10 meccse veretlen az Építők ellen is nyerő Unione!

  • 2015.04.26.

Az Építők tudta, hogy mire kell nagyon felkészülni az Unione ellen, de hiába, a mérkőzés elején saját maga ellensége volt az újonc.

Unione FC – 43.sz.Építők 3-1

BLSZ1. 24. forduló

Az Építőknél tudták, hogy nem érdemes eheti ellenfelüknek sok pontrúgást hagyni, mégis a mérkőzés első 10 percében négy szögletet és egy szabadrúgást végezhettek el jó helyről a hazaiak. Ennek meg is lett az ára! Az 5. percben Szabó Tibor bal oldali sarokrúgása után Földes Gábor fejelt a kapuba. 1-0 3 perc múlva pedig jött az újabb hazai gól, ezúttal jobbról adta be Szabó a szögletet, Graeser Krisztián kiütötte, de Fekete Viktor egy szép csel után a kipattanó labdát 14 méterről a hálóba bombázta! 2-0 Szabó András a hazaiak edzője, két hete az RTK elleni kevésbé látványos győzelmüket követően azt mondta: lehet, hogy frontérzékeny a csapata. Kijelenthetjük a jó idő most már tartós, mostanra pedig megszokta a meleget az Unione, az Építők viszont úgy tűnt, elnézte az órát, nagyon későn ébredt. Aztán csak összeszedték magukat a vendégek, az első félidő felénél Bakay Ferenc (Építők) adott jó labdát Mészáros Dominiknak, akinek kapura tartó lövését végül sikerült blokkolni. A helyzet után a túloldalon majdnem megszületett a harmadik gól. Szabó Tibor bal oldali beadását Szekeres Tamás fejelte a kapu fölé. Ismét az Építők következett, és ezúttal már nagyon közel járt a szépítéshez, Bakay Ferenc 14 méterről leadott lövését Gyenes Dávid a felső lécre tolta. A 32. percben ismét a kapufán csattant a labda, Faragó Bálint beadását Érsek Róbert továbbcsúsztatta, érkezett Gergely Viktor és a bal kapufára fejelt. 2-2-re is módosulhatott volna az eredmény, ehelyett lett 3-0- a félidő! A 45. percben egy remek kiugratás után Keresztesi Botond 10 méterről nagy gólt lőtt a kapu jobb oldalába! 3-0 A II. félidő újabb Építők kapufával indult, Vécsi Gábor lőtt 18 méterről a lécre, majd az 52. percben újabb gólt érhettek volna el a vendégek, Mészáros Dominik 9 méterről kapura tett labdáját fölé tolta Gyenes. A helyzetek után az Unione akarata érvényesült, gyakorlatilag úgy telt el innentől kezdve a második játékrész, hogy semmi érdemleges nem történt a pályán. A 68. percben a szépítés azért csak sikerült a vendégeknek, Nika Bence passzolt Bakay Ferenchez, aki 14 méterről bevette Gyenes Dávid kapuját. 3-1 Az utolsó 20 percben az iram hagyott némi kívánnivalót, és a helyzetek is elmaradtak, ez pedig mind a hazai csapatnak kedvezett. Sorozatban 10. meccsén maradt veretlen az Unione, amely tavasszal 8. győzelmét aratta!