A 16. forduló eredményei és a tabella:

  • 2020.02.22.

Fotó: Pestifoci.hu (Svábhegy-Ikarus)

SVÁBHEGY FC – IKARUS BSE 1:1 (0:0)

A forduló előtt 12. helyezett Svábhegy a 15. helyen álló Ikarust fogadta a Goldball Parkban a BLSZ I. osztály 16. fordulójában. Mindkét csapat számára a kiesés elkerülése a cél. A Svábhegy jóval jobb helyzetből indul e cél érdekében tavasszal, hiszen 16 pontot gyűjtött eddig, míg ellenfele csak 7-et. A hazaiaknál kevés változás volt a téli szünetben, az Ikarus viszont edzőt váltott, Varga László helyét a Varga István – Máhr Károly edzőpáros vette át. Az Ikarushoz új játékosok is érkeztek, például két korábbi NB1-es futballista is, Zováth János és Polonkai Attila.

Meglehetősen óvatosan kezdtek a csapatok, az első igazán komoly lehetőség a 33. percben volt, amikor Zách Tamás (Svábhegy) lőtt jó helyzetből a kapu fölé. A 40. percben ismét a hazai csapat állt közel a gólhoz, de Skravanek László kiütötte Marczinka Tamás próbálkozását. Egy perccel később villant az Ikarus is, Polonkai Attila remek lövése kevéssel ment a kapu fölé.A második félidőben nagyobb iramra kapcsoltak a csapatok, de a helyzetek száma az elején még nem nőtt. A 60. percben a csereként beállt Bánk Leventét Skravanek László elütötte a tizenhatoson belül, büntetőgyanús volt a szituáció, de a játékvezető nem mutatott a tizenegyespontra. A gól azonban egy perc múlva így is megszületett, Szepesi Patrik bal oldali beadása után Rónaszéki Botond jobbról keményen kilőtte a hosszú sarkot. 1-0 A meccs eddigi képe alapján úgy tűnt, hogy ez az egy gól akár elég is lehet a Svábhegy sikeréhez, de az Ikarus nem így gondolta, és a 72. percben a csereként beállt új igazolás, Varga Péter egy szöglet utáni kipattanót a bal felső sarokba lőtt. 1-1 A 80. percben ismét Varga szerezhetett volna gólt, de 14 méterről ellenfelétől kissé szorongatva a kapu fölé lőtt. A 83. percben még nagyobb lehetőséget harcolt ki az Ikarus, tizenegyeshez jutottak! A szintén csereként beállt Parag Richárd kapott remek labdát és jól is tört kapura, amikor már csak a kapussal állt szemben Környei Mátyás hátulról szabálytalankodott ellene. A játékvezető a tizenegyespontra mutatott és kiállította a Svábhegy játékosát. Vitathatlan volt, mind a tizenegyes mind pedig a kiállítás jogossága is, hiszen abban az esetben piros lapot kell adni, ha a védő úgy szabálytalankodik a tizenhatoson belül a támadóval szemben nyilvánvaló gólhelyzetben, hogy a labda megszerzésére, megjátszására nincsen esélye, még pedig itt nem volt. Az Ikarus azonban nem tudta kihasználni a kínálkozó lehetőséget, Ferkel Miklós jobb sarokba tartó tizenegyesét, Dr. Nándori Márton óriási bravúrral kiütötte! A hajrában az Ikarus próbált nyomást helyezni ellenfelére, ez hellyel közzel sikerült, de a legvégén mégis a Svábhegy rúghatott szögletet, amelyből még szerezhetett volna gólt. Végül maradt az 1-1, amely eredmény a jövő szempontjából a jobb helyzetben lévő Svábhegynek kedvezőbb inkább.

A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6 Az első félidő felejthető volt, de a második játékrész izgalmas eseményei kárpótolták a kilátogatókat.

A mérkőzés legjobbja a Pestifoci szerint Dr. Nándori Márton lett. Nem volt sok védeni valója, de amikor szükség volt rá, akkor a helyén volt. A büntető kivédésével nagy mértékben hozzájárult csapata pontszerzéséhez.

Vélemény: Varga István (az Ikarus vezetőedzője): – Az elején megilletődötten kezdtünk, de a végére belejöttünk és meg kellett volna nyernünk ezt a meccset!

TESTVÉRISÉG SE – PÉNZÜGYŐR SE 2:1 (2:0)

Nem véletlen volt bizakodó Kollár Zsolt, a Testvériség vezetőedzője, csapata ott folytatta, ahol a II. Kerület elleni Budapest Kupa meccsen abbahagyta. Ezúttal nem a végén, hanem a mérkőzés elején szerezte a gólokat. A korán kétgólos hátrányba kerülő Pénzügyőr a második félidő elején feljebb tudott zárkózni, de a pontokat az újpalotai csapat szerezte meg.

