Címvédőként újra a teremben!
Két ezüst után, az elmúlt két évben már megnyertük a BLSZ által szervezett Téli Teremtornát. Idén a triplázás szándékával ugrottunk neki újra a feladatnak. Ehhez azonban először jól kellett selejtezni.
Az ellenfeleink a BLSZ1-es Pestszentimre SK, valamint két másodosztályú csapat, a Csep-Gól FC és a Hidegkút SC volt. A versenykiírás értelmében az első két helyezett automatikusan, valamint a három (papíron) legerősebb csoport csapata közül a legjobb 3. is továbbjutott a középdöntőbe.
A mieink ha nem is a legerősebb, de azért igen komoly csapattal futottak neki a csoport meccseknek; Balla, Gergely, Kóródi, Demeter, Balazsin, Kavalecz, Kablawi, Örkényi, Vécsi, Szabó Zs., és Juhász kerettel jelentek meg a Budafoki sportcsarnokban. Elsősorban Mészáros, Horváth N., Birinyi és Keglovics fért volna el még a terem keretben, de most ők nem jöttek. Mellettük a „terem specialista” mester, Emecz Viktor hiányában, a csapatvezetői pozicióban Machalek Attila vezette az együttest.
A mieink az első mérkőzésen a Csep-Gól csapatával kezdtek és alaposan bealudtak a mérkőzés elejébe, sőt talán az egész első félidőbe.
Fordulás után viszont megrázta magát a csapat és Szabó Zsolt mester négyesének is köszönhetően 8:2-re megnyerték a mérkőzést.
A második mérkőzésen a Hidegkút ellen is hasonló volt a forgatókönyv.
Fordulás és 1:3 után tért magához a csapat és végül az utolsó pillanatokban fordítva, nagy nehezen 4:3-ra hozta ezt a meccset is.
A csoport első helyét eldöntő mérkőzést, az addig szintén 100%-os Pestszentimrével játszottuk.
A félidőnyi előnyt most is megadtuk az ellenfelünknek, csak most az ellenfél jobb volt annál, hogy ki is engedje a kezéből a győzelmet.
Már 0:5 is volt a Pestszentimre javára, a végére némileg sikerült kozmetikázni az eredményt 3:6-ra.
Hát különösebben elájulni nem lehetett a mai teremfocinktól, sőt megkockáztatom ez a teljesítmény már a középdöntőben sem lesz majd elég. Azt reméljük, hogy az már egy másik nap lesz, talán egy kicsit más (jobb) hozzáállással. A továbbjutás azért megvan, de címvédőként mindenki többet vár tőlünk. Folytatás január 5.-én, a középdöntőben.




