Kérdezz-felelek 11 Berencsi Bencével
Egyre nehezebben viseljük a a vírus adta futball mentes időszakot, alig várjuk, hogy újra pattogjon a labda. Azonban arra még láthatóan várni kell. Viszont, hogy mégse maradjuk futball történések nélkül, ezért bemutatjuk, egy kicsit közelebb hozzuk szurkolóinkhoz a jelenlegi keretünk játékosait.
Folytatásban fiatal hálóőrünk, Berencsi Bence következik. Aki még 2018-ban Pestszentimréről csábult hozzánk. Viszont az akkor még csak 18 éves kapusunknak nem volt zökkenőmentes az átállása. A kezdet egy kicsit hektikusra sikeredett számára. Bravúrok és (néha) hibák váltogatták egymást, ráadásul a hibák sokszor meg is fogták a fiatal játékosunkat. Azonban a példás hozzáállása, tehetsége és képességei vitathatatlanok és ezek az idei szezonban már kiegyensúlyozottsággal is párosultak. Ebben láthatóan „segítségére” volt a rutinos rivális Kires Attila visszatérése is. Akitől nem csak elleshetett dolgokat az edzéseken, hanem a vele való folyamatos versenyhelyzet maximális teljesítményre is sarkalta. Nemkülönben sokat jelenthetett számára kapusedzőnk, Balla Bertalan „atyai” támogatása is. Mindenesetre kapusunk ebben a bajnokságban már sokszor hozott pontokat a csapatnak. Bence szerethető (talán egy kicsit túlságosan is visszahúzódó) személyiség, aki az elmúlt 2 évben rengeteget fejlődött nálunk. Nem vitásan övé a jövő, mert még mindig csak 20 éves és egy jó kapus olyan mint a jó bor, idővel csak egyre jobb lesz…
1. Hogyan kerültél az Építőkbe?
Volt egy elég jó szezonom és egy megkeresés után döntöttem úgy hogy szeretnék a csapat tagja lenni.
2. Hol nevelkedtél és milyen csapatokban szerepeltél korábban?
Utánpótlásban a kezdő éveimet Százhalombattán töltöttem ahol nem a mostani posztomon játszottam hanem belső védő vagy középpályán. Utána kerültem Ercsibe ahol beálltam a kapuba és ott is ragadtam. Lehettem Puskás Akadémia a Fradi és a Honvéd játékosa is, de végül Pestszentimrére kerültem.
3. Mi volt ezidáig a legnagyobb futball sikered?
Eddig ami nagy siker volt és jó visszagondolni rá az az, amikor a Budapest Honvéddal egy nemzetközi tornán vettünk részt Hollandiában, ahol neves csapatok ellen játszhattam és viszonylag jó eredményt értünk el.
4. Melyik volt a legjobb meccsed kék-fehérben?
Ami mely nyomot hagy bennem az a debütáló meccsem a Vízművek ellen amit megnyertünk 3-0-ra és még az idei szezon első felében lévő SZAC elleni meccs, ahol igaz hogy döntetlent játszottunk de nagyon jó teljesítményt nyújtottam.
5. Kivel szeretsz legjobban együtt játszani a jelenlegi keretből?
Több játékos is van, akivel nagyon jól érzem magam a pályán ilyen pl. Bala, Szabados Krisz, Deme, Horváth Norbi, Szabó Zsolti, Mészáros Dominik, de ez nagyjából a többiekre is igaz. Viszont ha csak egy embert kell mondani, akkor a Demét mondom mert egyrészt a hátsó része a csapatnak mi vagyunk és szerintem jól ki tudjuk segíteni egymást ha baj van.
6. Szerinted mi a legnagyobb erőssége a csapatunknak?
Szerintem ha előjön az ami sajnos ritkán jön elő, az az egymásért küzdés és ha ez a bajnokság nagy részében jelen lenne, akkor nagy dolgokra lehetnénk képesek.
7. Véleményed szerint (rajtad kívül) most ki a legjobb 43-as játékos?
Itt megint nehéz kimondani egy nevet, sőt magamat nem is sorolnám ide, mert tartoztam már a csapatnak a jó teljesítménnyel. Viszont nálam akik jelenleg a legjobbak az a Deme, Szabó Zsolti, Szabados Krisz.
8. A jelenlegi bajnokságban a csapatból ki nyújtotta „eddig” a legjobb teljesítményt?
Horváth Norbi.
9. Hogyan ítéled meg a korábbi évekhez képest a jelenlegi BLSZ I. erejét és ebben a mezőnyben hol helyezed el az Építőket?
Úgy gondolom hogy szerintem van olyan NB3-ban lévő csoport, ami nem sokkal erősebb mint a BLSZ1. A csapatot pedig én a Top 5-be sorolnám, feltéve, hogy meglenne az az összetartás, amit korábban már említettem.
10. Mire lehet képes a csapatunk a következő pontvadászatban?
Ha úgy kezdjük, ahogy most sajnos be kellett fejeznünk, akkor jó esélyünk van előre lépni.
11. A jelenleg kényszer szünet van, hogyan bírod ezt a futballmentes időszakot?
Próbálok pihenni, meg azért formában maradni. Nyilván ez nehéz, de sajnos most nincs mit tenni.
Köszönjük a válaszokat és remélhetően mielőbb találkozhatunk majd a pályán.
Kedden kiváló csatárunkkal, Kocsis Balázzsal folytatjuk a sorozatot.





