1. forduló: UNIONE FC

  • 2015.08.11.

unionelogo43-as logó kék-fehér

helyszín: 1222 Budapest, Promontor utca 89. Budafok sporttelep (füves pálya)

Időpont: 2015. augusztus 15. szombat 11-óra

találkozó: 9:45-kor a pályán

Erős lesz az Unione! Hassan és Benedek is a csapatban!

Két remek játékossal erősítette meg amúgy sem gyenge keretét az Unione FC, amely tavaly a gyenge őszi idénye után tavasszal az egyik legjobban szereplő BLSZI-es csapat volt. A Pénzügyőrből igazolt Aribi Hassan a nyár fogásának tűnik, hiszen az NBIII-ba feljutó zöld-fehérek egyik legjobbja volt az elmúlt bajnokságban. Az Unione másik szerzeménye Benedek Tamás, aki korábban számos csapatában –így legutóbb a Voyage-ban is – bizonyította, hogy góllövésre termett. „A tavasszal elkezdett utat szeretnénk folytatni, nem akarunk úgy járni, mint az előző bajnokság elején, amikor nagyon gyengén kezdtünk. – mondta Szabó András, az Unione vezetőedzője – Nagy célokról most nem szeretnék beszélni, elsősorban az a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a pályán, és minél többször győztesen jöjjünk le róla. Azt gondolom, hogy jól erősítettünk, hiszen a keretünk egyben maradt, és két olyan játékost is sikerült igazolni, Hassan és Benedek személyében, akik már bizonyították tudásukat ebben az osztályban.”

pestifoci.hu

Tavaly a Fáy utcában 1:1, Budafokon 1:3 volt az eredmény.