15. forduló: KISE – 43 SZ. ÉPÍTŐK SK 1:0 (1:0)

  • 2014.11.22.

2014.11.22. szombat 13-óra, Sörgyár pálya:

Graeser 6 –

Szalamie 5 (Supka 81p 0), Sztranyovszky 5, Kovács D. 5, Gergely 5 – 

Probáld 4 (Seres 60p 6), Várnagy 6, Molnári 6, Visnyei 6 – 

Nagy M. 4 (Főfai 60p 5), Mészáros Dominik 5

Dr. Hevesi György: „Látva a keretünk összetételét, ma akkor lett volna reális esélyünk a pontszerzésre, ha a védelmünk 0-ra hozza le a mérkőzést. Ez nem sikerült. Talán a döntetlen igazságosabb lett volna, de lőtt gól nélkül nem érdemtelenül nyert a hazai csapat. A mérkőzésben talán több volt, de a játékunkban ma csak ennyi. ”

A pestifoci.hu beszámolója:

A nagyon jó szezont futó és előkelő helyen álló KISE otthonába, a kevésbé jó őszt maga mögött hagyó 43.sz. Építők érkezett vendégségbe. Az újoncok összecsapását a kőbányaiak nyerték, ezzel Galántai Zsolt csapata feltette a koronát eddigi teljesítményére. Az első percek tapogatózó játéka után az első negyedórához közeledve Havasi Zsolt indításából Kovács Mihály egy védő fején megcsúszó labdát szerzett meg a vendégek 16-osának előterében, majd rövid labdavezetés után 13 méterről lőtt. Graeser Krisztián azonban vetődve fogta a labdát. A 17. percben ugyanez a 3 játékos volt a főszereplő, Havasi 30 méteres indítására az Építők ötösén belül Kovács Mihály érkezett, de Graeser ismét hárítani tudott.A 20. percben Mészáros Dominik indította a baloldalon Probáld Attilát, akinek visszatett labdáját Várnagy Milán 14 méterről lőtte kapura, de Jarecsni László a bal felső sarokból szögletre ütötte a labdát. A 28. percben Molnári Ádám Miklós (Építők) a hazai kaputól 35 méterre jobbal átvett egy labdát, majd ballal állítgatás nélkül alig lőtt mellé. A következő támadásnál, a 36. percben Visnyei Gábor indításából Nagy Márkó a 16-os bal oldalánál tisztára játszotta magát, majd a kapuval szemben érkező Várnagy Milánhoz passzolt, aki kissé kényelmesen készülődött a lövéshez, labdája végül mellé is ment. A félidő hajrájához közeledve a 38. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Nagy Róbert a térfél közepéről indította Helmes Istvánt, aki kilépett a védők között, a 16-ososn belül elpöccintette a labdát a kapus mellett és az érkező Vincze Szabolcs estében a kapuba lőtt 1:0. A 40. percben a veszélyes helyzetben kilépő Mészáros Dominikot a 16-os vonalán a lövés pillanatában szerelte Lovász Attila. A 45. percben Nagy Róbert szépen vitte fel a labdát a saját térfeléről, majd a Vincze Szabolcstól visszakapott labdát 14 méterről kapura lőtte, amely egy védőn megpattanva Graeser kezében halt el. Az első félidő, mélyebb nyomot nem hagyott a nézőkben.A fordulás után az 55 percben egy szöglet után Faragó Bálint szerzett meg egy kifejelt labdát, majd Havasi Zsolthoz sarkalta, aki egyből 15 méterről kapura csavarta a labdát, de Graeser fogta a játékszert.Majd a másik oldalon a következő percben Várnagy Milán 30 méteres lapos lövését fogta Jarecsni. Az 59. percben egy szöglet után egy a védők által kifejelt labdát Faragó Bálint kapásból, állítgatás nélkül 16 méterről lőtte Graeser kezébe. 62. perc Molnári Ádám Miklós (Építők) 35 méteres ívelése érkezett a kapu elé, ahol Gergely Viktor a kapust is megelőzve középre adott, de az üres kapu előterébe nem érkezett támadó. A 68. percben ismét Nagy Róbert (KISE) volt a főszereplő, aki remekül játszotta meg Vincze Szabolcsot a vendég 16-oson belül, akinek 14 méteres jobb alsó sarokba tartott lövését Graeser lábbal szögletre hárította. A mérkőzés hajrájában a sokat mozgó és társait jó labdákkal ellátó Nagy Róbert indította a saját térfeléről induló Galántai Zsoltot. A hazai csapat játékos-edzője rövid labdavezetés után Helmes Istvánhoz játszott, aki elől kicsit kisodródva szögletre tudtak tisztázni a védők. Több volt ebben a támadásban. A hajrára nagyobb erőket mozgósított az Építők, de különösebb helyzetig nem jutottak el a kissé meggyőződés nélküli támadásaik miatt, és a jól védekező kőbányai játékosok jóvoltából. Két hasonló képességű csapat egygólos csatájában a győzelmet jobban akaró KISE megérdemelten nyert, az itt mutatott játékánál többet tudó 43. sz. Építők ellen. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Nagy Róbert lett. Remek labdákkal támogatta a hazai támadásokat, fontos szerepe volt csapata győzelmében, mint ahogy KISE remek őszének is fontos szereplője volt.

