23. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – BUDAFOKI LC 1:2 (1:0)
2015.04.19. vasárnap 17-óra, Fáy utca Vasas sporttelep (Mészöly Kálmán műfüves pálya):
Hegyes 4 –
Kavalecz 5, Sztranyovszky 5, Kovács 5, Gergely 5 –
Faragó 6 (Vég 69p 0) –
Mészáros 5 (Visnyei 80p 0), Bakay 5 (Nika 75p 0), Szabó 6, Érsek 5 –
Vécsi 5 (Jakab 75p 0)
Gól: Szabó (45p)
Gólpassz: Mészáros
Sárga: Gergely (58p), Vég (88p)
Dr. Hevesi György:”A mai mérkőzés is megmutatta, az ellenfelet legyőzni és nem feltétlen lefocizni kell. A vészélyes pontrúgásokra számítottunk. Szerettük volna megelőzni, vagy kivédeni. Nem sikerült. Ez a rutintalanságunk ma a mérkőzés elvesztéséhez vezetett.”
Vasárnap délután igazi futball időben fogadtuk a dobogóra pályázó Budafok csapatát. A keretünkön lassan érződik, hogy már a szezon közepén járunk, mert egyre több a hiányzó név. Kires, Závodszky, Reményi sérülés, Probáld betegség, Juhász egyéb okok miatt nem játék képes, Várnagy pedig végül úgy döntött, hogy külföldön folytatja pályafutását. Ennek ellenére a „szokásos” összeállításban léptünk pályára, a kiesés lehetőségének terhét az elmúlt hetekben már leráztuk magunkról, így felszabadultan, győzelmi reményekkel vártuk a mérkőzést.
Az első percek passzolgatós ismerkedése után, a tradicionális szín összeállításban játszó csapatunk átvette a játék irányítását és ez a lendület kitartott a félidő végéig. Állandóan nálunk volt a labda, folyamatosan mozgattuk az ellenfelet és kerestük a rést a pajzson. A Budafoknak nem is maradt másra energiája mint, hogy folyamatosan tolódtak és szűkítették a területet. Igaz ezt rendkívül fegyelmezetten és nagyobb részben sikeresen tették. Ennek ellenére jópár kecsegtető lehetőség adódott elöttünk. Az első veszélyt, Érsek 18 méteres félmagas, kaput alig elkerülő lövése jelentette, majd 20 méterről Vécsi célozta meg ballal a vendég kapu bal oldalát, ezt a lövést a kapus vetődve szögletre ütötte.
Egy kapu elötti kavarodás után Szabó lőhetett 14 méterről, de a lövése ugyan tuljutott a hálóőrön, azonban a tömörödő védők sokaságán lelassult a labda és egy vendég játékos az ötösről mezőnybe tudott menteni. Aztán Érsek éles szögből leadott bombáját ütötte szögletre a kapus (képen).
A vendégek támadásban szinte semmit nem nyújtottak, a félidőben két pontrúgásból veszélyeztettek, szerencsénkre a mindkét szöglet utáni fejes eltalálta Hegyest és ügyel-bajjal menteni tudtunk. A hajrára fokozodott a nyomás. Mészáros szögletét Gergely tiszta helyzetből főlé bólintotta (a képen).

Nem sokkal késöbb Mészáros húzott be a jobb szélről a 16-oson belülre, már csak a kapussal állt szemben, de 8 méterről, éles szögből milliméterekkel a hosszú sarok mellé passzolt (képen).
A félidő utolsó percében megszületett a vezető gólunk, Mészáros játszott a 16-os sarkától, kissé visszafelé Szabóhoz, aki egy átvétel után 17 méterről kapura lőtt, a lövés egy védő lábát is érintve a bal felső sarok mellet vágódott a léc alá, úgy, hogy a labdát még a vetődő kapus kesztyűje is érintette 1:0 (képen a gól).
