14. forduló: FŐV. VÍZMŰVEK SK – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 1:2 (0:2)

  • 2017.11.19.

2017.11.18. szombat 13-óra, Váci út:

Szendrei 7 –

Juhász 5, Demeter 7, Kóródi 6, Gergely 6 –

Mészáros 5 (Varga 71p 0), Horváth N. 5, Örkényi 6 (Szabó M. 62p 5), Szabó Zs. 5 (Kablawi 64p 5), Balazsin 6 (Sagát 78p 0)–

Vécsi 6 (Magy D. 86p)

Gól: Vécsi (10p), Balazsin (37p)

Gólpassz: Mészáros, Örkényi

Sárga: Balazsin (26p), Demeter (79p), Szabó M. (84p), Nagy D. (90p)

Schnellbach Imre (Vízművek):”A foci nevű játékot a fiatal csapatom játszotta, nem álltunk be védekezni, igyekeztük ráerőltetni az akaratunkat ellenfelünkre, ami úgy az első negyed óra végére meggyöző fölényben mutatkozott meg. Mi birtokoltuk többet a labdát, helyzeteket dolgoztunk ki, amelyekből meg is voltak a lehetőségeink a gólszerzésre, sajnos ezeket nem sikerült értékesítenünk. Ellenfelünk élt is a területekkel, amit a magasra feltolt védekezésünk tálcán kínált a számukra. Gyors szélsőinek köszönhetően nagyon jól kontráztak. Egyéni hibáinkat gólokkal büntette és még növelhette volna az előnyét az ellenfelünk  A második félidőben a játék képe nem változott, csak még nagyobb nyomás alá helyeztük ellenfelünk, aminek gól lett az eredménye. Ezek után a mérkőzésnek egy olyan periódusa következett, ahol meg is fordíthattuk volna a találkozót.  Nagyobbnál nagyobb helyzeteink maradt kihasználatlanul. Én úgy gondolom, aki látta a találkozót az jól szórakozhatott, mert egy élvezhető, remek mérkőzést játszottunk. Gratulálok a csapatom teljesítményéhez, emelt fővel hagyhatták el a játékteret.”

Dr. Hevesi Tamás:„Ma nem játszottunk különösebben jól, de így is könnyen jutottunk el a hazai kapu elé. Az első félidőben rengeteg helyzetet kotyavetyéltünk el. Nem lehet ilyen nagyvonalúan bánni a ziccerekkel. Ezt megmutatta a második félidő is, amikor megszorongatott bennünket a hazai csapat. Ennek ellenére ma különösebben nem forgott veszélyen a győzelmünk.”

IMG_0088Az őszi szezon hajrájához érkeztünk. Az elmúlt mérkőzésen már tényleg a tavalyi önmagára emlékeztetett a csapat. Gyors, kreatív, támadások mellett stabil, fegyelmezett védekezés jellemezte a játékunkat. Viszont csapaton ismét változtatni kellett. Keglovics kiállítás (3 meccset kapott), Pásztor sárga lapok miatt nem lehetett keretben. Mint ahogyan Kavalecz sem, aki az utóbbi időben inkább a munka frontján jeleskedik.

IMG_0096Az elmúlt években a Vízművek volt az egyik olyan csapat, aki néhányszor megtréfált bennünket. És nem csak a hátsó tarackoson. Volt amikor a Fáy utcából, esélytelenül, nagy gólarányú (2:6) győzelemmel hozták el a 3 pontot. Azonban már tavaly helyre állt a világuk rendje és kettős győzelemmel (4:1, 2:0) hoztuk ellenük a meccseket. Különösebben most sem változtak az esélyek. A Vízművek továbbra is jó középcsapatnak számít (jelenleg 10.), sokszor megjósolhatatlan, hogy milyen eredményt fognak elérni. A mieink pedig az élcsoport alján szerepelnek (5.) és remélhetőleg az utolsó két mérkőzésen olyan eredményeket fognak elérni, ami esélyessé teszi őket, hogy tavasszal ismét a dobogóért tudjanak küzdeni.

IMG_0098A mérkőzés úgy indult ahogyan előzetesen elképzeltük. Már a 3. percben vezethettünk volna. Balazsin ment el a bal szélen, befelé húzott, az alapvonalról visszagurított, a röviden érkező Szabó Zs. pedig 3 méterről a rövid sarok mellé emelt (már bent láttuk)!

IMG_0164IMG_0165A 6. percben Gergely bal oldali beadását fejelhette kapura Vécsi, de messze is volt és a fejes sem sikeredett elég erősre, ezért a kapus kezébe elhalt a próbálkozás. Jobban járt volna a támadónk ha leveszi a labdát, mert igencsak üresen volt a 16-oson belül. A 10. percben már vezettünk is. Hátulról Demeter hosszú és pontos íveléssel hozta játékba a jobb szélen induló Mészárost, aki szorongatott helyzetben levette a labdát, ezzel előnybe is került a védőjével szemben, a büntető területen belülre vezette a labdát, majd önzetlenül a középre játszott a kifutó kapus mellett, Vécsi pedig 10 méterről az üres kapuba passzolt 1:0. Sakk matt!

IMG_0242IMG_0244IMG_0246És a 14. percben újabb ziccer maradt ki! Ismét Balazsin nyargalt el a bal szélen, már csak egy pontos passz kellett volna, de a centerezés egy kicsit erősre sikeredett ezért az üresen érkező, bevetődő Gergely csak érinteni tudta a labdát!

