6. forduló: Gamma LSE – 43. sz. Építők SK 7:1 (3:0)
Most vagy soha! Legalábbis ezt gondolhatta volna a kívülálló a mérkőzés előtt. Hiszen ki más ellen, hanem a szintén vergődő, eddig zömében nagy vereségeket beszedő (ráadásul a tabellán mögöttünk álló) Gamma ellen lett volna a mieinknek győzelmi esélyei.
Ha ez így is volt, akkor is csak a kezdésig. Utána már nem volt esély. Az első félidőben már a kamikaze játék sem vezetett eredményre, ekkor kimaradt helyzetünkre, szinte mindig gólt kaptunk. Fordulás után viszont kapus nélküli, szétesett társaság benyomását keltettük. Nem is lehetett más a vége, mint egy újabb súlyos vereség.
Ennyi kudarcra nehéz már mit mondani. Persze ismerjük a módit, egyszerűbb hárítani, mindig más a hibás. Azonban, hogy ennyi rutin ne legyen az öregfiúkban, hogy képtelenek játszani egy szoros meccset, az már nehezen magyarázható. A futballnak, mint minden játéknak vannak szabályai, törvényszerűségei, amit illik betartani és nem pedig zavarodott kamaszként szaladgálni, taktika és fegyelem nélkül összevissza a pályán.
Különösen úgy, hogy azért ez a liga sem áll világrengető csapatokból. Erre jó példa a tavaly mögöttünk végző, 2. helyen feljutó Issimo (akikkel kétszer is döntetleneztünk akkor) akik eddig „szárnyalnak” a bajnokságban és az 5. helyen állnak.
Vajon mikor mondja a „CSAPAT”, hogy ennyi, ne tovább és bizonyítják, hogy ennél sokkal összetartóbb, jobb focisokból álló társaság.
A jövő héten pont az Issimo következik, hétfő 19-órai kezdéssel a Fáy utcában. Ilyen előzmények után ott sem lehet sok jóra számítani.

