelésre és a hazai támadó a vele való ütközés után a kapunkba fejelt. A játékvezető azonban megkegyelmezett nekünk és (nagyvonalúan) kifelé ítélt szabadrúgást. Néhány perccel késöbb, újabb sarokrúgást követően, Haraldseid gyengén ütötte ki a labdát, ezért kavarodás alakult ki a kapunk előtt amit végül a védőink nagy üggyel-bajjal menteni tudtak.

IMG_2363A félidő hajrájához közeledve mi is mutattunk valamit a kapu előtt. Előbb nagy D. fordult le a védőkről és 14 méterről kapura lőtt, a kapus vetődve védte a kapu bal oldala felé tartó kísérletet. Később Kavalecz, Varga, Keglovics összjáték után utóbbi került nagy helyzetbe, de sokat várt a lövéssel, amibe végül belevetődött egy védő! Az utolsó pillanatokban még volt egy hazai megugrást, amit végül Haraldseid bravúros kivetődéssel menteni tudott.

IMG_2365Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A mieink semmiben nem tűntek jobbnak, mint az egy osztállyal lejjebb szereplő házigazdák. Már ez önmagában kellemetlen volt, de ami a második játékrészben következett, az még ezt is jócskán alulmúlta.

IMG_2369Tulajdonképpen ebben a félidőben (az utolsó 10-15 perc kivételével) esélyünk sem volt a gólszerzésre. Sőt a játék is inkább a mi térfelünkön folyt. Mindemellett kapitális helyezkedési hibák, elpasszolt labdák jellemezték a játékunkat!

IMG_2366Végső soron a mindent eldöntő első gól a 65. percben esett. Ekkor a hazaiak szélsője, a bal oldalról indulva Kavaleczet és Pásztort is átfűzte az alapvonal közelében, majd laposan középre játszotta a labdát, Berta pedig annyira üresen volt néhány lépésre a gólvonaltól, hogy még egy állítás is belefért neki mielőtt a hálóba lőtt 0:1.

IMG_2371Néhány perccel később, a 72. percben újra a kapunkban táncolt a labda. Most Pásztor adott el egy labdát hátul, abból indulhatott Veres, egészen a büntetőterületen belülre vezette a labdát, majd a kifutó kapusunk mellett a 12 méterről a kapu közepébe durrantott 0:2. Jöhetett volna a harmadik is, de ekkor Haraldseid kifutva tisztázni tudott a támadó elöl (bele is sérült a kapusunk az esetbe).

IMG_2374Az utolsó negyedórában amolyan minden mindegy alapon igyekeztünk támadni. Volt is lehetőségünk a szépítésre. Vécsi és Keglovics egy-egy alkalommal emelhetett az üresen maradt kapura, de vagy az irányzékkal volt a baj, vagy egy visszafutó védő tisztázni tudott. Gerhardt 16 méteres lövése sem sokkal ment a bal alsó mellé.

IMG_2362Összességében igen simán jutott tovább a hazai csapat. Az eredményen túl sokkal fájóbb a mutatott játék. Különösen a második félidőben. Néha komoly szervezetlenség is megmutatkozott nálunk. Gyenge védekezés mellett, voltak egyéni hibák, másoknál öncélú cselezgetés és volt aki csak egyszerűen árnyéka volt önmagának. Láthatóan nagyon nem sikerül rákészülni erre a mérkőzésre.

IMG_2372Most sem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat a kupában. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a 8 között búcsúztunk és megint egy alacsonyabb osztályú csapat ellen. Folytatásban szombaton 19-órai kezdéssel a Goldball pályán – a látottak alapján – egy nagyon nehéz mérkőzés következik, a kieséstől menekülő Hegyvidék ellen.