Téli Teremtorna döntő!

  • 2018.01.07.

A tegnapi középdöntő mérkőzései után, már vasárnap reggel 10-kor pályára kellett lépnünk a Testvériség csapata ellen. A tét a legjobb 4 közé jutás volt. A keret most is sajátosan jött össze. Váratlan távol maradók és meglepő érkezők miatt, amolyan „ahogyan esik úgy puffan” csapattal vágtunk neki az egyenes kieséses szakasznak. A csapat Balla, Kavalecz, Nagy, Balazsin, Vécsi, Mészáros, Szabó Zs., Szabó M., Pásztor, Gergely összetételben vették fel a versenyt a Blsz1-es riválisunkkal.

IMG_1660Sajnos a mérkőzésről sok jót nem lehet írni. A Tesi átgázolt rajtunk, a kezdés után pillanatok alatt 4 gólos előnyre tettek szert.

IMG_1666A 2. játékrész elején egy rövid időre felcsillant a remény, 2:4-re feljöttünk, de a remény csak pillanatokig tartott, mert aztán újra (végleg) elhúzott tőlünk a zöld fehér együttes.

IMG_1667A vége kiütéses 2:9 lett, a mentálisan is széteső csapatunk ekkor már csak vergődött a pályán.

IMG_1665Idén valahogy semmi sem klappolt. Sem a pályán, sem a pályán kívül nem volt túlzottan elszánt a csapatunk. Alig jöttünk össze a mérkőzésekre és szinte az összes mérkőzésünk úgy kezdődött, hogy pillanatok alatt jelentős hátrányba kerültünk és onnan kellett (volna) talpra állni. Ami néha sikerült, de a jobb csapatok ellen szinte esélyünk sem volt. Azért kétszeres címvédőként ezt leírni nem túl felemelő.

IMG_1671Összességében csalódás az eredmény (5. hely), de méginkább a játékosok hozzáállása és szerény teljesítménye. Az idei tornán nem tudtuk felvenni a versenyt az előttünk végzőkkel!  Ezen még az sem szépít, hogy végül a későbbi győztes Tesitől kaptunk ki a 8 között.

 c22da0cb-a2d6-4557-8e07-bdccef523066

A Testvériség teremsikerével indult 2018! Pestifoci.hu

testverisegblszteremtorna

Testvériség SE – 43.sz.Építők 9-2 /negyeddöntő/

Az első negyeddöntő után gyorsan kiderült, hogy a 43.sz Építők csapata sorozatban harmadszor már nem fogja megnyerni a tornát, mert a Testvériség a remekül játszó Kollár Zsolt vezetésével gálát rendezett ellene. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a súlyos 9-2-es veresége az Építőknek, úgy alakult ki, hogy az utolsó 10 percben már kapus nélküli játékkal próbált eredményes lenni a kék-fehér csapat.

Nimród – Airnergy 2-3 /negyeddöntő/

A BLSZ1-es rangadó után két meglepetéscsapat, a Nimród és az Airnergy harcolt a négybe kerülésért. A meccs elejétől kezdve az Airnergy dominált, és megérdemelten jutott háromgólos vezetésig kontrára berendezkedő ellenfelével szemben. Végül a Nimród becsületére legyen mondva, hogy 3-0-ról felállt, és végül Gendur Gábor, és Könczey Balázs góljával 3-2-re szépített. Az Airnergy BLSZ4-es csapatként az elődöntőbe jutott.

Pestszentimre – Szent Pál Akadémia 6-0 /negyeddöntő/

A következő negyeddöntőt a Pestszentimre és a Szent Pál Akadémia csapata játszotta. A nézőtérről is nagy erőkkel hajtott PSK 6 gólt szerzett úgy, hogy közben hátul egyet sem kapott. Remekül védekezett Molnár Zoltán együttese, elől pedig parádés gólokat szereztek a játékosok. Cséka Krisztofer kezdte a gólgyártást, aztán Czene Péter és Blazinovits Bence találatánál is majd kiszakadt a háló, a nagyon elemében lévő Erdei Péter pedig háromszor is a kapuba lőtt.

Piramis –  Kelen SC 1-9 /negyeddöntő/

A torna egyik legjobban küzdő csapata, a Piramis lépett pályára ezután a BLSZ1-es Kelen SC-vel szemben. A kelenföldi csapat ellen már nem volt ellenszere Bodon István együttesének, 9-1-el érvényesült a papírforma. A mérkőzésen Kádár Máté mesterhármasig jutott.

