Mesteri gondolatok a BLSZ1. 3. fordulója előtt
Teljes fordulót rendeznek a hétvégén a BLSZ1-ben, amely már pénteken elkezdődik a Hegyvidék-Testvériség mérkőzéssel. Ahogy a múlt héten is látható volt videóinkon, a csapatok remek gólokkal szórakoztatják a közönséget, de persze a legfontosabb az eredmény. A forduló előtti várakozásokról, ismét Budapest legmagasabb osztályának szakvezetőit kérdeztük.
HEGYVIDÉK SE – TESTVÉRISÉG SE
2016.09.02 Péntek 20:30
A Hegyvidék első bajnokijára készül, míg a még a Magyar Kupában is álló Testvériség már a harmadikra. Az átigazolási szezonból jól kijövő Hegyvidék jó esélyekkel várja a találkozót, de valamivel a vendégeket érezzük esélyesebbnek.
Csucsi Nándor (a Hegyvidék SE másodedzője): – Mint minden induló csapat, mi is nagyon várjuk az első meccsünket. A Testvériség ellen az utóbbi időkben jól szerepeltünk, most is egy jó rajtban bízunk, jobba, mint tavaly.
Törőcsik András (a Testvériség másodedzője): – Az első forduló után volt két hetünk, hogy rendezzük a sorainkat. A Pestszentimre ellen fejben nem voltunk ott, de bár csak döntetlent értünk el az első körben, akár még értékes is lehet ez az egy pont, mert nem sokan fognak onnan 3 pontot elvinni. A Hegyvidék ellen szeretnénk elhozni a pontokat.
ASR GÁZGYÁR – THSE-SZABADKIKÖTŐ
2016.09.03 Szombat 11:00
A forduló csúcsrangadóját Óbudán rendezik, a tavalyi első a másodikat fogadja. Mindkét csapat győzött az előző fordulóban, ez is a remek meccs lehetőségét erősíti.
Metzger Tibor (az ASR Gázgyár vezetőedzője): – A Vízművek elleni meccs kicsit nyögvenyelősre sikeredett. Mindenképpen javulnunk kell, ha versenyképesek szeretnénk maradni. Az viszont mindenképpen biztató dolog, hogy a győzelmünket az akaratunknak és a győztes mentalításunknak köszönhetjük. A Tintahalak elleni mérkőzés rangadó lesz, és bár az jelent meg, hogy kicsit meggyengültek a nyáron, mi egy erős ellenfélre számítunk, amely meghatározó lesz a bajnokságban. Szoros mérkőzésre számítunk, amelyen remélem, hogy mi fogunk felülkerekedni.
Strebek Marcell (a THSE vezetőedzője): – Biztatóan kezdtünk a nyitómeccsünkön egy jó ellenféllel szemben. Azonban most egy más jellegű találkozó következik az aktuális bajnok ellen, amely csapatnak utólag is gratulálok ehhez a szép eredményhez. Tavaly mindkét mérkőzésünk szorosra sikeredett, és hasonló kimenetelű eredményre lehet számítani most is. Mi nyugodtan készülhetünk erre a rangadóra, sok veszíteni valónk nincsen. A legfontosabb az lesz, hogy egy olyan mérkőzést vívjunk, amely minden szempontból a csapat fejlődését szolgálja! Emellett természetesen fiatal csapatunk, mint minden találkozón, most is keményen fog dolgozni a bajnoki pontok megszerzésért.
II. KER. UFC – MŰEGYETEMI FC
2016.09.03 Szombat 15:00
Kevés gólos mérkőzésre számítunk, amelyen az újonc akár ki is javíthatja a múlt heti fiaskót. Bár a Műegyetem is a 3 pontért indul harcba!
Moldován Tibor (II. KER. UFC): – A múlt héten jó erőkből álló ellenfelünk megérdemelt győzelmet aratott ellenünk, a BLSZ II-ből korábbról ismert Műegyetem ellen megpróbálunk javítani!
Gallatz Kristóf (a Műegyetemi FC vezetőedzője): – A felkészülést zömében a tavalyi játékosállománnyal kezdtük meg, szerencsére idén is több fiatal egyetemista csatlakozott hozzánk. Az edzések mellett a Magyar Kupa mérkőzés is jól szolgálta a felkészülésünket, emellett alacsonyabb osztályú és utánpótlás csapatokkal gyakoroltunk. Az első bajnokin egy jól képzett játékosokból álló II. Kerülettel találkozunk; célunk, hogy közösségként, az egyetemi szellemiséget képviselve legyünk eredményesek.
FŐV. VÍZMŰVEK SK – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK
2016.09.03 Szombat 15:30
A Vízművek a múlt héten csak egygólos vereséget szenvedett a bajnok Gázgyártól, nem csodálkoznánk, ha a bajnokságot jól kezdő Építőknek is megnehezítené a dolgát.
