16. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – ASR GÁZGYÁR 2:3 (0:3)
2021.02.23. kedd 19:45 III. Kerület TVE sporttelep
Berencsi 3,5-2=1,5–
Hámory 3 (Pintér 46p 5), Demeter (csk) 3, Orosz 4,5, Gergely 4 –
Szabó 4, Fodor 3 (Érsek 46p 5), Kmetykó 3,5, Gerhardt 3 (Mészáros 46p 4,5), Stampf 3 (Borgulya 46p 5) –
Kocsis 3,5 (Ábrahám 46p 5)
további cserék: Haraldseid, Maczinkó,
Gól: Demeter (52p), Orosz (90p)
Gólpassz: Borgulya, Ábrahám
Sárga: Hámory (29p), Demeter (86p)
Piros: Berencsi (92p utolsó emberként szabálytalankodott)
Lászka Balázs (ASR Gázgyár vezetőedzője): „Úgy gondolom, hogy a mérkőzés képe alapján megérdemeltük a győzelmet. A kiállítás után nagyon nehéz volt megtartanunk az előnyünket. Az 1:3-nál 11-est védő Schritt Martinnak is nagyban köszönhető a siker, hiszen emiatt nem tudtak ekkor még feljönni ránk egy gólra. Ha egy kicsit higgadtabbak vagyunk, akkor nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Azzal, hogy tíz emberrel végül kiharcoltuk a győzelmet, az a srácok részéről a szív diadala volt, és nagyon gratulálok Nekik hozzá!”
Dr. Hevesi Tamás:„Egyet aludnom kellett erre a nyilatkozatra. Valószínűleg tegnap még nem ezt mondtam volna. Amatőrök vagyunk! Családi és munkahelyi gondokkal érkezünk a meccsre és ezeket a nehézségeket nem tudtuk félretenni erre a 90 percre. Az utóbbi időben pont az volt a legnagyobb erénye a csapatunknak, hogy az álmából felébresztve is képes volt az előre megbeszélteket eljátszani a pályán. Ez persze az ellenfelek erősségétől függően az adott eredményre volt elegendő. Ma viszont mélyen valós tudásunk alatt játszottunk az első félidőben, emellett néhány játékos hozzáállásával is gond volt. Fordulás után mindent megpróbáltunk, az akarat megvolt, de ez sokszor már kapkodásban ment át. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a második félidei játékkal simán nyertük volna ezt a meccset. Az okos ember más hibájából tanul, a buta a sajátjából sem. A hétvégén kiderül, hogy mi legalább a sajátunkból tudunk-e majd okulni.”
A „tavaszi őszt” bár jó ellenfelekkel és szoros mérkőzéseket játszva zártuk le, azonban ez nem sok pontot hozott a konyhára, szám szerint egyet (Vízművek 0:0, Csepel 0:1). Igaz, a Gázgyár mérlege még ennél is rosszabb lett. 3 (halasztott) mérkőzésen, 3 zakó (Pénzügyőr 1:3, Svábhegy 1:2, Csepel 0:4). Mindez egy hét alatt. Így aztán a 9. és 11. mérkőzésén mindkét csapat a szebb folytatás (a jobb tavaszi rajt) reményében lépett pályára – a vendégek halasztási kérelmének megfelelően – a 16. forduló zárómérkőzésén, kedden este. A kezdőnk:
A mieink keretéből Kires, Kavalecz és Rozsáli sérülés, Örkényi egyéb okok miatt hiányzott. Ellenben hosszú idő után ott volt a padon az egyik nagy visszatérőnk, Érsek Róbert.
A mérkőzés úgy kezdődött ahogy azt várni lehetett. Labdát birtokló hazaiak, visszaálló vendégek. A mérkőzés lassan folydogált, láthatóan senki nem akart kockázatot vállalni és senki sem sietett sehová sem. Emellett sok hiba volt mindkét oldalon.
Némileg váratlanul, a semmiből érkezett az első gól a 13. percben. Gerhardt és Fodor együttes erővel gyűrte le az előretörő Fehért a kapunktól 28 méterre. A labda mögé s sértett állt és a sorfal mellett úgy tekert a kapunk bal oldalába, hogy a vetődő Berencsi előtt még megpattant, meg is csúszott a labda 0:1. Maradjunk annyiban, hogy a távolság és a lövés ereje sem feltétlen indokolta, hogy gól legyen a szabadrúgásból.
A váratlan gól kis mértékben felrázta a meccset, némileg a mieink is aktivizálták magukat. Különösebb dologra nem kell gondolni, de azért most már elértünk a Gáz kapujáig. A 21. percben Kocsis 16 méteres félmagas, jobbra tartó lövését ütötte oldalra Schritt, Fodor elől pedig szögletre mentett egy védő. A 22. percben Szabó bal oldali sarokrúgása visszapattant a feladóhoz, az ismétlést már kapura tekerte középpályásunk a léc alá tartó labdát fölé paskolta a kapus. A 23. percben Stampf jobb oldali szögletét a hosszún Fodor fejelte a jobb alsó irányába, de sokat tévedett! A 27. percben a vendégek veszélyeztettek. Fehér kapott meglepően tiszta helyzetben labdát a 16-osunk környékén, kapura is fordult, szerencsénkre 17 méterről Berencsi kezébe lőtt!
