Edzőmérkőzés: 43. sz. Építők SK – Dunakeszi VSD 1:5 (0:1)

  • 2019-02-06

Szerda este a 4 edzőmeccsünket játszottuk a Pest Megyei I. osztályú (őszi 6.) Dunakeszi VSD ellen. Sajnos az elmúlt hétvégén már csökkenő létszámban állt ki a csapat az edzőmeccsen. Ez a negatív tendencia ma tovább folytatódott.

IMG_9415A kezdőnk ezen a napon Berencsi – Tóth Zs., Kovács, Demeter, Sikorszki – Varga D. – Stampf, Szabó Zs., Jencsik, Bence – Gerhardt volt.

Sajnos nehezen melegedtünk bele, a vendégek az elején jobban játszottak nálunk. Az első negyedóra végén egy 17 méteres szabadrúgásból meg is szerezték a vezetést. A folytatásban feljavultunk és komoly egyenlítési lehetőségeink is voltak, de az eredmény ebben a játékrészben nem változott.

A szünetben kisebb változtatás történt a felállásban, a Berencsi – Tóth Zs., Örkényi (Varga D.), Demeter (Kovács), Csertek – Cséka, Szabados, Jencsik (Bence), Stampf – Szabó Zs., Vécsi összeállítású csapat futott ki a 2. félidőre.

IMG_9419A II. félidő első felében enyhe fölényben is játszottunk és Stampf révén egyenlíteni is sikerült. Azonban a vendégek gyorsán megrázták magukat és a félidőbeli első érdemi támadásukból ismét előnybe kerültek. Sokáig úgy nézett ki, hogy 1:2 lesz a végeredmény, mert a meccs hajrájáig (kb a 80. percig) nem változott az eredmény. Azonban az utolsó 10 percben a sérülések és visszaállások is közrehathattak abban, hogy nagyon szétestünk hátul és a középpálya sem nagyon zárt már vissza, így a vendégek igencsak megszórtak bennünket a végére.

A folytatásban szombaton 18-órai kezdéssel a Viadukt Biatorbágy csapatát fogadjuk.