Beharangozó!

  • 2019-10-15

Tavalyi (és a tavaly előtti) eredményeik ismeretében némileg meglepő, hogy (bár sokat erősödött az osztály) az újpesti fiatalok jelenleg (velünk megegyező pontokkal) csak a 10. helyen állnak a tabellán. Az igazsághoz tartozik, hogy a nehéz meccseik többségén már túl vannak. Tehát várhatóan a szezon végére feljebb fognak kapaszkodni a tabellán. Ezidág nem sok babér termett ellenük a bajnokságban. A 4 találkozóból, mind a 4 alkalommal a lila-fehér csapat nyert. A hazai csapat többségét, a minden évben az U19-ből kiöregedett játékosok alkotják. Tehát erőben, gyorsaságban valószínűleg most is jobbak lesznek majd nálunk. Ennek ellenére mégis most vagyunk talán a legközelebb a pontszerzéshez.

A mérkőzésre szombat 10-órás kezdéssel kerül sor a Újpest Labdarúgó sportcentruma (műfüves pálya). A mérkőzés játékvezetője Bereczki Miklós, segítői Borsos Róbert és Reszler Csaba lesznek. A hazaiak lilában játszanak, a mieink pedig pirosban lépnek majd pályára.