30. forduló: KELEN SC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 4:1 (2:1)

  • 2018.06.03.

2018.06.01. szombat 17-óra, Hunyadi Mátyás  utca:

Szendrei 4 –

Sikorszki 4, Pásztor 4, Demeter 5, Takács 5 (Juhász 46p 5) –

Mészáros 5, Horváth N. 7, Szabó M. 4, Varga 6 –

Gerhardt 5, Vécsi 4

Gól: Varga (3p)

Gólpassz: Mészáros

Sárga: Pásztor (35p), Demeter (35p), Mészáros (39p)

Dr. Hevesi Tamás:”Ebben ma ennyi volt, elfogytunk és így ma a szervezettebb, koncentráltabb csapat nyert. A futball egy szenvedélyes játék, ami sokszor áldozatokkal, lemondásokkal is jár. Mi mostanában erre nem igazán voltunk hajlandóak és így hiába teljesítettünk sokszor a pályán erőn felül, ez nem (mindig) kompenzálta az egyéb hiányosságainkat.”

IMG_4345Végre vége, gondolhatták többen már a mérkőzés előtt, mert az utóbbi időben komoly kiállási gondokkal küzdő csapatunk, helyzete tovább nehezedett. Most a védelem került zűrös helyzetbe. Kavalecz sérülés, Gergely családi program, Kóródi munkahelyi elfoglaltság miatt nem csatlakozott a kerethez.  Valószínűleg egy jövő heti meccsre már tényleg bekövetkezhetne az a szégyen, hogy nem tudnánk kiállni. Összegzésképpen utoljára a hiányzók sora – ami komoly tanulság lehet a vezetők számára – hogy még ilyen bő kerettel is előfordulhatnak komoly problémák; Haraldseid, Kavalecz, Gergely, Örkényi, Fodor, Birinyi, Hangya, Keglovics, Németh, Szabó Zs., Balazsin, Szabados, Sagát, Borsos, Pándy-Szekeres, Nagy D., Amirehssan és Kóródi. Ez így 18 játékos! És akkor már arról ne is beszéljünk, hogy ennek következtében olyan játékosok kényszerültek pályára, akik még jelenleg is sérüléssel bajlódnak és hónapok óta nem is edzenek, így legkevésbé sem indokolt a játékuk (Takács, Juhász, Horváth, Vécsi). Mindenesetre erről a bajnokságról már a mérkőzés előtt kimondhattuk, szép volt, jó volt, de (nagyon) elég volt!

IMG_4348Ilyen előzmények után (12 mezőnyjátékossal) látogattunk Kelenvölgybe. Ráadásul nem is tétnélküli meccsre. Az utóbbi időben egyre jelentősebb játékérőt képviselő Kelen vendégeként, amolyan helyosztóra került sor, mert vereségünk esetén helyet cserélt volna a két csapat, minden más eredmény azt jelentené, hogy megtartjuk az 5. helyünket.

IMG_4352Ennek ellenére a kezdés minden képzeletet felülmúlóan sikerült. A 3. percben Mészáros hozta fel lendületesen a labdát, majd ügyesen a mellette beinduló Vargához bökte a labdát, aki beállva az emberének a 16-os belülre vezette a labdát és 11 méterről a kifutó kapus lábai mellett a kapu közepébe passzolt 1:0.

IMG_4358Az öröm nem tartott sokáig, mert a hazaiak már a 6. percben egalizáltak. Egy bal oldali támadás során igencsak megfutották Sikorszkit, az alapvonal közeléből laposan bejátszott labdára középen Moldován érkezett  Takács nem tudott vele menni és a támadó 1 méterről nem hibázott 1:1. Sajnos a nehézségeink pillanatok alatt láthatóvá is váltak. Taki achilles sérülés miatt 1 éve visszavonult, most edzés nélkül erre a meccsre visszatért, láthatóan ennél a 40 méteres sprintnél nem tudott a hazaiak fiatal támadójával menni.

IMG_4379A gyors gólváltást követően változatos helyzetekben gazdag játék alakult ki a pályán. Hol egyik, hol a másik kapu előtt alakult ki helyzet. Előbb Szendreinek kellett egy gyors vetődéssel kiütni egy 14 méteres félmagas lövést, a labda bizony befért volna a jobb alsóba. A túloldalon Varga bal oldali passza után Mészáros  cselezgetett a büntetőterületen belül, de szerelni tudták, a labda Vécsi elé csorgott, aki egyből 13 méterről nagy erejű tekert lövést küldött a kapura, a labda pedig a keresztlécről vágódott vissza a mezőnybe!

IMG_4381A 21. percben egy kapus kirúgás után saját térfelünk közepén lepattanó labdát, hagytak a védőink a kapusnak, de Szendrei későn indult és későn is ért ki. Az ütközés után a labda pedig Kádár elé pattant, aki 16-os vonaláról az üresen tátongó kapu mellé gurított! A túloldalon Varga került a góljához hasonló helyzetbe, de most a lövés előtt béérték és szögletre szerelték. Majd egy Mészáros szóló követezett egy 15 méteres lövéssel a végén, a labda alig ment fölé.

IMG_4416A 29. percben Mészáros követett el szabálytalanságot a saját 16-osunk közelében. A kapunktól 17 méterre leállított labda mögé Soltész állt és nem sokkal tévesztette el a kapunk rövid oldalát.