És akkor megkaptuk a következőt! A 29. percben Balló jobb oldali beadást követően a hosszú ötösön Hámory hátulról (igencsak feleslegesen) lerántotta az érkező Fehért! 11-es’ A labda mögé a sértett állt és a jó irányba vetődő Berencsi keze mellett laposan a jobb sarokba lőtt 0:2.
Ismét adódott egy helyzetecskénk. A 36. percben Szabó bal oldali beadását a hosszún Kocsis 5 méterről csúsztatta a jobb alsó mellé!
A 38. percben „feltettük a koronát” az első félidei teljesítményünkre! Fehér futotta le Hámoryt a bal szélen, a beadás után már úgy nézett ki, hogy felszabadul a kapunk, de a védőink elaludtak, Balló odacsúszott és tovább sodorta a labdát. Ez a labda is a védőinké lehetett volna, de a védőink, különösen Kmetykó tovább aludt, nem úgy Cséka, aki nemes egyszerűséggel odaszaladt és 10 méterről a bambuló védőink között a léc alá vágta a labdát 0:3.
Szégyen és gyalázat! Az első félidő kritikán aluli focit hozott a részünkről. A lassú és körülményes játékunk mellett, kapitális egyéni hibák jellemezték a mieinket. Mintha néhány játékosunk fejben sem lett volna ott a pályán. Csak lődörögtek a „gyepen”! A Gázgyár pedig a három lehetőségéből 3 gólt szerzett! 0:3 után edzőmeccs jelleget öltött számunkra a mérkőzés. A szakvezetés ötös cserével próbálta felrázni a csapatot és megkísérelni a lehetetlent. Hámory, Gerhardt, Fodor, Stampf és Kocsis helyett, Mészáros, Érsek, Pintér, Borgulya és Ábrahám lépett pályára. Talán nem járunk messze az igazságtól, hogy a szakvezetés akár többet is cserélt volna, ha a versenyszabályzat lehetőséget adott volna rá.
Az első percek már mutattak valami élénkséget. Az első percekben Borgulya jutott kedvező beadási helyzethez jutott, de a kapus kivetődve megkaparintotta a labdát a középen érkezők elől. Az 50. percben Demeter veszített felelőtlenül labdát Fehérrel szemben, a balról bejátszott labdát azonban Orosz jó reflexszel lefülelte.
Az 52. percben szépítettünk. Borgulya rúghatott jobbról szögletet, amelyre Demeter remekül robbant be középre és 7 méterről a vendég kapu jobb oldalába fejelt 1:3.
Továbbra is támadásban maradtunk. A Gáz teljesen beszorult a saját térfelére. Az 57. percben Gergely bal oldalról nagy ívben középre lőtte a labdát, amiről előbb Mészáros, majd a hosszún Borgulya is alig maradt le. Az 58. percben Borgulya lapos beadása a 16-osn belül egy védőről pont Mészáros elé pattant, aki 13 méterről nem az egyből lövést választotta, így nem is lett helyzet a lehetőségből!?
Az 59. percben egy jobb oldali vendég szöglet után a hosszú ötösön Fehér fejelte kapura a labdát, Berencsi már verve volt, de a hosszú jobb alsó felé tartó labdát Pintér a gólvonalról a mezőnybe vágta! A 60. percben Kmetykót akasztotta hátulról Mankó a félpálya közelében, de már a vendég térfélen. Mivel ez volt a második sárga lapja a vendég játékosnak, Király játékvezető kiállította a Mankót!!! Az utolsó félórát emberelőnyben játszottunk!
61. percben Orosz beívelését után Kmetykó csúsztatását követően Demeter lesről fejelt a kapu bal alsó sarkába. A 63. percben majdnem szépítettünk! Ismét Borgulya jobb oldali lapos beadása után Mészáros senkitől sem zavartatva 10 méterről a kapufát súrolva a jobb felső mellé belsőzött!!!
Teljesen áttevődött a játék a vendég térfélre. Az esetek többségében mind a 19 mezőny és a vendég kapus a Gázgyár térfelén tartózkodott. A 68. percben Mészáros passzát Gergely már a 16-oson belülről, éles szögből – tőle szokatlan módon) csúnyán fölé tekerte! 71. percben Ábrahám a jobb szélen szaladt el a centerezése azonban védőt talált, de aztán a labda csak átkerül a hosszú bal oldalra, ahonnan Szabó viszonylagos tiszta helyzetből, 10 méterről fölé durrantott! A 73. percben Demeter tértölelő átadással szöktette a bal szélen Érseket, aki elől végül az ötös sarkánál mentenek szögletre a védők.
A 76. percben ismét egy nagy zárkózási lehetőséget mulasztottunk el. Pintér jobb oldali felívelését Kmetykó a 16-os vonaláról tovább befelé csúsztatta ami egy védő kezét érintette, a lecsorgóra Borgulya csapott le, őt pedig az ötösön hátulról akasztották. Nem tudni, hogy végül a játékvezető melyik szabálytalanságot fújta le, de tény, hogy büntetőhöz jutottunk! A labda mögé Szabó állt és a balra helyezett lapos lövést Schritt gyors vetődéssel kiütötte! A kipattanóra Mészáros érkezett és 2 méterről a fekvő kapus mellett „spigó-talpas” megoldással próbálta átjuttatni a labdát a gólvonalon, de olyan gyengére sikeredett a „lövés”, hogy Lóska beszaladva a kapuba és kivágta a gólvonalról a háló felé döcögő labdát!!!
A 82. percben a csereként pályára lépő Tamáska vitte el a labdát a bal szélen, a rosszul becsúszó Demeter mellett, majd a 15 méterről passz-lövéssel a jobb alsó mellé lőtt (passzként Csékának hosszú volt a labda). Folyamatosak voltak a beadások a vendég kapu előtt, a vendégek pedig hősiesen védekeztek. Mindent egy lapra feltéve támadtunk, de így hátul a védekezéssel már nem nagyon törődtünk. És jött is a vendégek kontrája. A 89. percben Sagát indulhatott a saját térfeléről egy kiugratással, Berencsi messze a kifutva a kapujából éppen hogy menteni tudott a vendég támadó elől!
A 90. percben Ábrahám balról, három vendég védőn is átcselezve magát egészen az ötösig jutott, ahol viszont Fehér hátulról becsúszva felvágta! Újabb 11-es! A labda mögé most Orosz állt és laposan a jobb alsóba helyezett 2:3.
5 perces hosszabbítás következett! A 93. percben amikor már mindenki a Gáz kapujára támadt, egy kontrával megugrott a vendég csapat. A félpályáról induló kontrával Sagát és Cséka is mehetett volna, de Berencsi messze kiszaladva a kapujából Sagátot (rendkívül rossz ütemben odalépve) becsúszva elkaszálta! A játékvezető azonnali pirossal kiállította a kapusunkat! A hátralévő percekre – több cserénk nem lévén – Pintér állta a kapuba.
A 95. percben majdnem sikerült az egalizálás! Szabó 26 méterről amolyan minden mindegy alapon nagy bombát küldött a vendég kapu bal oldala felé, a kapus lemerevedett, már verve volt, de a labda végül ha milliméterekkel is, de elkerülte a kaput!!!
A második félidőre felpörögtek az események. Az első játékrészhez képest jóval gyorsabb lett a játék, nagyobb lett az iram. A cseréknek köszönhetően komoly esélyünk volt a pont szerzésre, sőt talán a mérkőzés megfordítására is. Tény, hogy ekkor már a túlzott akarás és verseny az idővel, nagy rohanást és kapkodást is hozott. Döntő volt a II. félidő közepén kihagyott 11-es, ami ha bemegy, akkor minden bizonnyal áttörést hozott volna a mieinknek a meccsben. Így azonban csak annyi maradt, hogy a gyalázatos első játékrész után szorosabbá tudtuk tenni a végeredményt. Összességében rendkívül nagyvonalú vendéglátók voltunk. Nekünk nem szoktak ilyen könnyű gólokat engedni az ellenfeleink. A tanulság (ebben a pontvadászatban már sokadszor) hogy a BLSZI-ben már nincs könnyű meccs, nem lehet félvállról venni egyetlen ellenfelet sem. Megint saját kárunkon tanultuk meg a leckét. Ráadásul hétvégén pótvizsgázhatuk, mert ősszel a sereghajtó Közterülettel játszottunk hasonlóan csalódást keltő meccset. Hétvégén kiderül, hogy sikerül-e feledtetni valamelyest ezt a kudarcot.
Úgy illik, hogy amennyiben tudósításainkban teret engedünk (néha) a játékvezetők kritikájának is, akkor most nem maradhat el a játékvezetői hármas dicsérete sem. Király Gergő által vezetett játékvezetői hármas hiba nélkül vezette a meccset. Következetesen ítélte meg a szabálytalanságokat és a meccset befolyásoló döntései (kiállítások, büntetők stb.) is kivétel nélkül, mind helyesek voltak. A mieinkkel szemben a játékvezetők ezen a napon felnőttek a feladatukhoz.
A folytatásban szombaton 16-órai kezdéssel a sereghajtó Közterület vendégeként lépünk pályára a Deák Ferenc „Bamba” (SZAC pálya) sporttelepen.
fotók (részben) Gázgyár facebook oldal!
További mérkőzések a 16. fordulóból:
Svábhegy – Közterület 5:0
Ikarus – BMTE II 4:0
SZAC – Csep-Gól 0:2
Vízművek – Pénzügyőr 2:4
Kelen – RAFC 2:0
REAC – Testvériség 1:0
Csepel – Unione 3:1










