Kérdezz-felelek 11 Horváth Norberttel
Egyre nehezebben viseljük a a vírus adta futball mentes időszakot, alig várjuk, hogy újra pattogjon a labda. Azonban arra még láthatóan várni kell. Viszont, hogy mégse maradjuk futball történések nélkül, ezért bemutatjuk, egy kicsit közelebb hozzuk szurkolóinkhoz a jelenlegi keretünk játékosait.
Sorozatunkban, a jelenlegi keret egyik legjobb játékosa következik, Horváth Norbert. A 27 éves játékos – Mészáros Dominik invitálására – 2017-en igazolt hozzánk, egy alacsonyabb osztályú osztrák csapatból. Támadó középpályásunk már akkor is NB1-es, válogatott futsal játékos volt, ezért a teremfocit részesítette előnyben. Ez azóta sincs másképpen, viszont az vitathatatlan, hogy évről-évre egyre jobban kötődik az egyesületünkhöz és egyre nagyobb részt vállal a csapat feladataiból. Ezt jól mutatja, hogy 2019-ben az Év-labdarúgója lett nálunk. Tavasszal pedig egyértelmű húzóembere volt a csapatnak. Dinamikája, labdamegtartó képessége egyedülálló ezen a szinten. Nagy szükség van rá. A kérdés vele kapcsolatban a jövőben is az lesz, hogy mennyire tudja összeegyeztetni a futsalt a nagypályával.
1. Hogyan kerültél az Építőkbe?
Amikor úgy döntöttem hogy, hazaigazolok Ausztriából nem is kellett sokat gondolkozzak ezen, hiszen a csapatban játszott sok barátom és a vezetőség tagjait is ismertem, így egyértelmű volt hogy ez lesz az új csapatom.
2. Hol nevelkedtél és milyen csapatokban szerepeltél korábban?
1908 SZAC egyesületében nevelkedtem. Innen elég sok felé fújt a szél. Jó ideig a nagypálya volt az első számomra, de aztán megismertem a futsalt és ez szépen- ami lassan háttérbe szorította a labdarúgást. Itthoni nagypályás pályafutásom nem említésre méltó, mert amikor feljutottam az RTK Vasló-val NB3-ba, én és ikertestvérem kiigazoltunk Ausztriába. 5 éven keresztül játszottam kint, amit összességében nagyon szerettem/ más világ volt mint itthon.
3. Mi volt ezidáig a legnagyobb futball sikered?
Itt nem emelnék ki egy embert se, mert szerintem most mint csapat jól funkcionálunk, amit az eredmények is mutatnak.
9. Hogyan ítéled meg a korábbi évekhez képest a jelenlegi BLSZ I. erejét és ebben a mezőnyben hol helyezed el az Építőket?
Köszönjük a válaszokat és remélhetően mielőbb találkozhatunk majd a pályán.
Hétfőn az egyik „legjáték intelligensebb” játékosunkkal, Fodor Kristóffal folytatjuk a sorozatot.