IMG_4384A 36. percben már a hazaiaknál volt az előny. Egy jobb oldalon futó hazai akció során, egy mélységi passzt Szabó Marci blokkolni tudott, de a lendülettő tovább futott, a labdát viszont ott hagyta, Rőthy-nek, aki lecsapott a labdára, a büntető területen belülre vezette, de a lövés pillanatában a keresztező Pásztor leütközte a játékost. 11-es! A labda mögé Koós állt és laposan a jobb alsóba lőtte a labdát. Szendrei érezte az irányt, de nem tudott hárítani 1:2.

IMG_4403A félidő hátralévő időszakában már nagy helyzetről nem tudunk beszámolni. A nagy melegben jó iramú, változatos játék jellemezte az első félidőt. Mindkét oldalon akadt jópár lehetőség. Sajnos ma pont a védelmünk volt a legtartalékosabb és ez sok megoldásnál látszódott is.

IMG_4456Sikorszki lába sem volt 100%-os és a mérkőzés előrehaladtával ez egyre jobban látszódott is, a másik oldalon Takács pedig – mint ahogyan már említettük is – nem igazán volt játékban (és erőben) ezért a szünetben ki is használtuk egyetlen mezőnycsere lehetőségünket. A helyére Juhász érkezett aki boka sérülése miatt ebben a félévben szintén nem léphetett pályára. Ő sem volt egészséges, de a kényszer nagy úr.

IMG_4462A második félidőben igyekeztünk mozgósítani a rejtett tartalékainkat az egyenlítés érdekében. Ez azonban egyre kevésbé sikerült. Elől a „korábbi” Vécsi mozgékonysága, labda megtartó képessége nagyon hiányzott. A kb. 50%-os boka és az 1 hónapos kihagyás a meccs második felére már nagyon látszódott rajta. Csapatkapitányunk normál esetben nem is játszott volna. De Sikorszki is egyre inkább elfogyóban volt.

IMG_4492Némi meglepetésre a szintén nem egészséges  Horváth Norbi volt a kevesek egyike, aki végig bírta az iramot és  még elbírta azt is, hogy sokszor már utaztak rá a hazai játékosok.

IMG_4487Mindenesetre még így is volt sanszunk az egyenlítésre. A 58. percben Gerhardt forgatta be a védőket a bal oldalon, majd befelé törve 12 méterről elementális löketet küldött kapura, de a kapus bravúrral ki tudta ütni a labdát! Aztán Várgát fogták ollóba a 16-oson belül, de ez a játékvezetőnél most nem ért büntetőt. Aztán két Mészáros labdával Varga mehetett a kapura, de az egyiknél sokat kivárt és blokkolták a beadásszerű lövését, a másiknál pedig nem talált kaput.

IMG_4518És aztán talán a legnagyobb. Mészáros cselezte ki a jobb szélen befelé húzva az emberét, majd az alapvonalról laposan a rövidre berobbanó Vargához tálalt, szélsőnk pedig 4 méterről egyből mellé lőtt!

IMG_4521Természetes miközben támad(gattunk) a hazaik előtt is adódott néhány nagy helyzet. Előbb Szendrei bokszolt ki egy 15 méteres középre tartó Kádár lövést, majd ismét a szélső próbálkozott 18 méterről most szerencsénkre a keresztléc mentett!

IMG_4503A meccs hajrája egyértelműen a hazaiaké lett. El kell ismerni ekkorra már egy kissé elfogytunk. A 86. percben bal bekk pozícióban, egy labdaszerzés után Szabó Marci passzolt el egy labdát, Sikorszkit igyekezett kicsiben megjátszani, ebből Kádár indulhatott, egészen bevezette a labdát az ötös sarkáig, ahonnan az elé kifutó Szendrei lábai között a hosszú alsóba passzolt 1:3.

IMG_4514Ezzel el is dőlt a meccs, de még maradt hátra egy találat. Kádár tette fel a pontot a mai teljesítményére és ezzel klasszikus mesterhármast szerezve. A 90. percben egy szöglet utáni kavarodást követően Juhász középre fejelte ki a labdát, pont a 16-oson kívül helyezkedő Kádárhoz, aki eltolta a labdát a rá támadó Pásztor mellett majd 16 méterről a lemerevedő Szendrei felett a léc alá nyesett 1:4.

 IMG_4536El kell ismerni ma ebben ennyi volt. Persze kár a végéért, de erőben, létszámban és több pozícióban minőségben is jobb helyzetben volt a hazai csapat. Sajnos a tavasz nem úgy sikerült ahogyan szerettük volna, de erről legkevésbé sem a jelenlévők tehettek. Tavasz második felében sokszor (helyzetéhez képest) erőn felül teljesített a csapat, de azért az utolsó 7 meccsen elért 2 győzelem 2 döntetlen és 3 vereség sokatmondó és minden csak nem imponáló egy dobogóra áhítozó csapattól. Vereségünkkel eldőlt, hogy végül a 6. helyen zártunk a pontvadászatban, ami 7 év után először visszalépés a korábbi évhez képest (igaz az előrelépéshez meg kellett volna nyerni a bajnokságot).