Már megint a Sörgyár pálya! Évek óta nem termett itt számunkra babér. Nagy, sőt hatalmas, göröngyös, mély csúszós. Ráadásul újfent ezer sebből vérzeztünk. Mészáros Dominiken kívül majdnem a teljes támadó szekció hiányzott. Vécsi sérült, Érsek testvérek felfüggesztve, Vég a Honvéd U14-el, Gulyás beteg, Komáromi Barcelona (és akkor a hovalett Nikáról nem is beszéltünk). A KISE pedig tartja folyamatosan, jó formáját. Hétközben, elmaradt bajnokin 3:1-re verték az Unione csapatát.

A mérkőzés első perctől kezdve kiegyenlített játékot hozott. A hazaiak a nagy pálya előnyeit kihasználva, mélységből, területbe lőtt labdákkal próbálkoztak, amit zömében jól kontroláltak a védőink. Ennek ellenére nem voltak veszélytelenek ezek a támadások. Egy alkalommal túl is jutottak a védelmünkön, de a Szalamie Norbi felett átívelt labdát a hazaiak bal oldali támadója jó helyzetből, 11 méterről mellé emelte. Nekünk is volt lehetőségünk. A 20. percben Mészáros Dominik futott el a bal szélen, beadása egyedül találta a hosszún érkező Probáld Attillát, középpályásunk önzetlenül lekészítette a labdát a középen érkező Várnagy Milánnak, akinek 17 méteres bombaerős léc alá tartó lövését hatalmas bravúrral szögletre tornázta a hazai kapuvédő.

Támadásban maradtunk. Várnagy probálkozhatott ismét 17 méterről, de most gyengébben sikerült lövése, majd Molnári Ádám, egy esernyő csel után alig tévesztett kaput. A 36. percben, némileg váratlanul vezetést szerzett a KISE. Ügyes kiugratás után Gergely Viktor egy kicsit lemaradt az emberéről, aki egy ütemmel kifutással késlekedő  Graeser Krisztián mellett is bejátszotta a labdát, belül pedig Kovács Dávid maradt le egy hajszállal a gólszerzőről 0:1.

Fordulás után, bár nekünk kellett volna támadnunk, a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. Helyzetük ugyan nem volt, de a lelátóról nem volt jó látvány, hogy a hátrányunk ellenére nem igazán tudunk előre jutni. A 60. perctől a cseréknek is köszönhetően feljavult a játékunk és a meccs végéig folyamatos mezőnyfölénybe kerültük. A hazaiak kontrázni próbáltak, egy alkalommal Graeser Krisztiánnak spárgázva kellett nagyot védenie. Az idő előrehaladtával a hazaiak egyre inkább az eredmény tartására helyezkedtek be. Nekünk pedig, annak ellenére, hogy a KISE térfeléről egyre kevésbé jött ki a labda, helyzetünk nem igazán akadt. Sajátos jelenete volt a mérkőzésnek és egyben a támadóink tehetetlenségét (vagy inkább hiányát) mutatta, amikor a 80. perc környékén Molnári Ádám felívelését Gergely Viktor az ötös sarkánál a védőjét megelőzve, a kivetődő kapus mellett középre játszotta, a labda 4-5 másodpercig az ötösön belül állt – senki nem érkezett a labdára – mire egy hazai védő kivezette onnan.

A vége egy erősen döntetlenszagú mérkőzésen (a 7.) egy gólos vereségünk. Helyzet mindkét oldalon kevés volt, inkább a mezőnyben gyúrták egymást a csapatok. Ma nagyon érződött a csapatunkon a támadó, befejező játékosok hiánya.