Már a 4. percben vezetést szerzett a Testvériség! Egy jobb oldalról elvégzett szabadrúgást követően Farkas Márk még védett egy nagyot, de a kipattanó labdát Hornok Dávid 8 méterről kíméletlenül vágta a léc alá. A 7. percben már két gólra nőtt a hazai előny. Egy szépen felépített, gyors kontratámadás végén az elmélázó vendég védők asszisztálása mellett Pálmai Zsolt okosan emelte a labdát 16 méterről a kapu jobb oldalába. Az első félidőben több gól nem született, annak ellenére, hogy a Testvériség nagy előnyre tett szert többször idegesebbnek tűnt, mint ellenfele. A második játékrész elején erre már volt némi oka a hazai csapatnak, mert az 52. percben szépített a Pénzügyőr. Egy jobb oldali akció során élesen érkezett a beadás középre Nagy Dominikhez, aki kipókhálózta a jobb felső sarkot. 2-1 A vendég csapat ezután bár sokat tett az egyenlítésért, az már nem sikerült neki, így egy jó iramú , s olykor indulatoktól sem mentes mérkőzésen az első félidőben megszerzett kétgólos előnyükből egyet meg tudtak tartani a Testvériség és nagyon értékes 3 pontot szerzett. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Pénzügyőrhöz a télen 8 év után visszatérő Kocsis Mátét második sárga lappal kiállította a játékvezető.

UNIONE FC – ASR GÁZGYÁR 2:2

Két olyan csapat játszott rangadót a III. Kerület műfüves pályáján, akik az elmúlt években inkább az élmezőnybe tartoztak, most viszont gyenge őszük okán a hátsó régióban várhatták közös meccsüket, amely nem volt eseménymentes!

A Gázgyár kezdett jobban és némi mezőnyfölénybe került, de mégis az Unione szerzett vezetést.
A 22. percben Denzel középről remekül tette be a tizenhatoson belülre a labdát Vécsi Gábornak, aki 13 méterről balról a hosszú sarokba lőtt. 1-0 3 perc múlva emberhátrányba került az Unione, Scheer Sándor reklamálásért megkapta második sárga lapját. Az emberelőny ellenére az első félidőben a hazaiak jól szervezett védelmét a labdát többet birtokló Gázgyár nem tudta átjátszani, így 1-0-al fordultak a csapatok A 64. percben aztán megtört a jég, Szántó Dániel tette be balról középre a labdát Cséka Krisztofernek, aki közelről kiegyenlített. 1-1 Két perc múlva már a vezetést is átvette a Gázgyár! Scheiber Bence passzolta be labdát középre, amely kipattant a kapusról, pont Szántó Dániel elé, aki 6 méterről a hálóba lőtt. 1-2 A 77. percben kettős emberhátrányba került az Unione, a kapujából kilépő Koncz Péter 25 méterre a kaputól buktatta gólhelyzetben lévő ellenfelét. Úgy tűnt ezzel eldőlt a meccs, de az előző eset megismétlődött a túloldalon, csak ott a tizenhatoson belül! Zubány Gábor buktatta gólratörő ellenfelét 10 méterre a kaputól, a kapust kiállította a játékvezető és tizenegyest rúghatott az Unione. Filó Tamás állt a labda mögé, és a rutinos védő élt a lehetőséggel! 2-2 Gól már nem született több, de még egy piros lap igen, Lóska Csaba rúgta el a labdát egy az Unione-nak megadott bedobás után. A Gázgyár védője is megkapta második sárga lapját. A döntetlennel a mérkőzés alakulásának okán inkább az Unione lehet elégedett, a Gázgyár nagy lehetőséget szalasztott el a második gólját követően.

BUDAFOKI MTE II – REAC 0:2

Az esélyeknek megfelelően.

1908 SZAC BUDAPEST – ÚJPEST FC II 1:2

Rangadó, a 4. a 3. ellen.

KÖZTERÜLET SK – CSEPEL FC 1:1

A bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozta a Közterület, amely 0 ponttal várta a tavaszt, és bár a télen igazoltak új játékosokat, a 2. helyen álló Csepel ellen a meccs előtt kevés esélyt adtunk volna a pontszerzésére. Rosszul kezdődött a mérkőzés a hazaiaknak, Molnár Lászlót sérülés miatt már a 9. percben le kellett cserélnie Szikszai Zoltánnak. Az első félidőben hatalmas mezőnyfölényben játszott a Csepel, de helyzeteket nem igazán sikerült kialakítania! Sőt a 35. percben egy Közterület szöglet után Botlik Dánielnek kellett nagyot védenie. Majd a 44. percben egy átlövésből a kapufát is eltalálták a hazaiak. A fordulás után pedig, amit ez a két lehetőség sejtetett, valóra is vált. A 60. percben Király Péter szabadrúgásból bevette a csepeli kaput. A felhőtlen hazai öröm azonban csak két percig tartott, Laschober Péter fegyelmezetlensége után létszámhátrányba kerültek. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy ki tudják-e húzni a végéig. Nem sikerült! A 85. percben a múlt heti Budapest Kupa mérkőzésen is betaláló villányi Gergely kiegyenlített. A Közterület nagyon közel állt a még nagyobb bravúrhoz, de így is egy olyan eredményt ért el, amely lökést adhat számára a tavaszra. A Csepelnek ezek az elvesztegetett pontok sokba kerülhetnek.

43. SZ. ÉPÍTŐK SK – FŐV. VÍZMŰVEK SK 2:0

Helyzet itt, helyzet ott, aztán Horváth Norbi megrázta magát.

CSEP-GÓL FC – BVSC halasztva

Tudósítások: Pestifoci.hu

És a tabella: