17. forduló: BUDAFOKI LC

  • 2016.02.28.

A Budafok (8.) is azok a csapatok közé tartozik, akik ellen (legalábbis újkori történelmünk szerint) még nem szereztünk győzelmet. A tavalyi 1:3 és 1:2 után, ősszel 1:1-et játszottunk velük. Reméljük ez az eredménysor, egyben a fejlődést is jelzi és most már győzelem következik. Szükségünk is lenne a 3 pontra, mert az élboly nagyon sürű. Ellenfelünk jelenleg a középmezőnyben, a 8. pozícióba helyezkedik el, de senkit ne tévesszen meg ez az eredmény. Fiatal csapatuk – különösen hazai pályán – bárkit le tud győzni.

Budafoki LC43-as logó kék-fehér

BUDAFOKI LC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK

helyszín: 1222 Budapest, Promontor utca 89. (műfű)

időpont: 2016. március 5. 19:00

találkozó: 17:45-kor