IMG_0308 IMG_0309A 15. percben a változatosság kedvéért most Szabó Zs. ment el a szélen, alapvonali passza azonban nem érte el középen Juhászt, a kivetődő kapus megkaparintotta a labdát.

IMG_0319És az elképesztő helyzet kihagyásoknak még nem volt vége! A 26. percben egy Szabó Zs. próbálkozott 12 méterről, de nem talált kaput!

IMG_0329Majd Vécsi hagyta ki a kihagyhatatlant! Horváth N. 16 méteres lövését a kapus kiütötte, pont az érkező csapatkapitányunk elé, aki 5 méterről az üresen tátongó kapu mellé lőtt!

IMG_0332IMG_0335És még mindig nem volt vége! Horváth N. ívelt keresztbe a 16-os jobb oldali sarka közeléből, a hosszún Balazsin egyedül érkezett és két lépésről, ajtó-ablak helyzetben a rövid kapufára kanalazta a labdát!

IMG_0410IMG_0412Tulajdonképpen fél óra alatt akár KO-val lerendezhettük volna a meccset. Mindamellett el kell ismerni, hogy a hazaiak mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltak. Egy-két érintős játékkal hozták fel a labdát, de helyzetbe nem nagyon tudtak kerülni. Két lehetőségük adódott ebben a játékrészben. Előbb egy bal oldali beadásról maradtak le a hosszún, majd a védelmünk mögé ívelt labdára Demeter és Kóródi között Peller léphetett ki és mehetett kapura, de szorongatott helyzetben nem tudta elemelni a labdát a kifutó Szendrei mellett, a labdát Kóródi a levegőből hátra sarkalta,  pont az érkező hazai középpályás elé, akinek félmagas lövését a visszahátráló kapusunk a mezőnybe öklözte.

IMG_0417Helyzetre góllal válaszoltunk a 37. percben. Örkényi szöktette a bal szélen Balazsint, aki megunva a középen érkezők pontatlanságát, most maga húzott kapura, majd miután nem érték utol, 12 méterről a kifutó kapus mellett a hosszú alsóba helyezett 2:0.

IMG_0485IMG_0486A félidő vége előtt volt még a hazaiaknak egy kellemetlennek tűnő (kapus előtt lepattanó) 20 méteres szabadrúgása, de Szendrei a helyén volt és szögletre terelte a labdát.

IMG_0532IMG_0535IMG_0536Magabiztos előnnyel vonulhattunk szünetre. Ennek ellenére lehetett bennünk hiányérzet, mert akár 4-5 gólos is lehetett volna ez az előny. Pedig különösebben jól sem játszottunk. Ugyan hátul magabiztosnak tűntünk, de a középpályánk ma mezőnyben sok hibával, pontatlanul játszott. Azonban elől igen könnyen kerültünk helyzetbe és a gólok mellett ordító helyzeteket hagytunk ki. A hazaiak pont az ellentétünk voltak. Hátul szellősek, elől veszélytelenek voltak, viszont középpályán sokszor igen tetszetősen járatták a labdát.

IMG_0604Fordulás után úgy tűnt, hogy minden marad a régiben. A 48. percben Gergely éles beadása a 11-es ponton üresen találta Vécsit, aki nagy gól akart szerezni és senkitől nem zavarva, amolyan fél ollós lövéssel próbálkozott, de a labdát nem találta el jól, így kapuscsemege lett a ziccerből!

IMG_0719A kimaradt helyzetek megbosszulták magukat. Az 56. percben egy bal oldali beadás után, a labda elment a belső védőink mellett és középen Törökhöz került, aki 14 méterről, állítgatás nélkül kapásból kapura vágta a labdát, amely egy kicsit leperdülve a lábáról nagy kiflit leírva a levegőben a kapunk bal oldalába vágódott 2:1. És a hazaiak megérezve a „vér szagát” egyre inkább feljöttek. Szendreinek két alkalommal is közbe kellett avatkoznia. Előbb a rövid bal alsó elől ütött oldalra egy lapos lövést.

IMG_0662Majd Juhász elcsúszása után a ziccerbe kerülő hazai játékos 12 méteres lapos próbálkozására ért le bravúrral és mentett szögletre!

IMG_0656Nagyot fordult a világ, a hazaiak egyre inkább fölénybe kerültek. Ez (az előbbieken túl) helyzetekben ugyan nem mutatkozott meg, de egyre többet pattogott a labda a mi térfelünkön.

IMG_0816És így a hajrá pillanatai igen feszültek lettek. Egy reklamálást követően még Hevesi mestert is elküldték a kispadunktól. A hátralévő időben lehetőségek még mindkét kapu előtt adódtak, de igazi helyzetet már nem láthattak a nézők.

IMG_0673Tanulságos mérkőzésen vagyunk túl. Az, hogy a mérkőzés bizonyos szakaszában futószallagon érkeznek a helyzetek, az nem jelenti azt, hogy ez végig így is marad. Nem túl nagy okosság, de a helyzeteket akkor kell gólra váltani amikor vannak. Az első félidő alapján a kiütéses győzelemre is megvolt az esély, fordulás után viszont rendezte a sorait és feljött a Vízművek. A góljuk után mindent elkövettek az egyenlítésért, bizony a mérkőzés hajrájában csúszni mászni kellett a sikerért. Végül azonban megérte a fáradságot, mert újabb 3 ponttal gazdagodtunk és ezzel továbbra is tapadunk az előttünk állókra. Jövő héten a szezon záró mérkőzésén a szintén fiatalokból álló, közvetlen rivális Kelent fogadjuk szombat 17-órai kezdéssel a Fáy utcában.

IMG_0878