21. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – RAFC 1:2 (1:1)

  • 2017.04.02.

2017.04.01. szombat 17-óra, Mészöly Kálmán műfüves pálya:

Graeser 4 –

Takács 5, Probáld 5 (Örkényi 82p 0), Kóródi 5, Gergely 4 (Juhász 81p 0) –

Demeter 4 –

Mészáros 4 (Kocsis 46p 4), Szabó Zs. 6,  Kablawi 6, Balazsin 4 –

Érsek 4

Gól: Szabó Zs. (26p)

Gólpassz: Takács

Sárga: Érsek (19p), Balazsin (63p), Szabó Zs. (77p)

Dr. Hevesi Tamás:“Érdekes játék a foci, nem vagyunk formában mégis nyerhettünk volna, de nem nyertünk. Az okosabb csapat nyert, mert többek között a kevesebb helyzetét jobban használta ki. Igyekszünk rendezni a sorainkat, de láthatóan ez nem fog menni egyik napról a másikra. Pedig már alig várom azt a bizonyos másik napot.”

DSCF3732Sajnos „a helyzet nyugaton változatlan”. A már már kiállási gondokkal küzdő csapatunknak szombaton ismét egy rangadó (szerű) mérkőzésen kellet, pályára lépnie. Ez most már tényleg hihetetlen ami a csapat környékén történik. Ivancsik és Horváth Norbi továbbra is a válogatottnál szerepel, Szabó Marci, Kavalecz sérült, Ferenczi-Bakó most az U19-el tartott, Vécsi, Dévényi és Fodor pedig eltiltott. Mellettük a játékot vállaló Kóródi, Mészáros és Demeter sem teljesen egészséges. Aki maradt az játszott. Ki gondolhatta a tavaszi szezon előtt, hogy a 22 fős felnőtt keret mérkőzésről mérkőzésre ilyen gondokkal fog küzdeni. A csapatnak az utóbbi mérkőzéseken 8-10 játékos hiányát kell folyamatosan elbírnia. És láthatóan nem bírják el.

17670541_1645087818838636_904578078_oLassan pedig kiszállunk a bajnokságért küzdők táborából. Ez a mérkőzés ebből a szempontból vízválasztó volt. Esetleges győzelem maradhattunk volna az élbolyban, vereséggel viszont, minden bizonnyal a jó középcsapatok közé sodródunk.

17692627_1645087212172030_1665642513_oA RAFC ellen nem sok sikerélményünk volt az elmúlt 3 évben, talán csak az MK selejtezőjében és a Teremtornán termett ellenük babér. Most – az eredményeik alapján – ők sincsenek topformában. A bajnokságban 50%-os a mérlegük. Ennek ellenére mégiscsak rangadónak számított ez a meccs, mert a 3. a 4.-el találkozott.

17692695_1645087198838698_1904058209_oIgazi tavaszi, már már nyárias melegben indult a mérkőzés. Ennek megfelelően igencsak békésen kezdtek a csapatok. Az első valamirevaló lehetőség a mieink előtt adódott a 7. percben. A 16-os jobb sarkánál Érsek kavargatott, majd körömpasszal Mészároshoz játszott, aki 14 méterről nem túl erős, de jól helyezett lapos lövéssel megcélozta a hosszú alsót, a kapus viszont vetődve oldalra tudta ütni a labdát, a lecsorgóra a bal oldali ötösön Balazsin érkezett, de a védők előle is menteni tudtak.

17635387_1759775124335694_1774234864385840605_oA folytatásban ismét Mészáros előtt adódott lehetőség, most egy bal oldali szöglet után fordult kapura, majd az ötös sarkáról kapura spigózta a labdát, de a kapus megint a helyén volt és lábbal menteni tudott.

17622960_1645087262172025_1030957894_oA 15. percben egy pontrúgásból majdnem gólt szerzett a RAFC. Vörös P. tette le a labdát a kapunktól kb 35 méterre középen, mindenki beadásra, felívelésre számított, legalábbis a kapusunk biztosan, mert egyszerűen kiállt a kapuból (!?). A vendégek játékos-edzője ezt észlelve egyből az üresen maradt kapu bal oldala felé lőtte a labdát, ami végül a kétségbeesetten kapaszkodó kapusunk kezét is érintve a kapufáról kifelé pattant. A 26. percben megszereztük a vezetést. Takács a 16-os jobb sarkától egy vissza csel után élesen a hosszú ötösre ívelt, ahol Szabó Zs. érkezett és 5 méterről a rövid sarokba csúsztatott 1:0.

17759061_1645087362172015_642707091_o17692803_1645087405505344_2069534224_o17693201_1645087412172010_1013717991_oHamar egalizálhatott volna a vendég csapat, mert Vörös P. felívelése után ugyan Probáld a 16-os vonalán lefejelte az ellenfelét, de közben Graeser is kijött a kapujából, így üresen maradt a kapu, szerencsénkre az érkező vendég játékos 16 méterről az üresen tátongó kapu fölé emelt méterekkel. A folytatásban viszont akár megduplázhattuk volna az előnyünk. Előbb (már másodszorra) 3 a 2-ben vihettük a labdát a védőkre, Szabó Zs. végül remek passzt tálalt Mészáros elé, aki egy az egyben, tiszta helyzetben vezethette a labdát a kapusra, majd a büntetőterületen belülre érve, 12 méterről egyszerűen a kapus kezébe gurította a labdát!