Újvári Gábor (a Vízművek vezetőedzője): – Miután személyesen nem tudtam ott lenni a nyitó fordulóban, ezért csak gratulálni szeretnék a tavalyi bajnoknak. A sors szeszélye folytán ismét otthon játszunk, de ez nem biztos, hogy előny. Jó szívvel gondolunk vissza az Építők elleni tavaszi győzelmünkre, és ebből a meccsből indulunk ki.
Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): – Nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, és a mostani meccs sem lesz sokkal könnyebb. A Vízművek az elmúlt években a mumusunkká vált. A velük szembeni rossz sorozatunkat nem szeretnénk folytatni, viszont a bajnokságban megkezdettet igen!
IKARUS BSE FEJLŐDŐ KERTV. – KELEN SC
2016.09.03 Szombat 16:00
A bajnoki címre vágyó Ikarus a bajnokságot nagy sikerrel kezdő Kelent fogadja. Az esélyek a hazaiak mellett szólnak, de Varga László csapatát nem lehet leírni.
Czinege László (az Ikarus BSE vezetőedzője): – Olyan 70 százalékosra sikeredett a felkészülésünk, de gondolom a nyaralások máshol, és más különböző okok is hátráltatták a munkát. A csapatból 5 játékos ment el, és 5 érkezett. Tovább fiatalodtunk, és most a bajnokin már mindenki a rendelkezésünkre áll. Mindenki bizakodva várja a kezdést, a dobogóra jutás mindenképpen a célunk. Ennek szellemében az első mérkőzésünkön győzelmet szeretnénk aratni, és ezzel jól indulni a bajnokságban.
Varga László (a Kelen SC vezetőedzője): – Örülök neki, hogy jól sikerült a múlt heti mérkőzésünket, Nagyon fegyelmezetten és koncentráltan játszottak a fiúk, és úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Most egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mert az Ikarus évek óta meghatározó szereplője a BLSZ I-es mezőnynek.
RAFC – UNIONE FC
2016.09.03 Szombat 16:30
A RAFC múlt héten győzni tudott idegenben, és ha most is sikert arat, akkor nagy lépésekkel kezdené a bajnokságot, viszont a két döntetlennel nyitó Unione is így van ezzel.
Vörös Péter (a RAFC vezetőedzője): – A hétvégén az első mérkőzésünkön megszereztük első győzelmünket. Bár a játékunkban volt kivetnivaló, de még az elején vagyunk a bajnokságnak, és most ez belefért, a lényeg, hogy megszereztük a 3 pontot. Az Unione-nal mindig jó mérkőzéseket szoktunk játszani, legutóbb beleszaladtunk ellenük egy zakóba, most megpróbálunk mi nyerni!
Szabó András (az Unione vezetőedzője): – A múlt héten az Újbuda ellen rosszul játszottunk, azzal a játékkal nem érdemeltünk többet egy pontnál. Nagyon sokat számított a kánikulai hőség, pontatlanul és fáradtan játszottunk. Most a RAFC-cal játszunk, amely jó csapatnak számít, de megpróbálunk idegenben nyerni ellenük.
PESTSZENTIMREI SK – FERENCVÁROSI FC
2016.09.04 Vasárnap 16:30
Pestszentimrén sok néző előtt egy jó mérkőzés várható, a találkozó háromesélyes, bármi megtörténhet.
Molnár Zoltán (a Pestszentimre vezetőedzője): – Illedelmes vendégek voltunk Kelenföldön. Dolgozunk az eredményesebb folytatáson. Vasárnap hazai pályán egy jó mérkőzésre számítok.
Bitó Tibor (az FFC vezetőedzője): – Csapatom nagyszerűen meccselt 75 percen keresztül, de a harmadik hiba a 3 bajnoki pontunkba került. Az első két hibát érzésem szerint nem mi követtük el. A nagyszámú szurkolótábor egy jó meccset láthatott. Dolgozunk tovább. Formáljuk fiatal csapatunkat, és a pontgyűjtő akció keretében lépünk pályára a hétvégi bajnoki fordulóban.
ÚJ-BUDAI FC-VOYAGE – INTER CDF SE
2016.09.04 Vasárnap 19:00
Az Újbuda második meccsén bizonyította, hogy a legjobbakkal is partiban tud lenni, így a papíron esélyesebb Inter sem mehet biztosra hozzá.
Helm Tamás (az ÚBV vezetőedzője): – Az Unione elleni mérkőzésen már a jobbik formánkat mutattuk. Több helyzetet kialakítottunk a hajrában, ahol megnyerhettük volna a találkozót. Az Inter CDF ellen a lehetőségeket jobban szeretnénk értékesíteni, hogy nyerni tudjunk. Tudjuk, hogy ellenfelünk fizikálisan jó lesz, de ezt nekünk kreatív támadó játékkal ellensúlyoznunk kell.

