Kérdezz-felelek 11 Pintér Bencével
Egyre nehezebben viseljük a a vírus adta futball mentes időszakot, alig várjuk, hogy újra pattogjon a labda. Azonban arra még láthatóan várni kell. Viszont, hogy mégse maradjuk futball történések nélkül, ezért bemutatjuk, egy kicsit közelebb hozzuk szurkolóinkhoz a jelenlegi keretünk játékosait.
Az új, fiatal generáció képviselője Pintér Bence. A 21 éves védő 2018-ban került hozzánk. Nyilvánvalóan az ifjúsági csapatokból kikerülő játékosoknak meg kell szokniuk a fizikálisan jóval nagyobb kihívást jelentő 4. ligát. Ehhez türelemre és és elhivatottságra van szükség. Bencében ez megvan. Intelligens, technikailag rendkívül képzett, labdabiztos játékos, aki olvassa a játékot. Azonban sokszor hiányzik még belőle a jó értelemben vett agresszivitás és a csibészség. Az idő azonban neki dolgozik. Amikor ősszel rendszeresen mély vízbe került, felnőtt a feladathoz és meglepően kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.
Hogyan kerültél az Építőkbe?
2018 nyarán öregedtem ki a III. Ker. TVE U-19-es csapatából. Sajnos a felnőtt csapatnál nem kerültem számításba, így egy osztállyal lejjebb kezdtem csapatot keresni. Az Építőkről jókat hallottam és szinte vacillálás nélkül választottam. A nyári felkészülés során megfeleltem, így le is lettem igazolva.
Hol nevelkedtél és milyen csapatokban szerepeltél korábban?
Kalocsai származásomnak köszönhetően az ottani utánpótlás-egyesületben kezdtem el focizni 5-6 évesen, az egy évvel idősebbek között. Itt sajátítottam el a foci alapjait, majd 11 éves koromban kerültem fel Budapestre és igazoltam a Vasas Kubala Akadémiához. Itt két és fél évet játszottam, több-kevesebb sikerrel. 2013 nyarán jött el az újabb váltás, ekkor kerültem Óbudára a III. Kerületi TVE csapatához. Itt töltöttem el 5 évet az utánpótlás évek végéig, ezután kezdődött az építőkös időszakom.
Mi volt ezidáig a legnagyobb futball sikered?
Hál’Istennek köszönhetően sok szép pillanatot éltem már át futballpályákon mindegyik csapatommal. Minden focizni kezdő gyerek álma érmeket, trófeákat nyerni, így egyértelműen a Vasassal nyert első osztályú bajnoki címünket tartom a legnagyobbnak. Emellett nagy sikernek tartom, hogy rangos tornákon, és remek csapatok ellen léphettem pályára és szerezhettem tapasztalatot és élményeket.
Melyik volt a legjobb meccsed kék-fehérben?
Másfél szezon alatt volt egy hosszabb sérülésem, illetve egy rövidebb is, így sajnos nem tudok sok mérkőzés közül válogatni. A legjobbnak az idei szezon egyik őszi meccsét mondanám, a Budafok ellen a Promontor utcában. Igazi „foci-idő” volt, zuhogó eső, és egy kis szél, ami kihívást jelentett mindkét csapatnak. Az első félidőben már beállítottuk a 2-0-s végeredményt. Jól játszott a csapat, szervezettek voltunk és eredményesek. Az ellenfél sorozatos felíveléseit sikeresen hatástalanítottuk, ebből többek között én is jó pár fejpárbajjal, szereléssel és becsúszással vettem ki a részem.
Kivel szeretsz legjobban együtt játszani a jelenlegi keretből?
Szerencsére sok olyan játékostársam van, aki „megkönnyíti” a játékomat. Védőként itt inkább a védőtársaimra gondolok, de minden csapatrészben vannak ilyen társaim. Belső védőként talán Demeter Viktorral játszottam a legtöbbször, így vele jól értem meg magam, illetve hátulról, a kapuból Berencsi Bence és Kires Attila is nagy biztonságot ad.
Szerinted mi a legnagyobb erőssége a csapatunknak?
A kombinatív és lendületes játék. Amikor ezeket tudjuk érvényesíteni a pályán, rendre eredményesek vagyunk. Szervezettségből is vizsgáztunk már jelesre, de úgy gondolom az előbbiekben nagyobb potenciál van a csapatban.
Véleményed szerint (rajtad kívül) most ki a legjobb 43-as játékos?
Szerencsére van jó pár olyan játékosunk, akik meg tudják teremteni a különbséget a mérkőzéseken. A „legjobb” jelzőt nem szívesen használom, de ha valakit ki kell emelni, én Szabó Zsoltit és Horváth Norbit választanám. Mindketten ellentmondást nem tűrő játékosok, Zsolti munkabírása óriási, Norbi pedig technikailag nagyon jó, gyakran vannak váratlan megoldásai a pályán.
A jelenlegi bajnokságban a csapatból ki nyújtotta „eddig” a legjobb teljesítményt?
Nehéz választani itt is, mert a csapat jelenlegi helyezése nem egyik, vagy másik játékosnak köszönhető, hanem az egész csapatnak. A góljai miatt én Kocsis Balázst mondanám, az Ő góljai jöttek rendszeresen, és mindig segítette a csapatot, de ugyanígy mindenki „beletett” a közösbe, a kapusoktól a csatárokig.
Hogyan ítéled meg a korábbi évekhez képest a jelenlegi BLSZ I. erejét és ebben a mezőnyben hol helyezed el az Építőket?
Egyértelműen erősödik. Ez szerintem annak köszönhető, hogy a magasabb osztályokban folyamatos létszámcsökkentésnek lehettünk tanúi, így sok csapat osztályokat csúszott lejjebb, és sűrűsödött a bajnokságok mezőnye. Magunkat ezek ellenére is a táblázat első felében képzelem el, a mai erősebb bajnokságban is képesek lehetünk előkelő helyen végezni, a dobogó közelében.
Mire lehet képes a csapatunk a következő pontvadászatban?
Reméljük, hogy ezt az általam és társaim által vizionált helyet képesek leszünk megszerezni, és előrelépni az idei szezonhoz képest, mind játékban, mind helyezésben.
Jelenleg kényszerszünet van, hogyan bírod ezt a futballmentes időszakot?
Nehezen, hiányzik már a játék, az edzés, a mérkőzés. Igyekszem nem leereszteni, minden nap edzek valamit, legyen az futás, biciklizés vagy otthoni gyakorlatok. Remélem mihamarabb visszatérhetünk a pályára!
Köszönjük a válaszokat és remélhetően mielőbb találkozhatunk majd a pályán.
Vasárnap „utolérhetetlen” szélsőnkkel, Szabados Krisztiánnal folytatjuk a sorozatot.


