10. forduló: MŰEGYETEMI FC

  • 2015.10.12.

43-as logó kék-fehérMAFC

helyszín: 1139 Budapest, Fáy utca 58. Vasas sporttelep, (Mészöly Kálmán műfüves pálya)

Időpont: 2015. október 17. szombat 17-óra

találkozó: 15:45-kor a pályán

A Műegyetemi FC (korábbi nevén MAFC) idén jutott fel a Blsz1-be. A 3. helyen végeztek, ami a versenykiírás szerint nem jelentett volna autómatikus osztályváltást, de a Pénzügyőr feljutása végül megteremtette a lehetőséget a feljutásra, amivel végül éltek is az egyetemisták. A kezdeti megilletődötség után egyre jobban magukra találtak a piros-feketék és jelenleg ugyanannyi pontal állnak mint mi, de jobb gólarányuk miatt 2 helyezéssel meg is előznek bennünket a tabellán. Utoljára még a 2013/14-es Blsz2-es bajnokságban találkoztak a csapatok. Akkor kettős győzelmet ünnepelhettünk (3:2 i, 6:0 o). A vendégek, győzelemmel (SZPA 1:0), mi egy vereséggel felérő döntetlennel (Vízművek 1:1) érkezünk majd a mérkőzésre. Ennek ellenére, nyílvánvalóan az esélyesség terhe bennünket fog nyomni szombaton, reméljük most sikerül is élni vele és megszerezzük a 3 pontot.