Hírmorzsák a BLSZ1-ből (3)
Újra Hevesi Tamás lett a Ferencvárosi FC vezetőedzője!
Másodszor ül le Hevesi Tamás a Ferencváros szurkolói csapatának kispadjára. Az ismert zenész és edző először 2014 tavaszán egy rendkívül nehéz helyzetben lévő FFC-t vett át, amelyet végül pár hónap alatt kemény munkával a középmezőnybe navigált. Nem is csoda, hogy az utóbbi idők zöld-fehér edzőváltásainál mindig felmerült a neve, most pedig a klub és a vezetőedző között újra megköttetett az egyezség. Az új kihívásról Hevesi Tamás először a PestiFocinak nyilatkozott: „Többször is tárgyaltam az FFC vezetőségével. Végig azt éreztem, hogy nagyon szeretnék, hogy újra én legyek a csapat edzője. Jól esett az is, hogy a játékosok közül is többen jelezték nekem, hogy amennyiben elvállalom a munkát, akkor maradnak, köztük olyanok is így döntöttek, akik a visszavonulásra gondoltak már. Természetesen, ahogy az első edzőségem előtt, így most is voltak komoly feltételeim. Ezek elsősorban az elvégzendő munkára vonatkoznak. Elmondtam csak minimum heti három edzés megtartása esetén vállalom a feladatot, illetve emellett tervezek egyéni képzést is. Az is feltételem volt, hogy legyen egy pályaedzőm is, Pikó Gábor személyében találtam rá arra az emberre, akire nyugodtan rábízhatom a csapatot, amikor én esetleg más elfoglaltságom miatt nem érek rá, mert lesz ilyen. A célokról még nehéz beszélni, hiszen még nem alakult ki a végleges keret. Egy a lényeg, hogy ne az legyen már a célunk, hogy próbáljunk meg bennmaradni, mert ez alap kell, hogy legyen, hanem inkább próbáljunk meg fölzárkózni a középmezőnybe. A csapatomnak több játékrendszert szeretnék begyakoroltatni, hogy azt a játékosok álmukból felkeltve is tudják. Kemény, becsületes munkát ígérek, és stílusos FFC-t szeretnék!” A Ferencvárosi FC július 8-án, szerdán kezdi meg a felkészülést a BLSZ1. 2015/16-os szezonjára.
Voyage: új edző a felnőtteknél, új szakmai stáb a gyerekeknél!

A Voyage SE hivatalos honlapján jelentette be, hogy megkezdte munkáját az egyesület új szakmai stábja, az utánpótlás vezetésével a korábban a BVSC-nél szép sikereket elérő Barton Ádámot bízták meg. A frissen kinevezett szakmai igazgató irányítása mellett Bajnóczi Tamás, Rózant János, Ritz D. Balázs és Erdő Lahner Tas dolgozik majd a Voyage-os gyerekekkel. A felnőttek július 14-én kezdik meg a felkészülést, a csapat új vezetőedzője a legutóbb az RTK-nál dolgozó Farkas Sándor lett.
Az NBIII-ban folytatja az Ikarus Budapest-válogatott védője

Az NBIII-as Csepelben kezdi az új szezont a 22 éves Picikász Vaszilisz. A középső védő az elmúlt két évben az Ikarusban és a Budapest válogatottban is megbízható produkcióval rukkolt ki. Játékát régóta figyelték a csepeli vezetők, többek között a téli megyeválogatottak tornáján is láthatták, ahol Budapest csapata Picikász Vaszilisszel a soraiban gólt sem kapott. Az év elején már edzéseken is részt vett a kék-pirosaknál, de akkor még nem jött létre az átigazolása. A védő nem most fog bemutatkozni a harmadosztályban, hiszen a Kecskemét második csapatában már 18 évesen lehetőséget kapott erre, és több NBIII-as meccse is van.
Tart a BVSC-gáz! A csapatkapitány a Voyage-t választotta!

Az edzők után úgy tűnik, hogy a játékosok is kezdik megunni a BVSC-nél kialakult légkört. A zuglói csapat a múlt héten egyik legnagyobb erősségét veszítette el, az egyesületnél korábban az utánpótlásban is dolgozó csapatkapitány, Erdő Lahner Tas (képen balról a harmadik) a Voyage-ba igazol. Távozása nagy veszteség a BLSZ2-es csapatnak, hiszen a középpályás az előző szezonban remek teljesítményt nyújtott, szabadrúgásai és utolsó passzai állandó életveszélyt jelentettek az ellenfelek kapujára. Az utóbbi időben a Budapest válogatottban is kezdőként szereplő játékossal egészen biztos, hogy jól jár a Voyage.

