Mesteri gondolatok a BLSZ1. 24. fordulója előtt!

  • 2015.04.24.

Már pénteken megkezdődik a 24. forduló a BLSZ1-ben! A mérkőzések előtt ismét Budapest legmagasabb osztályában szereplő csapatainak szakvezetőit kérdeztük!

HEGYVIDÉK SE – RAFC
2015.04.24 Péntek 20:15

rafchegyvidek

7 fordulóval a bajnokság vége előtt 11 pont van a hatodik helyen álló Hegyvidék és a tizedik RAFC között a tabellán, a bajnokság előtt erre kevesen gondoltak volna. Közös meccsükön mindkét csapat felszabadultan játszhat, valamivel esélyesebbnek tűnnek a hazaiak.

Csucsi Nándor (a Hegyvidék másodedzője): – Szombaton ránk ijesztett a Kelen és sérülések miatt bele kellett nyúlni a meccsbe, de szerencsére jól álltunk hozzá és fokozatosan bedaráltuk őket, megérdemelt győzelem volt!A forduló nyitányán a RAFC csapatát fogadjuk szervezett, eredményes játékkal szeretnénk a jelenlegi pozíciónkat megtartani.

Vörös Péter (a RAFC vezetőedzője): – Taktikánk nem változik, megpróbálunk eggyel több gólt rúgni ellenfelünknél!

UNIONE FC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK
2015.04.25 Szombat 11:00

epitok unione 004

Ősszel döntetlent játszottak egymással a csapatok, és akkor az eredménnyel mindkét fél elégedett volt. A tavaszi szereplésük miatt most nyugodtan készülhet az Unione is és az Építők is a közös meccsre. Bármi megtörténhet…

Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): – A múlt héten a Testvériség ellen az első félidő 2-2 lett. Szorosan alakult a meccs, de két figyelmetlenségből kaptunk gólt, összességében már az első félidőben eldönthettük volna a találkozót, a második játékrészben pedig még inkább kijött a különbség, és végül megnyertük a meccset. Több helyzetünk volt ellenfelünknél, és megérdemelten nyertünk. A 43.sz Építők következik, egy jó csapattal fogunk játszani. Mindig színvonalas meccseket játszunk ellenük. Tavaszi szereplésük tiszteletreméltó, de gondolom ők is így vélekednek a mi eredménysorunkról. A két csapatot már nem veszélyezteti a kiesés, egy nagyon jó mérkőzésre számítok!

Dr. Hevesi Tamás (a 43.sz.Építők SK vezetőedzője): – Hektikus szereplésünk azt mutatja, hogy fiatal csapatunk még folyamatos kiegyensúlyozott szereplésre nem alkalmas. A Budafok ellen egy olyan mérkőzést veszítettünk el, amelyet a játék képe alapján nyernünk kellett volna. Reméljük, hogy a következő bajnokságban már az ilyen meccseken eredményesen tudunk szerepelni. Az Unione az egyik legjobb formában lévő csapat, háromesélyes a találkozó, de szeretnénk jó eredményt elérni.

BUDAFOKI LC – KELEN SC

2015.04.25 Szombat 15:00

budafok epitok 003kelen szentpal 001

A szomszédvárak csatájának egyértelmű esélyese a Budafok, a Kelennek viszont mindent meg kell tennie, hogy borítsa a papírformát, mert egyre fogy a lehetőségek száma a bennmaradást jelentő pontok megszerzéséhez.

Schróth Lajos (a Budafoki LC vezetőedzője): – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz az Építők elleni, szervezett, jó képességű csapatot sikerült legyőzni. Kicsit karcosan, izzadtságszagúan futballoztunk, de a lényeg a 3 pont volt. A Kelennek van esélye még a bennmaradásra, az ilyen csapatok mindig veszélyesek, de nekünk nagyon kell a győzelem, mert amíg van esélyünk a harmadik helyre matematikailag, addig mindent meg kell tennünk azért!