Testvériség SE – Airnergy FC 5-2 /elődöntő/
A negyeddöntők után az első döntőbe jutásért vívandó mérkőzés következett. Az erőviszonyok alapján nehéz volt megmondani, mi fog történni, egy picivel hajlott a mérleg nyelve a Testvériség felé. Hornok Dávid és Tüskés Zoltán találatával gyorsan kétgólos vezetésig jutott a Tesi, de ezután jött Gabura Alexander, aki egy duplával kiegyenlített. A második játékrészben a Testvériség akarata érvényesült. Előbb Illés Károly szerzett balról bombagólt a hosszúba, majd a 25. percben Alm Tamás megpattanó lövése után ismét kettő gól volt a palotai előny. Az 5-2-es végeredményt a végig hasznosan futballozó Elek Dániel állította be!

Pestszentimre – Kelen SC 3-6 /elődöntő/

A nap legfeszültebb meccse következett, a Pestszentimre és a Kelen találkozója. Bár Czene Péter góljával a PSK szerzett vezetést, a Kelen ezután egy háromgólos hidegzuhanyt küldött ellenfelére, Koós Bálint, Módly Márk, majd ismét Koós volt eredményes. A helyzet úgy hozta, hogy a játékvezetők is kereszttűzbe kerültek külső szemlélő által nehezen megítélhető helyzetek után. Kaptak hideget-meleget. A második félidőben Papp Zsolt találatával aztán újra kinyílt a meccs, de hat perc múlva Kaczor Patrik ismét kettőre növelte a Kelen előnyét. Ezután egy kezezést követően büntetőhöz jutott a Pestszentimre, és Papp Zsolt ismét közelebb hozta csapatát a továbbjutáshoz. Az Imre döntős álmainak Módly Márk és Kálnoky Bálint hajrában szerzett találata vetett véget. A PSK dolgát a hajrában egy kiállítás is nehezítette. Az elődöntő után az indulatok lassan lohadtak le, de azért sikerült végül mindenkinek helyre tennie magában az eseményeket.

Airnergy FC – Pestszentimrei SK 6-5 /bronzmérkőzés/

Fontos is volt, hogy rendben legyen mindenki, mert 10 perc szünet után a Pestszentimre rögtön a bronzért lépett pályára az Airnergy csapata ellen. A találkozón végig fej-fej mellett mentek a csapatok. Hol az egyik, hol a másik talált a hálóba. Amikor már mindenki azt hitte, hogy marad a kialakult 5-5-s eredmény, az utolsó percben Blonski Péter az Airnergy javára döntött!

Testvériség SE – Kelen SC 3-3 büntetők után: 5-3

A finálé ahogy az lenni szokott ismét rendkívül izgalmasra, és fordulatosra sikeredett. Módly Márk (Kelen) korai gólja után, a Testvériség Kollár Zsolt és Elek Dániel találatával a 10. perc végére fordított. Moldován Dániel azonban nem hagyta, hogy hátrányban cseréljen térfelet csapata és a 19. percben bevette Zubány Miklós kapuját. A második játékrész negyedik percében a Kelen átvette a vezetést a remek napot kifogó Koós Bálint találatával. A budai előny egészen sokáig, 10 percen keresztül tartott, míg nem aztán érkezett a szintén parádésan játszó Kollár Zsolt, és kiegyenlített. Bár izgalmasan érkeztek mindkét oldalon a lövések a kapura ezután is, maradt a 3-3, és a döntés a büntetőkre maradt. Zubány Miklós, a Budapest válogatott kapusa ellenállhatatlan volt a párbajban, és végül Kollár Zsolt, és Tüskés Zoltán találatával 2-0-ra a Testvériség nyerte az orosz rulettet, és ezzel az újpalotai csapat lett a 13. BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna győztese!

A torna gólkirálya Erdei Péter (Pestszentimre) és Jenei Krisztián (Zuglói Kinizsi) lett 10-10 góllal!

A tornagyőztes Testvériség csapata: Simon Zoltán, Deschelák Károly, Alm Tamás, Kollár Zsolt, Elek Dániel, Illés Károly, Hornok Dávid, Bódis Tibor, Tüskés Zoltán, Pálmai Zsolt, Zubány Miklós

Vezetőedző: Gyűrű Lajos

Az első négy csapatnak járó díjakat és kupákat az MLSZ Budapesti Igazgatója, Lovász Tamás István adta át. A gólkirálynak járó díjat Kiss László 33-szoros magyar válogatott labdarúgótól vehette át Erdei Péter.

Pestifoci.hu