Budapest Kupa, 3. forduló: REAC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 2:0 (0:0)
2019.02.16. szombat 13-óra, Budai II László stadion:
Berencsi 6 –
Csertek 6 (Juhász 57p 6), Demeter 6, Kovács D. 6, Kóródi 6, Gergely 6 –
Gerhardt 6, Varga D. 6 (Cséka 70 0), Szabados 6, Balazsin 6 –
Vécsi 6
Emecz Viktor:„Gratulálok a csapatomnak! A két kapott gól ellenére, mindenki fegyelmezetten tette a dolgát és kis szerencsével, illetve több cserével akár meglepetést is okozhattunk volna. Erre a teljesítményre lehet alapozni a bajnokságban, méltó ellenfele voltunk a nagyobb játékerőt képviselő REAC-nak.”
Bár az edzőmeccseken zömében a bőség zavarával küzdött a csapat, az év első tétmérkőzésén majdnem a kiállás problémájával kellett szembesülnie a szakmai stábnak. Összesen 14 játékosról kellett lemondani, különböző okok miatt a ezen a mérkőzésen! Így aztán amúgy sem nyomta az esélyesség terhe a mieinket a bajnoki listavezető (tavalyi bajnok és kupa győztes) elleni mérkőzésen, így viszont tényleg csak a játék örömében bízhattak előzetesen a szurkolóink.
Ősszel mindkét csapat könnyen vette a kupa akadályokat, ez különösen a hazaiakra igaz, akik játék nélkül jutottak a 3. fordulóba. Az 1. fordulóban erőnyerők, a 2.-ban pedig játék nélkül jutottak túl a Blsz3-as Inter CDF SE ellen (3:0). A mieink útja ennél valamivel izgalmasabb volt. A Blsz3-as Goldball ellen 4:2-vel, majd a szintén Blsz3-as Budatétény ellen 7:3-al jutottunk el idáig.
A találkozóra – némi meglepetésre – a REAC stadionban került sor, februárban „nem szokás” füves pályán rendezni mérkőzést. Mindenesetre az időjárás kegyes volt ezen a napon a szereplőkhöz.
Ahogy arra lehetett is számítani az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat. Azonban ma emberére találtak a mieinkben, akik rendkívül fegyelmezetten és nagy odaadással játszottak ezen a napon.
Az első haza lehetőségre 26 percet kellet várni, amikor is egy védelmünk mögé löbbölt labdával a hazai center Töröcsik ugrott ki a térfelünk közepéről, de a 16-oson kívülről a kifutó kapusunk kezébe emelt!
Válaszként Kóródi lőhetett kapura egy beadás utáni lecsorgót, az erővel nem is volt gond, csak az irányzékkal.
A félidő hajrájában még egy alkalommal veszélyeztettek a hazaiak, bár ez nem volt olyan nagy helyzet. Egy jobb oldalról laposan bepasszolt labdát Töröcsik lőhetette kapura 11 méterről, de az előtte védekező tömegből Demeter lábán felperdült és szögletre pattant.
Ezzel zárult a félidő. Meddő hazai fölénnyel és lelkesen, fegyelmezetten védekező csapatunkkal.
A II. félidő első 15 percét megnyomta a REAC. Ez gyorsan gólban is megmutatkozott. A 48. percben egy bal oldali beadás átszállt a jobb oldalra, ahonnan a büntetőterületen belülről, az alapvonal közeléből azonnal vissza löbbölték a labdát a hosszú kapufához, Kacsó pedig egyedül maradt és a gólvonalról a hálóba stukkolt 0:1. Lendületben maradt a hazai együttes. Egy kiugratás után a kifutó Berencsi fogott egy 13 méteres lövést! Majd volt még egy-két veszélyes beadás is, amit megúsztak a mieink.
Szerkezetet váltottunk és most már nagyobb erőket fordítottunk a támadásokra is. És bizony egy kis szerencsével össze is jöhetett volna az egyenlítés. Természetesen továbbra is többet volt a labda a hazaiaknál, ők irányították a játékot, de most már a mieink támadásai is ültek.
Először Balazsin térfél közepi pontrúgása majdnem megtalálta a hosszú ötösön Kóródit, de a kapus megzavarta a védőnket és mellé csorgott a labda. Aztán viszont két nagyon komoly egyenlítési lehetőséget puskáztunk el.
Előbb Szabados ment el a jobb szélen, a tizenhatoshoz érve 3-4 hazai játékoson áthámozva magát, majd befelé, a büntetőterületen belülre húzott és laposan a középen érkező Vécsihez játszott, aki hatalmas helyzetben estében rosszul találta el a labdát, ami még így is majdnem jó lett, de a már elvetődött kapus fekvő helyzetből vissza tudott nyúlni és kipiszkálta a gólba pörgő labdát!
Nem sokkal később, egy jobb oldali beadás után kavarodás alakult ki a hazai ötösön, melynek végén egy felszabadítani igyekvő hazai védő, a lőni akaró Gergely lábára rúgta a labdát, ami így a hazai keresztlécről vágódott vissza a mezőnybe!
A meccs hajrájához közeledve a hazaiak is megzörgették a kapufát, egy 18 méterről középről elvégzett pontrúgás a jobb oldalsó kapufáról pattant ki. Majd egy beadás után Gerhardt fejelhetett 7 méterről kapura, de a kapus könnyen fogta a próbálkozást.
A meccs végül a 88. percben dőlt el végleg. Egy pontatlan hátra passzal Kovácsnak vissza kellett fordulnia, de nem kellően fedezte a labdát, így az őt támadó Kasza – mielőtt a védőnk haza passzolhatott volna – a térfelünk közepén elsodorta tőle a labdát, majd egészen a 16-osig szaladt, ahol a kifutó Berencsi lába mellett 14 méterről a rövid, bal alsóba gurított 0:2.
Összességében helytálltunk. Több kulcsember és elég csere hiányában ez igen biztató volt. Végig nagy fegyelemmel, koncentrálva, vállvetve és egymásért küzdve játszottak a fiúk. A hazaiak irányították a játékot, folyamatos nyomást gyakoroltak ránk, de ez a nyomás (különösen az első játékrészben) igencsak meddőre sikeredett. 0:1 után pedig egy kis szerencsével az egyenlítés is összejöhetett volna. A mai meccs is bizonyította egyik edzőmeccs sem hasonlítható a tétmeccs hangulatához. Feszült, jó iramú izgalmas meccs volt. Szót érdemel még a kiváló játékvezetés is, Zám sporttárs szinte hiba nélkül vezette a találkozót. A kupa ezzel számunkra véget ért, teljes erőbedobással koncentrálhatunk a bajnokságra, ahol bizony lesz majd tennivalónk.
A jövő héten szombaton, a 16. fordulóban, szombaton 17-óra kezdéssel a Vízművek látogat hozzánk a Vasas sporttelepre.

