7. forduló: IKARUS BSE – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 0:0

  • 2018-10-01

2018.09.30. vasárnap 16-óra, Bátony utca:

Szendrei 6 –

Juhász 4 (Sztranyovszky G. 46p 5), Sztranyovszky M. 5, Demeter 5, Kavalecz 5 –

Pethő 5, Örkényi 5 (Cséka 62p 5), Pásztor 5, Szabó M. 5 (Gerhardt 72p 5), Gergely 5 –

Vécsi 5

Sárga: Sztranyovszky G. (58p)

Dr. Hevesi Tamás:“A nagy akarásnak nyögés a vége. Lassan magunk leszünk saját magunk legnagyobb ellenfelei. Úgy látszik ez most már egy ilyen szezon lesz.”

IMG_6586Hát nem áll jól a szénánk. Az elmúlt 4 bajnokin nem nyertünk, csak 1 pontot szereztünk és az utóbbi két meccsen még gólt sem rúgtunk. A tabellán meg egyre hátrébb csúszunk. Az Ikarusnál sem jobb a helyzet. Elfogadható kezdés után egy ötöst kaptak a Kelen pályán, majd két 0:2-es vereség az Újpest és a Svábhegy ellen. Jelenleg (egy elmaradt meccsel) az utolsó előtti pozicióban állnak a tabellán.

IMG_6606Tavaly (és azt megelőzően) a két csapat mérkőzése a BLSZ I. egyik rangadója volt. A legtöbb esetben 6 pontos derbiként a dobogó valamelyik fokáért folytatott harcban, döntő ütközetnek számított. Most is rangadónak tűnt a mérkőzés, csak inkább kiesésinek.

IMG_6611Sajnos a gondjainkat tovább növelte, hogy sérülés miatt a középpályánkról hiányzott két lendületes emberünk Szabó Zsolt és Balazsin András, a védelemből pedig Kóródi Viktor. A meccsre – számunkra hosszú idő után ismét – az Ikarus center, füves pályáján került sor.

IMG_6625A hazaiak kezdtek valamivel jobban. Az első 5 percben igyekeztek mindenhonnan a kapunk elé lőni a labdákat, kevés sikerrel. Az ezt követő 20 perc viszont egyértelműen a miénk volt. Sőt könnyen a vezetést is megszerezhettük volna! A 6. percben Demeter hosszú labdáját a hazai 16-os jobb sarkánál Vécsi érte el előbb és ballal egyből a kapu hosszú oldala felé egy emelt lövést küldött. A hálóőr már verve volt, de a labda 30 cm-rel elkerülte a hosszú sarkot!

IMG_6656Aztán ismét csapatkapitányunk jeleskedett! Pethő átadásával a hazai 16-oson belül került helyzetbe, de addig forgolódott, hogy végül a lövésébe egy védő lába bele tudott lépni. A 12. percben Gergely ugrott ki egy hosszú labdával, a kapussal való találkozás után is nála maradt a labda, de az alapvonal közelébe sodródott, az onnan, a gólvonal elé emelt labdáját egy védő szögletre stukkolta Vécsi elől. És még nem volt vége a helyzeteknek. A 18. percben megint Vécsin volt a világ szeme. Támadónk a 11-es pont környékén cselezgetett, lőhetett volna is, de inkább letolta a labdát a balról érkező Gergely elé, aki a kissé csines labdát a jó ütembe kivetődő kapusba bombázta!

IMG_6685A félidő utolsó harmadában feljebb merészkedett az Ika és ha nagy helyzetet nem is tudtak kidolgozni, de azért zömében a mi térfelünkön járatták a labdát. Arról nem is beszélve, hogy a túlságosan behátráló védőink nagyvonalúan sok lövést engedtek az ellenfél játékosainak. Szerencsére a hazaiak mindenre céloztak, ami kellően nagy távolságra volt a kapunktól, ezért ezek miatt nagyobb izgalomra nem volt okunk. Csak két melegebb pillanatot jegyezhettünk fel. Egy 12 méteres fejest, amit Szendrei némi sasszé után vett fel a jobb alsó elől, illetve a 16-os bal oldali sarka közeléből leadott lövés, ami egy méterrel kerülte el a kapunk rövid felső sarkát.

IMG_6671A szünetben egy kényszerű csere következett, a gyengélkedő Juhász helyett, a szintén nem teljesen egészséges Sztranyovszky Gábor lépett pályára.

IMG_6896Fordulás után kiegyenlítetté vált a játék, kevés – tudatosan kidolgozott – helyzettel. A 67. percben egy hazai fejest fogott nagy bravúrral Szendrei a jobb sarok előtt (igaz a játékvezető már lest jelzett).

IMG_6767Aztán viszont ismét Vécsi kezében volt a döntés. Előbb Cséka remek, lesgyanús kiugratásával egyedül törhetett kapura, biztosra is mehetett volna, ha lendületből elviszi a kapus mellett a labdát, ehelyett azonban az emelést választotta, a labda pedig a felső léc tetejéről pattant az alapvonalon túlra!

IMG_6948Nem sokkal később pedig az utolsó embert megfutva egy kicsit hosszan tolta meg a labdát, emiatt a kivetődő kapus odaért, de Vécsi így is tovább gyömöszölte a labdát, egészen az alapvonalig, ahonnan már estében nem tudott középre továbbítani, a visszavetődő kapus megszerezte előle a játékszert.

IMG_6951Aztán a hajrában akár pont nélkül is maradhattunk volna. Ugyanis a hazaiak, a 11-es pont magasságból elvégzett gyors bedobása során három védőnk is bealudt, mellettük a szélről gyorsan középre játszott labdára csak egy szem támadó érkezett (róla is lemaradtunk), aki végül 6 méterről, nagy helyzetben csúnyán fölé vágta a labdát.

IMG_6947Ott voltunk, közel voltunk a győzelemhez, de megint nem sikerült. Immár 5. hete. Azért az igazsághoz tartozik, hogy nem igazságtalan ez a döntetlen. Bár több helyzetünk volt, de döntő pillanatokban gólt is kaphattunk volna, amivel végül aztán kudarc is lehetett volna a vége. Jövünk-megyünk, küzdünk is ha kell, de sajnos igen kevés a tudatosság látható mostanában a játékunkban. Persze vannak új játékosok, meg  távozóink, ja és a hiányzóink is, de azért mégis csak máshoz szokott az elmúlt években a szemünk.

IMG_6987Mindenesetre a mai meccs alapján nem véletlenül van ez a két szebb napokat látott csapat nehéz helyzetben ebben a szezonban. A jövő héten az Unione látogat hozzánk a Fáy utcába, szombat 17-órai kezdéssel.