Simán nyert az Építők a Szent Pál otthonában.
Az Építők nem sok esélyt adott a Szent Pál Akadémiának! A mérkőzés a nagy szélben nagy iramban kezdődött. Látszódott, hogy mindkét csapatnak nagyon fontos a győzelem.

Szent Pál Akadémia – 43.sz Építők SK 0-4
BLSZ1. 20. forduló
Már a 2. percben vezetést szerezhetett volna az Építők. Érsek Róbert fektette el Laky kapust, majd 13 méterről lőtt, a gólvonalról mentettek a hazaiak. A kipattanót Bakay Ferenc bevágta, de a találatot les miatt nem adta meg a játékvezető. A gólra végül így még negyedórát kellett várni. A 17. percben egy kontratámadás végén az Építők télen igazolt játékosa, Szabó Zsolt 16 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 0-1 A vendégek a továbbiakban is veszélyesebben játszottak, és 10 perc múlva kettőre növelték előnyüket. A 26.percben Gergely Viktor balról tette volna be a labdát középre, passzába Szabó Dávid ért bele szerencsétlenül, amely így Lakyt becsapva a kapuba gurult. Öngól. 0-2 Az első játékrész után fordulatra kevesen gondoltak volna. A második 45 perc elején mégis, majdnem gólt szerzett a Szent Pál, Szabó Dávid tört be a tizenhatoson belülre, ahol a kapujából kilépő Kires Attila úgy tűnt, hogy szabálytalanul állította meg. A játékvezető tizenegyest nem adott, viszont Szabónak műesésért egy sárgát igen. 5 perc múlva az Építők közel állt a harmadik góljához, Érsek Róbert ziccerét azonban lábbal védte Laky. Az 59. percben egy gyors rohamot vezettek a vendégek, amely végén Érsek passza után Kavalecz Márk lőtt a kapu mellé. A helyzet után Laky gyorsan akarta támadásba küldeni csapattársait, de a Mászároshoz kipasszolt labdát, Vécsi Gábor lefülelte és a kapuba rúgta. 3-0 Az Építők harmadik gólja után több nagy helyzetet kidolgozott és kihagyott, Vécsi Gábor az egyiknél a felsőlécre fejelt, újabb találatuk így csak a 81. percben született meg. Érsek Róbert cselezett ki mindenkit, amikor már úgy tűnt, hogy a tizenhatoson belül visszafordulva elveszíti a labdát, szabálytalankodtak vele szemben. Tizenegyes következett! A sértett a kapuba vágta a büntetőt. 4-0 Az Építők ilyen arányban is megérdemelten győzött. Sőt! A Szent Pál Akadémia több szerencsétlen gólt kapott ezen a meccsen, de a vendégek több helyzeténél viszont a szerencse az akadémisták mellé szegődött, így kerülték el az ennél még nagyobb arányú vereséget.