Varga László (a Kelen SC vezetőedzője): – A Budafokhoz megyünk a hétvégén, a találkozó ismét nem tűnik leányálomnak számunkra, de minden tőlünk telhetőt megteszünk. Még mindig keressük azt a csapatot, amely képes kiharcolni a győzelmeket. Az előző hétvégén egy kis lépést tettünk, mert legalább sikerült gólt szereznünk a Hegyvidék ellen!

IKARUS BSE – FŐV. VÍZMŰVEK SK

2015.04.25 Szombat 16:00

vizmuikarus0 1

Az Ikarus elveszítette a rangadót a múlt héten a Pénzügyőr ellen, viszont a győzelmi kényszer ettől függetlenül megmaradt számára. Nem csak előre, de maguk mögé is figyelniük kell a hazaiaknak. A Vízművek számára az RTK elleni vereség miatt újra izgalmassá vált a bajnokság, így fontos meccs ez a vendégeknek is.

Krampek Nándor (az Ikarus BSE vezetőedzője): – Nagyon jó csapat a Pénzügyőr, ráadásul nem is játszottunk jól, ekkora különbség azért nincs a két csapat között! Gratulálok nekik, úgy tűnik, hogy már nem lehet tőlük elvenni a bajnoki címet. Mi azért a továbbiakban is mindent megteszünk, hogy ott legyünk a nyomukban, ehhez pedig már most a Vízművek ellen is fontos, hogy győzzünk!

Schmél László (a Vízművek vezetőedzője): – Felelőtlenségek, súlyos egyéni hibák miatt szégyenletes vereséget szenvedtünk az RTK ellen. A szombati meccsünknek az Ikarus a toronymagas esélyese, megpróbálunk egy tisztességes helytállást elérni. A sérültjeink szerencsére kezdenek felépülni.

RTK-VASLÓ – TESTVÉRISÉG SE

2015.04.25 Szombat 17:00

tesirtk1 007

Az RTK bravúros győzelmet aratott a Vízművek otthonában. A régóta várt siker, és a négy szerzett gól feldobhatta annyira őket, hogy hazai pályán a Testvériség ellen is meg legyen az esélye a jó eredményre. A győzelmük óriási lépés lenne a bennmaradás felé, de a vendégek szintén a 3 pont megszerzésére készülnek!

Szakál Béla (az RTK-Vasló elnöke): – Nagyon örültünk a múlt heti Vízművek elleni győzelmünknek, nagyon fontos 3 pont volt. Most hazai pályán mindent meg kell tennünk a jó folytatás érdekében!

Törőcsik András (a Testvériség edzője): – Múlt héten ismét egy olyan mérkőzést sikerült elveszítenünk, ahol az első félidőben m i irányítottuk a játékot, viszont a második félidőben teljesen szétesett a játékunk, és annál sokkal rutinosabb volt az Unione, hogy ezt ne használja ki. Jó lenne, hogy ha a hétvégén átlépnénk a saját árnyékunkat, és végre 90 percen keresztül ki tudná magából hozni a csapat azt, ami benne van.

VOYAGE SE – PÉNZÜGYŐR SE

2015.04.25 Szombat 19:00

bkpenzugyor inter 096voyage gyulakep 006

Az előző bajnokságban a Voyage idegenben 0-0-s döntetlent ért el a Pénzügyőr ellen, és ez a döntetlen hozzájárult ahhoz, hogy a pasarétiek lemaradjanak a bajnoki címről. A szerdán Budapest Kupát nyerő zöld-fehérek valószínűleg emlékeznek erre a meccsre, és nagyon oda fognak figyelni, hogy ne lépjenek bele ugyanabba folyóba kétszer.

