Edzőmérkőzés: Törökbálinti TC – 43. sz. Építők SK 4:2 (1:1)

  • 2019-08-10

Utolsó – bajnoki rajt előtti – edzőmérkőzését játszotta szombat délelőtt csapatunk. Ellenfelünk a Pest Megyei I. osztály újonca, a Törökbálint együttese volt. Velük még 2015-ben játszottunk utoljára, akkor nyertünk 3:2-re, nem mintha egy felkészülési meccsen az eredmény lenne az elsődleges. Főpróba ide, főpróba, oda a “tervezett” keret ma sem jött össze. Kires, Berencsi, Orosz, Demeter, Balazsin, Horváth N., Szabó M. és Bencze is kihagyta ezt a napot.

Végül a Kiss D. – Mizsei, Kovács D. Kóródi, Kozma – Pethő, Jencsik, Örkényi, Pintér, Szabados – Gerhardt kezdőcsapattal futottunk ki a törökbálinti műfüves pályára.

Az első 10 perctől eltekintve nálunk volt a labda, de eredményesség tekintetében ennek nem sok látszata volt. A félidő közepén egy kiugratás után a hazaiaknál volt az előny, amit nem sokkal később szintén egy kiugratás után Pethő (ismétlés után) egalizált.

A második félidőben a Haraldseid – Maczinkó, Kovács Zs., Kóródi, Kozma – Mizsei, Jencsik, Varga, Szabados – Pethő, Kocsis csapat folytatta. Ebben a játékrészben is a hazaiak jutottak előnyhöz, amit Jencsik 17 méteres átlövéssel egalizálni tudott.

Aztán mi kerülhettünk volna előnybe, de a legjobb lehetőségeink is kimaradtak. Nem úgy a másik oldalon! Amíg mi egy félpályás szabálytalanság miatt reklamáltunk, addig a hazaiak végigvitték a támadást és gólt szereztek. Aztán a 93. percben egy 20 méteres megpattanó lövés végképp eldöntötték a meccset.

Zömében fölényben játszottunk, de ezzel nem sokra mentünk. A támadó harmadban sok volt a hiba, az eladott labda. És a nagy helyzeteinket sem sikerült berúgni. Hátul viszont továbbra is gólképesek vagyunk.

Összességében, felállástól függetlenül elég aggasztó – hogy a korábbi évektől eltérően – nem az élbolyhoz tartozó Pest Megyei csapatoktól, sorozatban ilyen sima, nagy gólarányú vereségeket szenvedünk az utóbbi időben.