14. forduló: CSEP-GÓL FC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 3:2 (1:0)

  • 2018-11-18

2018.11.17. szombat 13-óra, Dunadűlő utca, volt Csepeli Papír pálya:

Berencsi 4 –

Maczinkó 4 (Kovács D. 70p 5), Sztranyovszky M. 4 (Sikorszki 70p 5), Pásztor 3, Gergely 6 –

Demeter 4, Szabó M. 5-2=3, Szabó Zs. 6, Balazsin 4-2=2 –

Vécsi 5, Gerhardt 3 (Cséka 70p 4)

Gól: Gergely (69p), Vécsi (89p)

Gólpassz: Balazsin, Gergely

Sárga: Szabó Zs. (69p), Demeter (83p)

Piros: Szabó M. (69p második sárga lappal), Balazsin (94p sportszerűtlen viselkedésért)

Dr. Hevesi Tamás:“Az első félidőben nagyon szerény teljesítményt nyújtottunk. Fordulás után már a többségben megvolt az elszántság és ez néhány játékosnál teljesítmény javulásban is megmutatkozott. Azonban amíg ilyen és ennyi gólt tudunk kapni hátul, addig ezzel lehetetlen lesz versenyezni elől. Persze ez nem adhat felmentést arra, hogy ma legalább 4 alkalommal is az ötösön álltunk a kapuval szemben és egyikből helyzetből sem lett gól.”IMG_8465Egy biztos, megmenteni már nem tudjuk az őszi szezonunkat, de a hátralévő két mérkőzésen szépíthetünk valamit az összképen. Égetően szükségünk lenne a pontokra, ráadásul egy közvetlen riválisunk ellen léptünk pályára és az ilyen meccseken duplázódnak a megszerezhető pontok. A meccs fontossága ellenére – amikor is általában még a holtak is magukhoz térnek – meglepően foghíjas kerettel “utaztunk” Csepelre. A szokásos hiányzóink mellett, Kavalecz, Kóródi, Örkényi, Juhász, Csete, Sztranyovszky G. és Pethő sem tartott a csapattal.IMG_8468Ellenfelünk “tavaly” jutott fel az első osztályba, szóval a két csapat az elmúlt években, tétmérkőzésen nemigen találkozott egymással. A hazaiak eddigi mérkőzéseikből az látható, hogy azért (egy két kivételtől eltekintve) mindenkivel szoros, kiélezett mérkőzést tudtak játszani. Az egyik legjobbjuk pedig, az NB1-es múlttal rendelkező, rutinos kapus Groppioni. Bár Vécsi Gabi az utóbbi időben ritkán veszi elő a góllövő cipőjét, de azért mégis érdekes, külön csatára lehetett számítani a két kiváló labdarúgó között.IMG_8469Mezőnyjátékkal, puhatolózással indult a meccs. A nagyméretű, kissé megdermedt pálya sem segítette a folyamatos összjátékot. Az első negyedóra vége felé, előttünk adódtak az első lehetőségek. Előbb Gerhardt 10 méterről kanalazott a bal felső mellé egy labdát. Majd Gergely bal oldali beadását Vécsi középen tovább csúsztatta, pont a tizenhatoson belül, kissé jobb oldalon helyezkedő Demeter elé, aki egyből, 12 méterről élesen kapura küldte a labdát, ami jócskán elkerülte a hosszú felső sarkot.IMG_8473A 17. percben viszont már a hazaiaknál volt az előny. Egy lassan építkező bal oldali támadásán során a védelmünk majdnem összes tagja csak asszisztált ehhez, végül (a volt 43-as játékos) Reményi középre kanyarította a labdát, Pereszlényi pedig 16 méterről egyből kapura lőtt, a labda a vetődő Berencsi kezéről az oldalkapufára, onnan pedig a hálóba pattant 0:1.IMG_8478A gól felhozta a hazaiakat és ez helyzetekben is megmutatkozott. Előbb Szabó M. 16-os vonala közelében követett el szabálytalanságot (visszarántotta ellenfelét). A majdnem a 16-os vonaláról elvégzett pontrúgás elsőre Szabó M.-ről lepattant, az ismétlés már jobban sikerült, a labda a felső lécről pattant vissza a mezőnybe!IMG_8485Ezután még nagyobb helyzet következett. Egy bal oldali hazai akció során, remek labdát kapott a mélységből kilépő Pereszlényi, 7 méterről ügyesen el is gurította a labdát a kifutó Berencsi mellett is, azonban a visszaérő Gergely a gólvonal előtt még elérte és becsúszva kirúgta a labdát a mezőnybe! Nem szabadult fel a kapunk, az akció vége egy 16 méteres hazai lövés lett, mely alig kerülte el a bal alsó sarkot.

