15. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – HEGYVIDÉK SE 1:0 (1:0)
2015.11.21. szombat 17-óra, Fáy utca Mészöly Kálmán műfüves pálya:
Kires 8 –
Probáld 5 (Supka 85p 0), Sztranyovszky 5, Örkényi 5, Kovács 5 –
Makk 5 (Mészáros 64p 5), Freud 6 (Reményi 46p 5), Fodor 5, Gergely 5 (Boldog 74p 0) –
Érsek 6, Vécsi 5 (Nagy M. 93p 0)
Gól: Gergely (12p)
Gólpassz: Sztranyovszky
Dr. Hevesi György: “Hát nem ez volt az idei legjobb meccsünk. Sok hibával játszottunk támadásban és védekezésben is. Úgy látszik fizikálisan és mentálisan is elfáradt a társaság. Lényeg, hogy nyertünk.”
Lassan minden tekintetében érezhető, hogy itt a szezon vége. Nem csak az egyre csökkenő fordulók száma, hanem a csontig hatoló hideg és a egyre szűkebb keretünk is ezt mutatja. A Hegyvidék elleni bajnokira akár a hiányzókból is kilehetett volna állítani egy ütőképes kezdő csapatot. Ráadásul a pályára lépők közül tőbben is sérülten, összedrótozva vállalták a játékot. Ennek ellenére „csak a győzelem” felkiálltással léptek pályára a fiúk. Az idei szezonban hazai pályán imponáló a mérlegünk, 5 győzelem mellett 2 döntetlen. A vendégek az utóbbi időben javuló tendenciát mutatnak, 3 győzelem után érkeztek a Fáy utcába. Ráadásul a mérkőzés előtt csak 2 pont különbség volt a javunkra, tehát vereség esetén helycsere következett volna a tabellán.
Szokásunktól eltérően meglepően aktívan kezdtünk. Pillanatok alatt 2 szögletet is elvégezhettünk és mindkét esetben veszélyes kavarodás is kialakult a vendég kapu előtt. A 4. és 9. percben viszont a Hegyvidék veszélyeztet két beadással, de Kires mindkét esetben a helyén volt, lehúzta és elöklözte a labdákat. A 10. percben Spáth került lövőhelyzetbe, de 15 méterről laposan a jobb kapufa mellé lőtt. A 12. percben Freud végezhetett el szabadrúgást a vendég térfél közepéről, a hosszú 16-os sarkára felívelt labdát Sztranyovszky felugorva, sarokkal tovább, a 16-oson belülre pörgette, Gergely lecsapott a labdára és a kiinduló kapus mellett 10 méterről a bal alsóba pöccintett 1:0.
A 14. percben növelhettük volna az előnyünket. Vécsi passzára rajtolt a bal szélen Gergely, de megelőzték, viszont a gyenge hazaadásra Érsek lecsapott, az alapvonal közelében kivárt és így oda lett a lehetőség, pedig középen Makk teljesen egyedül érkezett! A 27. perben Csillag vállalkozott lapos lövésre 17 méterről, Kires „kikisérte” a gyenge próbálkozást. A 28. percben Makk jobbról laposan játszotta középre a labdát, de az ötös magasságában érkező veszélyes beadásra senki sem érkezett. A 32. percben Freud célozta meg a kaput közel 40 méterről. A lefelé csapódó bomba végül alig ment fölé. A 35. percben vendégek legveszélyesebb játékosa, Spáth indul meg a jobb összekötő helyén egy mélységi átadással, végül 10 méterről, Kovács szorításában kapura lőtt, Kires vetődve védett. A 37. percben Freud ível Vécsihez, aki tisztán vehette át a labdát a 16-os vonalán, de a kapura fordulás után leadott lövését Nándori bravúrral védeni tudta.
A félidő hajrájához közeledve többször alakult ki a Hegyvidék kapuja előtt kavarodás. Viszont a 42. percben megint a vendégek veszélyeztettek. Spáth, Sztranyovszky és Probáld között húzott a 16-oson belülre, Kires mellett is eltolta a labdát, szerencsére hosszan, így az kiment az alapvonalon túlra. A 43. percben egy támadás alatt Érsek és Makk is lövőhelyzetbe került a büntetőterületen belül, de mindketten inkább a további cselezést választották lövés helyett, így odalett a lehetőség. A 44. percben maradt ki a félidő legnagyobb helyzete, Érsek beadása egyedül találta középen Vécsit, centerünk 6 méterről senktől sem zavartatva kapásból telibe lőtte a kapust!
