Hat gól és Építők siker a Testvériség ellen

  • 2017.11.12.

Két jó formában lévő csapat találkozott az Építők Fáy utcai otthonában. A hazaiak a hétközi elmaradt mérkőzésükön érzékeny pontokat hullajtottak el a TF ellen (0:0), így nem a legjobb előjelekkel fogadták most a legutóbbi 4 mérkőzését imponáló magabiztossággal megnyerő Testvériség együttesét.

43.sz.Építők SK – Testvériség SE 4-2

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

Jól kezdtek a hazaiak. Már a negyedik percben Vécsi Gábor 25 méteres szabadrúgása a felső lécből farigcsált le egy darabot, majd a 8. percben már meg is szerezték a vezetést. Keglovics Bence cselezgetett a Tesi kapuja előtt majd begurított középre. Úgy tűnt, hogy a kapujából kilépő Zubány Miklós megszerzi a labdát, de Mészáros Dominik áthúzta a számításokat, odalépett, elhozta a labdát, majd 6 méterről az üres kapuba gurított.1:0 A gól után elment a világítás és bár még nem volt teljesen sötét 10 perces kényszerpihenőre kényszerültünk. Azonban folytatódott a találkozó a Testvériség mezőfölényével. Olyan nagyon nyomtak a vendégek, hogy olyan is előfordult, hogy már szinte a „spájzban voltak”, mert Alm Tamás átadását Orosz Ákos 2 méterről sem tudta a kapuba juttatni. Amíg a Tesi igyekezett mindent kihagyni, addig az Építők csapata megduplázta előnyét. Vécsi Gábor kapott egy labdát a Tesi tizenhatosán belül egy csel után beadott, és a középen lendületből érkező Keglovics Bence 5 méterről a kapu közepébe lőtt.2:0. A 40. percben meg már háromra növelte előnyét a hazai csapat. Gergely Viktor ívelt előre Vécsi Gábor felé egy labdát. Már olybá tűnt, hogy Vécsi elveszíti azt, de mégis nála maradt és 13 méterről a jobb alsóba gurított. 3:0. Kis túlzással ezen a mérkőzésen már annyi minden történt, mint egy teljes fordulóban, és még nem volt vége. A világítás kimaradása miatti hosszabbításban előbb Keglovics Bence jutott a kiállítás sorsára egy a felezővonal közelében történt szabálytalanság utáni szövegelésért, majd az 53. percben, de még az első félidőben egy vendégtámadás után az egyik védő kezére pattant a labda a tizenhatoson belül. 11-es. Illés Károly állt a labda mögé és a kapu bal oldalába helyezett.3:1.

Az emberelőnyben lévő Tesi kezdte támadólag a második félidőt. Előbb egy gyors támadás végén csak a kapu torkából tudták a hazai védők kivágni a már gólba tartó labdát, de a 69. percben már senki sem tudott segíteni a hazaiaknak. Egy újabb gyors vendégtámadás végén újabb kezezést észlelt a játékvezető a hazai tizenhatoson belül. Újabb 11-es. A labda mögé ismét Illés Károly állt és ismét a bal alsóba gurított.3:2. Az egyenlítés lehetőségének fellobbanó szikráját azonban hamar eloltotta a hazai gárda. Egy rossz hazaadásra csapott le Varga Örs a 74. percben, Vécsi Gáborhoz játszott, aki 14 méterről szépen átemelt Zubány Miklós felett és bár úgy tűnt az emelés fölé száll, ennek ellenére a kapuba hullott a labda.4:2. A végén még egy gyors ellentámadás végén Grót Tamás István 7 méterről az Építők kapujának felső lécére bombázott egy beadást. Jó kis találkozót vívtak a csapatok. Az emberhátrány ellenére is jól és eredményesen játszott az Építők. A Tesi is ügyesen, gyorsan szőtte támadásit, de talán kevés helyzetet dolgoztak ki. Szembe tűnő volt a találkozón, hogy az Építők támadásaiban mennyi potenciál van/lenne, de nem mindig jön ki belőlük jól. Mészáros Dominik vezérletével villámgyors támadások futattak végig a pályán, amelyek élményszámba mentek, de aztán ezek a támadások sajnos sokszor rossz passzal végződtek.

Pestifoci.hu