Az Építőknek nem jelentett gondot a Közterület!
Közterület SC – 43. sz. Építők SK 0-4
Budapest Kupa 4. forduló
/ a legjobb 8 közé jutásért/
A hazaiak tisztes helytállásban reménykedtek, míg a vendégek igyekeztek saját játékukat játszva ráerőltetni akaratukat a Közterületre, és gyorsan dűlőre vinni dolgot. Az első 10 percben két szabadrúgást is hárítania kellett a hazaiak kapusának. A 3. percben Probáld Attila 22 méteres szabadrúgását védte Ferenczi Bence, majd a 9. percben Kovács Dávid 25 méteres lövését. Két perccel később Reményi Roland szép kapáslövése után is a hazaiak kapusa volt főszerepben, de állta a sarat.
Az első negyed órát Visnyei Gábor (Építők) szép egyéni akciója zárta, belépett a védők közé, majd 17 méterről egy bal külsős lövéssel próbálkozott Ferenczinél, de a kapuson ezúttal sem lehetett kifogni. A Közterület első említésre méltó mozzanata Ángyási Gergely nevéhez fűződik, aki egy labdaszerzés után 35 méterről emelt a kinn álló kapus felett a kapura, de a labda fölé szállt. Az első félórához közeledve Kovács Dávid (Építők) mellel készítette le a labdát Érsek Róbertnek, akinek 14 méteres lövését ismét fogta Ferenczi.
Az Építők mezőnyfölénye a 35. percben végül góllá érett. Reményi Roland hosszú előreívelése után Gergely Viktor ment el a bal szélen, és az ötössel egy magasságban beadott, labdájára középen Vécsi Gábor érkezett lendületből és 6 méterről a kapu közepébe lőtt. 0-1
A félidő végén még adódott egy lehetőség a vendégek előtt, Érsek Róbert egy egyéni játék után egyedül húzhatott kapura és szemben a kapussal nagy helyzetben lőtt, de Ferenczi kiolvasta a jelekből a szándékot, és remek vetődéssel fogta a labdát. A második játékrészt Érsek Róbert beadásából Vécsi Gábor 8 méteres fejese vezette fel, de a hazaiak kapusa most is biztos kézzel fogta a labdát. Kicsit később az 50. percben Kövér Gábor (Közterület) Laschober Péter lekészítése után 22 méterről kínálta meg Hegyes Norbertet, de a vendégek kapusa is a helyén volt.
Az 57. percben egy sokpasszos, sokérintős, sokszereplős Építők támadás után újabb gólszületett. Nika Bence 25 méterről lövésre szánta el magát, labdája a kapu jobb oldalába vágódott. 0-2
A második gól után is az Építők uralta a játékot, a Közterület a szórványosnál is ritkábban vezetett támadásokat, de a mérkőzés ezen időszaka leginkább a sok cseréről szólt. A hajrában Mészáros Dominik kellemetlenkedett többször is a hazai tizenhatos előtt, amikor előbb egy 19 méteres lövéssel akarta zavarba hozni Ferenczit, de nem járt sikerrel, csakúgy nem, mint a 74. percben, amikor szintén Mészáros játszotta meg Érseket, beadására újra ő érkezett és 4 méterről ordító helyzetben a kapu mellé fejelt.
A hátralevő időre a hazaiak ereje elfogyott, így történhetett, hogy a 76. percben a csereként beállt Várnagy Milán 26 méteres lövése utat talált a kapuba 0-3-ra alakítva az eredményt. 4 perc elteltével pedig egy Érsek-Mészáros összjáték végén, Mészáros Dominik 11 méteres lövése a kapu jobb oldalába vágódott.0-4
A Közterület a végén még jelezte, hogy a pályán vannak játékosai, Hanga Norbert ragadta magához a kezdeményezést a 82. percben. Egy szép szólóba kezdett a saját térfeléről indulva, és a vendégek kapujától 25 méterre csak szabálytalanság árán tudták szerelni. A letett labda mögé a sértett állt, de lövése a kapu fölött hagyta el a játékteret. Egy perc múlva Kövér Gábor szépen játszotta tisztára magát majd lőtt, 14 méterről, jobbról megeresztett labdája megpattanva a védőkön a kaput alig elkerülve szögletre vágódott. A Sharafeddin Amer által beadott szögletből Sipos Krisztián fejelt veszélyesen 6 méterről mellé.
A meccs legvégére még két Ferenczi védés maradt. Előbb egy kirúgás után Érsek Róbert maradt a kapussal szemben teljesen üresen, de lövését lábbal védte a Közterület hálóőre, majd egy perc múlva Faragó Bálint fejezett be lövéssel egy Építők támadást, de a hazai kapus ismét fogta a labdát. A két csapat nem volt egy súlycsoportban a mai estén, igaz elég sok hiányzójuk volt. A vendégek ugyan aránylag sok hibát ejtettek támadásaik szövögetése közben, de ilyen arányban is megérdemelten nyertek és jutottak tovább.
Az Építők ellenfele a legjobb 8 között a Sashalom lesz, a mérkőzést a THSE otthonában rendezik meg.

