Beharangozó!

  • 2019.04.24.

Nem gondoltunk erre, de mégis így lett. Az elkövetkezendő 6 mérkőzésen dől majd el, hogy megtarthatjuk-e a BLSZI-es tagságunkat. A Svábhegy (Hegyvidék) ellen korábban inkább kötelezőek voltak a meccseink, mint háromesélyesek. Ennek ellenére mégis mindig „meleg” volt a fizikailag erős és fegyelmezett „Hobo” csapattal találkozni. Ősszel meg is tréfáltak bennünket, 2:3 lett a vége a Fáy utcában. A jó őszi szereplés után, tavasszal ők sincsenek csúcsformában. Az elmúlt 5 fordulóban mindössze 1 pontot szereztek, igaz azt pont az elmúlt héten az első Kelen ellen (2:2). Mi sem panaszkodhatunk a jó formára, az elmúlt 6 fordulóban nekünk is  csak 1 pont jött össze és ehhez 6:20 gólarány!

Mindkét csapat menekülne a kieső zónából. A hazaiaknak ebben jobb a helyzete. 27 ponttal 10. helyen állnak a tabellán. Egy győzelemmel végleg eltávolodnának a veszélyes zónától. A mi 13-14. helyezésünk, (látva az NBIII-as alakulásokat) akár kiesést is jelenthet majd számunkra.  Szóval nincs más hátra, mint előre!

A mérkőzésre pénteken 20:30-ös kezdéssel kerül sor a Goldball parkban (Goldball-Siketek pálya). A mérkőzés játékvezetője Bereczki Miklós, segítői Grünvald Gábor és Tóth I. Tamás lesznek. A hazaiak kékben, a mieink pedig fehérben lépnek majd pályára.