Wágner Ádám (a Voyage SE vezetőedzője): – A Ferencvárosi FC elleni bajnoki mérkőzés új erényeink csillogását hozta: kétszer jöttünk vissza hátrányból, továbbá a második félidőben szakmailag jó teljesítményt nyújtottunk. A hazai csapat súlyosan megsérült, fiatal játékosának ez úton is mielőbbi gyógyulást kívánunk! A Pénzügyőr SE elleni találkozó kapcsán, először is szeretnék gratulálni aktuális ellenfelünknek a Budapest Kupa elhódításához! Másodszor, pontosan tudom, hogy a közvélekedés fix vendég sikert vár. Na, pontosan ezért próbálom a játékosokat arra felkészíteni, hogy mi lesz akkor, ha olyat alkotunk, ami beszédtémát szolgáltat a szakmának és szurkolóknak.

Vatai Attila (a Pénzügyőr SE vezetőedzője): – Az előző fordulóban óriási ünnep volt Pasaréten, régi legendák mellett a legfiatalabb PSE korosztályok is szurkoltak nekünk a lelátóról, aminek meg is lett az eredménye, az eddig parádésan teljesítő Ikarust sikerült legyőzni. Szerdán a Budapest Kupa megnyerése is feldobta a csapatot, kérdés, hogy mennyit vett ez ki belőlünk fizikailag, hiszen 72 óránk maradt a regenerálódásra az elmúlt 3 meccsét megnyerő és mindenkire veszélyes Voyage elleni találkozóig.. Nem szeretnénk csalódást okozni a bennünket támogatóknak de az biztos, hogy nagyon nehéz feladat előtt állunk.

FERENCVÁROSI FC – SZT. PÁL AKADÉMIA

2015.04.25 Szombat 19:00

szpal ffc

Az FFC számára a karosszékbe kerülést jelentené a győzelem, valószínűleg ezzel abszolválná a bennmaradást. A Szent Pálnak kulcsfontosságú a siker, ezért unalmas 90 percre nem számítunk.

Katus István (az FFC mb. edzője): – Először is szeretnék gratulálni az egész FFC nevében a Pénzügyőr csapatának a kupa és bajnoki elsőséghez. Ami a hétvégi meccsünket illeti, csak is a győzelem elfogadható számunkra. Szeretnénk a hétvégén bebiztosítani a bennmaradásunkat.

Takács György (a Szent Pál Akadémia vezetőedzője): – A múlt héten a játék minden elemében jobbak voltunk, mint a KISE. Nagyon jól játszottunk, de a helyzeteink kimaradtak, az ellenfelünk pedig két gólt is szerzett. Szombaton remélem, hogy a Fradi szurkolói csapata ellen már nekünk jön ki a lépés.

THSE-SASHALOM – KISE

2015.04.26 Vasárnap 14:30

sashalomikarus 007kisebudafok20143

A Sashalom harcban van a második helyért, célja eléréséhez pedig a mindenkire veszélyes KISE ellen nem szabad botlania. A hazaiak a mérkőzés favoritjai, de a várhatóan sokgólos mérkőzésben sok lehetőség rejlik.

Strebek Marcell (a THSE-Sashalom vezetőedzője): – Hétről hétre növekszik a hiányzóink száma, a sérüléshullám minket sem kerül el, bár vélhetőleg ez más csapatoknál sincs máshogy! Következő ellenfelünk sem ígérkezik könnyű feladatnak, de a jelenlegi helyzetünkben szeretnénk mindenféleképpen továbbra is a győzelem útján maradni!

Kincses Béla (a KISE vezetőedzője): – Az előző meccsünk szerencsésen alakult. Egy gyengébb játékkal sikerült nyernünk a Szent Pál ellen, de ez a siker már kijárt a csapatnak. Nagyon örültünk a három pontnak. Sajnos Berhidai Dániel bokaszalag szakadást szenvedett egy ártatlan belépő után. Ez volt a meccs árnyoldala, viszont remélem, győzelmünk egy új fejezet kezdete. A Sashalom ellen szeretnénk a pontjaink számát gyarapítani, még ha egy nagyon jó ellenfél ellen is játszunk.