17692562_1645087398838678_1456122182_oA hatalmas ziccer után nem sokkal, középpályásunk javíthatott volna, a hálóba is talált, de a játékvezető érvénytelenítette a gólt. Balazsin adott be balról, Mészáros az ötösön megelőzte az emberét és egyből a kapu jobb sarkába talpalt. A játékvezető az asszisztens jelzésére, les miatt kifelé ítélt szabadrúgást. Mindenesetre erősen véleményes volt az ítélet. És ahogyan az lenni szokott, ami az egyik oldalon több helyzetből nem ment be, az a másikon szinte egyből sikerült. A 44. percben a mieink végezhettek el bedobást az ellenfél térfeléről, Gergely rövid bedobását Balazsin egyből elvesztette, a kék-sárgák egyből megindultak a jobb szélen, majd az alapvonal közeléből középre játszották a labdát, ami valakin (egy védőn) felperdült, így se Probáld, se Kablawi nem tudott középen a mezőnybe menteni, viszont a 16-os vonalán Vörös P. érkezett és egyből, egy kicsit eltörve a labdát, laposan kapura lőtt, ami végül a vetődő Graeser keze mellett, a kapufát is érintve a hálóba pattant 1:1. A gól után egy vendég szöglet után alakult ki a kapunk előtt veszélyes kavarodás, melynek végén Graeser önfeláldozóan vetette a labda elé magát, így nagy nehezen, de felszabadult a kapunk.

17621961_1759775207669019_6243587860313813260_oAz első játékrész nagy iramot nem is, de helyzeteket azért hozott, ezek kihagyásában pedig a mieink jeleskedtek. Mészáros ziccere (és a kihagyásának módja) már a megmagyarázhatatlan kategóriát jelentette. Mindenesetre az első játékrész után, a vendég egyenlítés ellenére komoly esély mutatkozott a második játékrészben a mérkőzés megnyerésére.

17692527_1645087182172033_404478112_oA második félidőre Mészáros már nem futott ki a pályára, a sérülése nem engedte, helyette Kocsis érkezett. Fordulás után is maradt a játék képe, mezőnyfölényben játszottak a mieink, ezt megfűszerezve egy-két nagy helyzettel. A vendégek pedig egyre inkább a kontrákban bízva, hosszú labdákkal indítottak a támadóikat.

17693006_1645087898838628_1724756007_oAz első helyzet Érsek elfutása után alakult ki, visszagurítása után Szabó 11 méterről bombázhatott a kapura, de a lapos kísérletet egy védő lábáról kivágódott. Ezután két Szabó Zs. távoli (16-17 méteres) lövés kerülte el a vendég kaput, majd Takács cselezett jobbról befelé és 17 méterről a felső lécet találta el. Ezután Érsek lábában marad egy gól, miután egy „alagút” csellel lerázta magáról a védőjét és egészen az ötös sarkáig vezette be a labdát, majd nagy erővel méterekkel mellé-fölé bombázta a labdát!?

17692668_1645087755505309_376072584_oKözben azért egy vendég lehetőség is kimaradt, a jobb szélen futó akció végén a bejátszott labdát az érkező center remek mozdulattal, sarokkal kapura húzta, szerencsénkre a labda a kapunk előtt elgurult.

17622630_1645087935505291_1787443399_oÉs aztán jöttek a hajrá pillanatai, egy jobbról belőtt labdát Probáld igyekezett kifejelni a 16-os vonalán, de nem tudta, a labda tovább pattant. Graeser kiindult, de aztán mégsem jött ki, a labdára a (10 perccel korábban pályára lépő) Zöld érkezett és a kapusunk keze mellett-felett 6 méterről a kapu közepébe stukkolt 1:2.

17761674_1645087952171956_645494631_oÉs ennyi nincs tovább. Amit a csapat ősszel felépített, azt most 1 hét alatt lerombolta. Ezzel nagy valószínűséggel kiszálltak a fiúk a bajnoki címért folytatott küzdelemből. Persze egy jó hajrával még meglehet a dobogó, de a mutatott játék alapján most még az is nagyon messzinek tűnik. Az okok persze szerteágazóak lehetnek. Sérülés és egyéb okok miatti hiányzási hullám, mentális gyengeség, forma hanyatlás stb. Mindenesetre kár érte. Vécsi Gabin kívül láthatóan nincs élet, legalábbis gól biztosan nincs. A helyzetek ma is megvoltak, csak a higgadság és a hideg fej hiányzott. Nem beszélve a hátsó alakzatokról, ahol minden héten van már egy nagy hiba, amiből gólt szed össze a csapat. A teher, a felelősség már lekerült a fiúk válláról, most már csak focizni kellene olyan ügyesen, mint a Gázgyár elleni első félidőben, vagy olyan akarással elszántsággal, mint a Gázgyár elleni második félidőben. Mindenesetre valahogyan már kellene. Jövőhéten szombaton 16-órai kezdéssel a Műegyetem csapatához, a Siketek pályára látogat a csapat.