Ezzel zárult a félidő. Az utolsó percben kapott gól ellenére, a kb. 70-30%-os labdabirtoklás és a folyamatos támadásaink miatt a mondhatjuk, hogy a vendégek végül is megúszták az első félidőt. Ekkor még semmi nem mutatott arra, hogy akár más is megnyerheti ezt a mérkőzés mint mi. Fordulás után elsőre úgy tűnt, hogy semmi sem változott az első félidőhöz képest, nálunk volt a labda, a vendégek védekeztek és ha megszerezték a játékszert akkor előrevágott ladákkal próbálkoztak, sikertelenül.
A félidő első 1/3-a után kiegyenlítődni látszott a játék képe, de nem azért mert a Budafok feljavult volna támadásban, sokkal inkább miattunk, mert minha kissé elfáradt volna a csapat, egyre kevésbé jutottunk előre, egyre több lett a meddő, hátul, vagy hátrafelé passzolás. Ennek ellenére ebben a félidőben is meg voltak a lehetőségeink. Érsek futotta le a vendég védelmet a bal oldalon, egészen az ötös és az alapvonal találkozásáig jutott, innen gurított vissza a röviden érkező Vécsi elé akinek pörgetésébe egy védő bele csúszott, a labda tovább, középre gurul de oda, második ütemre már senki sem érkezett. Majd Kavalecz kétszer is eldönthette volna a meccset, de Mészáros passzát előbb csúnyán fölé vágta, majd másodszorra nagy helyzetben lövés helyett inkább Vécsit választotta, de passza lesen találta támadónkat (képen).
A félidő közepétől nagyobb részben áttevevődött a játék a térfelünkre. A vendégek letámadtak, mi pedig rövid passzokkal már nem nagyon jutottunk előre. És jött a 67. perc. Mondhatjuk a semmiből egyenlített a Budafok. Egy felesleges labdavesztés után, a játékvezető szabadrúgást ítélt ellenünk, a kapunktól 19 méterre, a 16-os sarka közelében. A labda mögé Fekete ált és jobb lábbal a sorfal fölött a rövid alsó sarokba tekert 1:1 (képen a gól).
Amikor már mindenki elkönyvelte a számunkra, a játék képe alapján csalódást keltő döntetlent, akkor jött az igazi fekete leves. Változatosság kedvéért megint pontrúgásból. A 89. percben a bal szélen, az oldalvonal mellett Véget kényszerítették futásra, bár a vendég szélső a könyökét használta, a játékvezető mégis a védőnket látta szabálytalannak. A térfél közepéről (az oldalvonal mellöl) felívelt labdára Kévés érkezett és mindenkit túlugrott, a kiinduló, majd megtorpanó Hegyest is megelőzve 8 méterről a kapu rövid, jobb oldalába csúsztatott 1:2 (képen a gól).
A hosszabbítás percei elkeseredett és hiábavaló próbálkozásokkal teltek, eredménytelenül. Az Őszi szezonra emlékeztető vereséget szenvedtünk. Számtalan frázist lehetne mondeni egy ilyen mérkőzés után: a labda gömbölyű, a mérkőzés 90 percig tart, a kihagyott helyzetek megbosszulhatják magukat stb. Sajnos az első félidő nagy arányú labdabirtoklásában mi fáradtunk el jobban. A cserék sem jelentettek ma segítséget, nem tudtak kellően felpörögni a mérkőzésre. Ennek ellenére ez egy bőven hozható mérkőzés lehetett volna, ha koncentráltabbak vagyunk. Az ellenfelünk türelmes volt és könyörtelen. Maximális hatékonysággal dolgozott. Az egész mérkőzésen nem volt veszélyes támadásuk, de a pontrúgásokból viszont könyörtelenek voltak. Ezekre viszont számíthattunk, de úgy látszik nem készültünk eléggé. A következő hétvége sem tűnik könnyebnek, a kiváló formában lévő Unione csapatához látogatunk szombaton, ahol ismét veszélyes pontrúgásokra számíthatunk.
(A fotók egy része KáVéM-től származnak)
