IMG_8491Véletlenül majdnem egyenlítettünk. A jobb oldalon felfutó Maczinkó beadása lecsúszott és majdnem a hosszú felsőbe hullott. Groppioni azonban a testi épségét is veszélyeztetve fölé paskolta a labdát. A félidő 3-4 szögletünkkel zárult, amiből némi kavarodás igen, de tudatos gólhelyzet nem alakult ki.

IMG_8483Az első félidőre mást nagyon nem lehet mondani, mint, hogy rettenetes. Lassan, körülményesen, gyámoltalankodva, sokszor ügyetlenkedve játszottunk.

IMG_8480Fordulás után viszont egyből látszódott, hogy észhez tértünk és egy más mentalitású csapat jött ki a második játékrészre. Gyorsabban, pontosabban és erőszakosabban vetettük magunkat a küzdelembe.

IMG_8489Ez már az első percekben helyzetekben mutatkozott meg. Vécsi cselezte le magát az alapvonalhoz, a visszagurított labdája tisztán találta az ötösön Demetert, aki az üresen tátongó kapu helyett, az előtte háttal álló védő lábát találta el! Nem sokra rá egy jobb oldali Balazsin megindulás és lapos beadást ütött el a középen helyezkedők elől Groppioni. Aztán ismét Vécsi lépett ki a védők közül, beérték ugyan de 12 méterről még kapura tudta küldeni a labdát, a kapus vetődve védett (ez a helyzet nem is került be a videó összefoglalóba).

IMG_8494Miközben mindent elkövettünk az egyenlítésért, a hazaiak egy kontrából megduplázták az előnyüket. Hát megérne egy tanulmányt, hogyan nem szabad ilyenkor védekezni. A 2 személyes, rendkívül bonyolult a hazai akció során 4 védőnk helyezkedett vonalban és bolyaként viselkedett a félpálya közeléből induló, egy szem hazai támadóval szemben, Maczinkó és Pásztor is lemerevedett (bár többen lest kiáltottak, a videóból jól látszik szó sem lehetett arról, Demeter ragadt bent), Oláh pedig egészen a 16-oson belülre gyalogolhatott, az elé kifutó Berencsi is igen tanácstalannak tűnt, így aztán a támadónak nem jelentett gondot 9 méterről a bal alsóba helyeznie 0:2.

IMG_8487A gólra góllal válaszolhattunk volna, de ma semmi sem akart összejönni. Most a második félidőben igen agilisan futballozó Szabó Zs. cselezte be magát a büntetőterületen belülre, az alapvonal közeléből visszagurított labdája az ötösön tisztán helyezkedő Gergelyt találta meg, aki viszont hatalmas ziccerben a kiszolgáltatott kapust találta el! Aztán Vécsin volt a sor a helyzetek elpuskázásában, Maczinkó bedobását, középről 13 méterről, senkitől sem zavartatva az égbe lőtte!

IMG_8492Meg is bosszulta magát a kimaradt helyzetek. A 65. percben egy 16-os magasságából elvégzett hazai bedobás után kerültek a védőink ismét “bolya szindrómába”. Bár rögzített szituáció során, embert fogott és hátul volt a teljes védelmünk, mégsem sikerült lekövetniük a 3 érintős akciót és állva hagytak bennünket. Bedobás, pörgetés majd Oláh 8 méterről jobb oldalról kissé éles szögből a hosszú alsóba bombázott 0:3. Elmondhatjuk, hogy a hazaiak ezidáig, ebben a játékrészben érdemben két alkalommal lépték át a félpályát és ebből két gólt szereztek.

