Beharangozó!

  • 2019-08-22

Micsoda rangadók voltak, legalábbis még két éve. Szoros, feszült nagy meccsek. Tavaly már mindkét csapat árnyéka volt önmagának. Különösen mi. Ráadásul a Gáz oda-vissza nyert ellenünk, sőt még csak gólt sem rúgtunk nekik (3:0, 2:0). Szóval, ideje lenne egy jó eredményt elérni ellenük.

Az idei bajnokságot egyik csapat sem kezdte jól. A sárga-zöldek az Unione ellen kaptak ki hazai pályán (0:3), a mieink pedig a Víz ellen áztak el idegenben (1:3).

A mérkőzésre szombaton 17-órás kezdéssel kerül sor a Vasas pályán. A mérkőzés játékvezetője  Török Zsolt, segítői Gyana Gergely és Móré Balázs lesznek. A vendégek sárga-zöldben (vagy piros-feketében), a mieink pedig kékben (vagy fehérben) lépnek majd pályára.