2016 LEGJOBB 43-AS JÁTÉKOSA: KÓRÓDI VIKTOR!

  • 2016.12.11.

A csütörtöki Évzáró Banketten kiosztásokra kerültek 2016 legjobb 43-as játékosainak szánt díjjak. Ebben az évben a nagyszerűen szerepeltek a védőink, hiszen a hátsó alakzatból a végső győztes mellett további két játékos is szerepelt az első ötben.

ev-labdarugoja-korodi-43A végső sorrend igen szorosra sikeredett. Kóródi Viktor 6,2-es átlaggal lett 2016 legjobbja! Belső védőnk egész évben kiegyensúlyozott, kimagasló teljesítményt nyújtott. Vezetőink a 2016 januári átigazolási időszakban nézték ki és csalták el az akkor már a szétesés jeleit mutató  Voyage SE csapatából. És mondhatjuk mindkét fél jól járt ezzel a házassággal. Viktor játékával és személyiségével is azonnal vezére és kihagyhatatlan tagja lett a védelmünknek.

12795025_1273306162683472_3694060792926286201_oTermészetesen nem véletlen találat volt az ő megszerzése. Korábban (19-évesen) a Budapest Honvéd NB2-es csapatában is több  alkalommal pályára lépett. Majd a Budapest első osztályú TFSE, illetve a folyamatosan jól szereplő, szintén BLSZ1-es élcsapat Voyage SE-ben is kihagyhatatlan volt, mint ahogyan a Budapest Válogatottban is állandó kerettag.

14372386_1416215651725855_7084221922091346348_oJátékosunk 25 éves korával mára már rutinosnak tekinthető fiatal csapatunkban. Vezetőink szerint, elsődlegesen játék intelligenciája emeli ki őt a mezőnyből, de emellett a hozzáállása, szerénysége és a játékhoz való alázata miatt is (Vécsi Gabival együtt) kiemelkedő egyénisége a mai 43-asnak. Mondhatjuk, hogy az elmúlt évek egyik legjobb igazolása volt.

Év Labdarúgója:

1. KÓRÓDI VIKTOR 6,2

2. VÉCSI GÁBOR 6,1

3. DEMETER VIKTOR 5,8

4. Juhász Ádám 5,78

5. Spáth Marcell 5,72