IMG_8490Most gyorsan szépítettünk, Balazsin jobb oldalról elvégzett sarokrúgása átszállt a hosszúra, Gergely pedig 11 méterről kapásból a rövid alsóba pörgetett 3:1. Bár egy pillanatra megcsillant az esély a pontszerzésre, ez hamar tova is tűnt. Szabó M. a félpálya közelében felesleges cselezgetésbe kezdet, melynek során labdát veszített, majd hátulról rácsúszott az ellenfelére, ennek a felesleges mozdulatnak a következménye az lett, hogy középpályásunk megkapta a 2. sárga lapját és mehetett zuhanyozni. Az utolsó, több mint 20 percre 10 emberrel maradtunk a pályán.

IMG_8495Ezután az utolsó 20 percre pulzáló kézilabda meccs alakult ki a pályán. Helyzet itt, lehetőség ott. Egy bal oldali szöglet után, a beadásra rosszul kijövő Berencsit megelőzve Kiss fejelt 5 méterről fölé. A túloldalon Balazsin jobb oldalról beküldött labdája találta a hazai kapu előtt teljesen egyedül Vécsit, csapatkapitányunk azonban 6 méterről senkitől sem zavartatva (még felugrania sem kellett) ha egy centivel is, de a rövid kapufa mellé fejelt!

IMG_8486Aztán Szabó Zs. vezette végig a labdát a hazai térfélen, ügyes cselek után a 16-os vonalához érve a teljesen tisztán helyezkedő Vécsihez játszott, aki kissé komótosan viselkedett a ziccerben, de még ez is, meg egy visszacsel is belefért, majd 7 méterről Groppioni kezébe emelt! Aztán Szabó Zs. indította saját térfeléről, tértölelő átadással a jobb szélről induló Balazsint, aki a 16-oson belülre érve hosszan tolta meg a labdát és a kivetődő kapus felszedte a előle a labdát.

IMG_8479A 89. percben, talán a legkisebb helyzetünkből mégis betaláltunk. Amíg a hazaiak azon vitatkoztak, hogy kiről ment ki a labda az oldalvonalon túlra, Balazsin gyorsan a büntetőterületen belül helyezkedő Gergelyhez dobta a labdát, aki, vissza Vécsihez csorgatott, csatárunk pedig 13 méterről egyből, a felső lécet is érintve a jobb felsőbe bombázott 2:3. Az utolsó pillanatok így izgalmasra, sőt kissé feszültre sikeredtek. A 94. percben (egy köpésváltás után) Balazsint is kiállította a játékvezető.

IMG_8493Nehéz erre mit mondani, 6 pontos meccset veszítettünk. Az első félidőre kár szavakat fecsérelni, kedvetlen, lelketlen játék volt az. Viszont a második félidőben többen voltak olyanok, akik minden elkövettek a mérkőzés megfordításáért. Ráadásul erre minden esély meg is volt. A második félidőben még 10 emberrel is komoly esélyünk volt a 3 gólos hátrány ledolgozására. Apropó 3 gól! Hihetetlen az az ügyetlenkedés, ami mostanában hátul jellemez bennünk. Elképesztő helyezkedési hiba előzte meg mindhárom találatot. Csak a statisztika kedvéért. A Csep-Gól az ezidáig lejátszott 13 forduló alatt 8 mérkőzésen nem szerzett gól! Emellett 3 alkalommal 1x, 1 meccsen 2x és 1 meccsen (az utolsó Újbuda ellen) 3x talált a kapuba! Persze a másik oldalon ott van az a sok kimaradt helyzet, de hát a futball már csak ilyen, hátul nem, elől meg lehet hibázni. Mindenesetre lőtt 2 góllal ezért illene idegenben legalább pontot szerezni. Az borítékolható, mostanában örömmel játszanak velünk az ellenfeleink. Mert hát, hátul lyukasak, elől meg pontatlanok vagyunk. A jövő héten zárjuk az őszi szezont, ismét egy 6 pontos meccs következik. Szombaton 17-órai kezdéssel a RAFC látogat hozzánk.

Videón a meccs összefoglalója: