11. forduló: KELEN SC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 7:0 (3:0)

  • 2018-10-28

2018.10.27. szombat 13-óra, Hunyadi Mátyás  utca:

Haraldseid 3 –

Sztranyovszky 4 (Juhász 74p 4), Demeter 3, Kóródi 4, Kavalecz 3 –

Gerhardt 4, Szabó Zs. 5 (Örkényi 34p 3), Pásztor 3 (Pethő 33p 4), Szabó M. 3 (Maczinkó 46p 4), Balazsin 3 (Cséka 59p 3)–

Vécsi 3

Sárga: Szabó Zs. 38p, Maczinkó 58p

Dr. Hevesi Tamás:”Bár nem lesz könnyű, de ezt a meccset gyorsan el kell felejtenünk. Valahogy össze kell szednünk magunkat, hogy a hátralévő fordulókban pontokat szerezzünk.”

IMG_7548Lassan megszokják a szurkolóink, szimpatizánsaink is, hogy ez már nem a tavalyi történet. Így aztán a mérkőzés előtti hangolódásban  leginkább a “nem ezt a meccset kell megnyernünk” vélemény hangzott el közöttük. És hát igen, amíg tavaly előtt egyértelműen mi lettünk volna a mérkőzés esélyesei, tavaly pedig egy ki-ki meccsre lehetett számítani, addig mostanra elment mellettünk a Kelen és ennek az összecsapásnak már magasan ők voltak a favoritjai. Viszont a XI. kerületiek sem verhetetlenek, az elmúlt héten (először a bajnokságban) 1:2-re kikaptak a SZAC otthonában és ezzel le is kerültek a dobogó tetejéről.IMG_7557A héten – sajnos – jelentős változás nem történt a csapatunk környékén. A gondok, továbbra is gondok maradtak. Például az 5 igazolt kapusunk közül csak a rangidős, elnyűhetetlen norvég portás maradt (épen), bár Berencsi ezen a héten elkezdte az edzéseket. A védelemből a legfájóbb hiányzó Gergely volt, de középpályáról Pintér és Sztranyovszky G. is elfért volna a keretben.

IMG_7560Enyhe hazai mezőnyfölénnyel indult a mérkőzés, de jobbára a pálya közepén történtek az események, egyik kapu sem forgott veszélyben. Sőt az első lehetőségecske a 20. perc környékén előttünk adódott, Demeter felívelése után Vécsi ütközött az emberével, ő maradt talpon, a hazai 16-os sarka környékén tiszta helyzetbe került, egyedül törhetett volna kapura, de elkapkodta a lehetőséget és 19 méterről méterekkel mellé-fölé lőtt.IMG_7602A gólok sora a 25. percben kezdődött és végül gólfesztiválba torkollott. Az első találat, az utóbbi időben már már szokásos koreográfia szerint zajlódott. Egy jobb-középről, 20 méterről leadott hazai lövési kísérlet a blokkoló Demeter lábán irányt változtatott és áthullott az ellenkező oldali ötös sarkához, a labdára Zsiborás reagált, Sztranyovszky M. lemaradt (de más se ment vele), így a hazai játékos még a levegőből lehulló labdát a rövid alsóba belsőzte 0:1. IMG_7576És itt már nem volt megállás! A 28. percben a bal oldalunkon a 16-oson belül Kavaleczet hagyták ott simán, az alapvonalról laposan bejátszott labdára, a rövid kapufánál előbb reagált a 7-8 méterről berobbanó Bakó, mint a a kedvezőbb helyzetben lévő védőink és a gólvonalon tartózkodó Haraldseid 0:2.IMG_7634Cserével is igyekeztünk változtatni a helyzeten, Pásztort Pethő váltotta a 33. percben.

