Beharangozó!

  • 2019-11-14

Megint egy olyan mérkőzéshez érkezünk, amikor egy bravúros eredménnyel akár át is billenhetünk a felső házba. Az elmúlt héten bizonyítottuk, hogy a “kötelezőket” tudjuk hozni, viszont a volt NB3-asokkal még ezidáig nem bírtunk el. Most itt a lehetőség megint a bizonyításra. Ráadásul pont a zöld-fehérek ellen történt meg a múltban, hogy az akkor bajnoki címért menő (és végül az meg is szerző) Pénzügyőrt hazai pályán sikerült meglepni (1:0). Mindenesetre most sem mi leszünk a mérkőzés esélyesei, hanem az 5. helyen álló hazaiak. Egyenlőre csak az látszik biztosnak, hogy (az előrejelzések szerint) jó idő és jó pálya várja majd a csapatokat a hétvégi matinén. A többit meg majd meglátjuk szombat délután.

A mérkőzésre szombat 13-órás kezdéssel kerül sor Pasaréten, a Pénzügyőr sporttelepen (füves pályán). A mérkőzés játékvezetője Zimonyi Péter, segítői Kovács András és Sudicky Bálint lesznek. A hazaiak várhatóan zöldben játszanak, a mieink pedig sötétkékben lépnek majd pályára.