Az első 45. perc nagy iramú, változatos mérkőzést hozott. A játék messze nem volt hibátlan, de a számtalan helyzet és lehetőség miatt élvezetes volt a meccs. A szünetben eldőlt, hogy Freud sérülése miatt nem tudja folytatni a játékot. A helyére beállt Reményi a 49. percben egyből villant, a védelem mögé ívelte be a labdát, Gergely elé, akinek egy kicsit hosszú lett az átadás, ezért nem tudta kellően irányítani a kapus feletti átemelését. Ezután egyre inkább fölénybe került a Hegyvidék. Az 50. percben tűzijáték alakul ki a kapunk előtt, aminek végén Kires ölelte magához a labdát. Az 53. percben a vendégek legjobbja, ismét Spáth kavart. A vendég játékos betört a büntető területre, de Szranyovszky utolérte és becsúszva menteni tudott előle, Kires pedig mezőnybe vágta a lecsorgó labdát. A 65. percben ismét Kires a főszereplő. kapusunk szöglet után, Boda közeli fejesét fogta meg vetődve.
A vendég fölény ellenére, számtalan kontrát vezethettünk, amelyek sokkal veszélyesebbek is lehettek volna, ha egy kicsit koncentráltabbak, pontosabbak vagyunk. A 72. percben a csereként pályára lépő Mészáros keveredett a bal szélre, az alapvonalról a védőkkel a nyakán, a rövidre érkező Vécsihez passzolt, akinek az ötös sarkáról leadott lövése elakadt a lábakban és Nándori kapus könnyen felszedhette a labdát. A 78. percben Kovács ívelt keresztbe Vécsihez, akit tisztán talált a pontos átadás, támadónk azonban elkapkodta a lehetőséget, ahelyett, hogy levette volna a labdát, inkább kapáslövésre vállalkozott, a labda pedig méterekkel fölé ment. A 80. percben az agilisan játszó Mészáros kavargatott a vendég tizenhatoson, bár többször is lövőhelyzetbe került, mégsem vállalkozott lövésre. A 87. percben Mészáros és Vécsi 2-2-ben törhetett kapura, de végül Mészáros gyenge, rossz passza miatt ez a lehetőség is odalett.
A kimaradt lehetőségek miatt, az végén is maradt izgulni valónk, mert bizony a Hegyvidék jött becsülettel. Végül sajátos módon lett vége a meccsnek. Amikor az utolsó pillanatokban már mindent egy lapra téve, 11 emberrel támadott a Hegyvidék, labdát szereztünk és Mészáros teljesen egyedül indulhatott a félpályáról a vendég kapura, de ekkor a játékvezető lefújta a találkozót.
Szerencsénkre, ma Kires remek napot fogott ki. Különösen nagy, egetverő bravúrt ugyan nem kellett bemutatnia, de mindig a helyén volt. Ráadásul, a mai napon igencsak szellős védelmünk lehetőséget is adott neki arra, hogy folyamatosan munkában legyen.
Az első félidő még csak-csak elfogadható volt, a második viszont már nem igazán. Fordulás után sok volt a kapkodás, szervezetlenség. Ennek ellenére a kontráinkban folyamatosan benne volt a veszély a mérkőzést eldöntő második gól megszerzésére. Különösen Mészáros beállása után adódtak lehetőségeink. Szélsőnk ritmus váltásaival szinte bármikor helyzetbe tudott kerülni, azonban utolsó döntései, passzai minden esetben rosszak voltak.
Játékban többet vártunk ettől a hazai mérkőzéstől, de az is igaz, hogy az sincs az kőbe vésve, hogy nekünk mindig, mindenki ellen sziporkázva kell nyernünk. Ez ma egy küzdelmes siker volt. Ilyen is kell. Tavaly egy ilyen mérkőzést biztosan nem nyertünk volna meg. Most meg zsákban a pontok. Az egyéb mérkőzések alakulása miatt eldőlt, hogy a 6. helynél előrébb (igaz hátrébb sem) tudunk végezni ősszel. Ennek ellenére komoly tétje lesz a jövő vasárnapi FFC elleni halasztott mérkőzésnek. Amennyiben ott is begyűjtjük a 3 pontot, akkor úgy megyünk telelni, hogy 2 pontra vagyunk a 2. helyezettől.