IMG_7608Aztán negyedóra zömében mezőnyjáték következett, igaz azért volt ezalatt 2 olyan szituáció is a büntetőterületünkön belül, amikor véleményesen szereztünk labdát. Ezután következetek a 42. perc eseményei. A félpályáról, annak is a jobb oldalától egy keresztlabdával indult a hazai kontra, létszámban ugyan most is megvoltunk, de csak darabra. Az alapvonalra levitt labdát nem középre ívelte, hanem ügyesen visszagurította a szélső, ahol a második ütemben Kádár érkezett, aki egy ügyes csellel becsapta a rárontó Kóródit, majd 13 méterről kipókhálózta a hosszú felső sarkot 0:3. Kár, hogy mi kaptuk, de el kell ismerni igazán rajzolt támadás volt.IMG_7657Hát gondolom jókor jött a szünet a csapatnak. A hazaiak láthatóan gyorsabbak voltak és gyorsabban is reagáltak a helyzetekre. Ennek ellenére furcsa ezt mondani, de ahány lehetőségük volt annyi gólt is szereztek, bár ez pont a jó csapat sajátja.

IMG_7673Fordulás után maradt minden a régiben. Előre semmi potencia nem volt a játékunkban, a hazai védelem egyszerű, de rendkívül hatékony eszközökkel szűrték meg az erőtlen és pontatlan kísérleteinket.IMG_7684A 60. percben – számunkra igen furcsa – gólt kaptunk. Mi támadtunk, miközben egy hazai védő a térfelének közepén mentett (talán Vécsi elől), az előrevágott labda az egyszem elől maradt, a félpálya közelében helyezkedő Koós elé szállt, aki így egyedül  törhetett a kapunkra, Haraldseid kiindult, de bár ne tette volna, mert esélye sem volt a labda elérésére, a hazai támadó simán el is vitte mellette a labdát és az üres kapuba helyezett 0:4.

IMG_7693Még fel sem ocsúdtunk, máris kaptuk a következőt. A 62. percben Demeter fejelt – volna – a térfél közelében az oldalvonalnál egy labdát Örkényinek, akit megelőztek, majd a bal oldalon vezetett, formás támadást végén a középre gurított labdára Koós érkezett és 5 méterről a kapunkba pörgetett 0:5. Rossz volt látni, hogy ennél a támadás során is mennyire úton voltak a mieink.IMG_771810 perc “pihenő” következett. Ezidő alatt a Kelen kihagyta az első helyzetét, Balogh passzolt a jobb alsó mellé nagy helyzetben. Ez a pontatlanság fel is bőszíthette a támadót, mert a 72. percben már nem hibázott. Egy meglódulás után középről, 16 méterről tekert a bal alsóba 0:6.IMG_7726Két perc múlva jött a következő. Szögletből még nem kaptunk gól ezen a meccsen, így most szögletből is kaptunk egyet. Jobb oldali sarokrúgás után Bodnár 6 méterről bólintott a hosszú alsóba 0:7.

IMG_7737A hátra lévő idő cserékkel és zömében meddő mezőnyjátékkal telt el.

IMG_7700Előzetesen lehetett számítani erre a vereségre – de mint az Újpest ellen meg is mutattuk – elszánt és alázatos játék mellett. Ma sajnos ez sem volt meg. Úgy látszik a kút mélyén még mindig maradt egy kis hely, ahova még le lehet érni. Sajnos ennek a csapatunknak a játéka mellett vezére sincsen. Lassan eljutunk oda, hogy amit évek alatt szisztematikusan felépítettünk, fél év alatt porrá romboljuk. Persze folyamatosan nem lehet mindig emelkedni, vissza is lehet (sőt törvényszerű) esni, de azt sem mindegy, hogy azt, hogy teszi a csapat. Ez így már nagyon megalázó. A kapusunkban még véletlenül sem akadt el labda, a védelem (különösen a hazai góloknál) csak asszisztál, a középpálya súlytalan, a támadóink láthatatlanok. Miközben furcsa volt látni, hogy a gólok egy részét pont olyan, szélen vezetett látványos, egy két érintős támadásokból kaptuk, mint amilyeneket korábban mi szereztünk. Emellett parádés volt a hazaiak helyzetkihasználása is – különösen a II. félidőben – amikor a kapunk elé értek akkor (1 kivétellel) mindig gólt szereztek. Ez egyben a védelmünk kritikája, különösen úgy, hogy létszámban minden esetben megvoltunk. A jövő héten igazi kiesési rangadóra utazunk Pestszentimrére, ahol a 15. a 14.-et fogadja szombat 13:30-as kezdéssel.