Kérdezz-felelek 11 Borgulya Gáborral

  • 2020.06.05.

Egyre nehezebben viseljük a a vírus adta futball mentes időszakot, alig várjuk, hogy újra pattogjon a labda. Azonban arra még láthatóan várni kell. Viszont, hogy mégse maradjuk futball történések nélkül, ezért bemutatjuk, egy kicsit közelebb hozzuk szurkolóinkhoz a jelenlegi keretünk játékosait.

Borgulya Gábor a téli átigazolási időszak utolsó pillanataiban került hozzánk. A 19 éves támadó már az első edzésen meggyőzte a szakvezetést. Valahogy így kell próbajátékon részt venni. Erőtől, dinamikától, önbizalomtól duzzadó volt a játéka. Egyszerre mutatta meg egyéni kvalitásait és azt hogy jól illeszkedik a csapatunkba. Nagyon sok várható tőle. Viszont nagyon keveset láthattunk belőle. Azonban ez legkevésbé az ő hibája. Az ominózus edzés utolsó pillanataiban bokasérülést szenvedett és így csak a félbeszakadt bajnokság utolsó (Közterület elleni) mérkőzésén tudott csereként pályára lépni. Gyors, kombinatív játékos, aki a támadósor bármely részén bevethető. Akár Ő lehet az ősz meglepetése. Csak rajta múlik, hogy mit hoz számára kék-fehérben a jövő.

Hogyan kerültél az Építőkbe?

Sajnos előző csapatomnál nem kaptam elég játéklehetőséget így körülnéztem a 4. Osztályban. Sok ismerősömet/barátomat megkérdeztem hogy hogy érzi magát az adott csapatában mert számomra a légkör is egy nagyon fontos tényező mert sokkal jobban tudok teljesíteni egy olyan csapatban ahol a hibák után nem támadást kap az ember hanem támogatást. Így került nálam az Építők csapata az első helyre.

Hol nevelkedtél és milyen csapatokban szerepeltél korábban?

4-5 évesen kerültem a Vasas csapatához ahol pályafutásom felét töltöttem. Később a Dalnoki csapatába igazoltam egy két évre aztán vissza a Vasashoz. Rá nemsokra felkerültem az akadémiára, ahol eltöltöttem jó pár évet. Onnan az újpesthez kerültem, majd egy-két év után az Újpest FC keresett meg engem. Ez után kerültem a BLSZ I.-be. Az Ikarushoz mentem hogy fizikálisan megerősödjek a felnőtt ligában. Utána jött a Vízművek és most már az Építők játékosának mondhatom magam.

Mi volt ezidáig a legnagyobb futball sikered?

Újpest FC csapatában játszottam és az utlsó meccs tétmérkőzés volt és a gólpasszommal nyertük meg azt a fordulót így megszereztük az első helyet és aranyérmesek lettünk.

Melyik az a poszt, ahol szerinted a legjobb teljesítményre lehetsz képes?

Támadó szellemű játékosnak mondanám magam, szélső játékosként ki tudom használni a robbanékonyságomat és gyorsaságomat. Régen középpályásként is játszottam, azt a posztot se engedem el mert szeretem csapattársaimat ziccerbe hozni és ezt leginkább ott tudtam elérni.

Kivel érted meg (a pályán és azon kívül) legjobban magad a jelenlegi keretből?

Sajnos elég kevés ideje vagyok itt de nagyon motivál hogy csapattársaim így fogadtak engem. Beszélgettem jó pár csapattársammal, próbálok beilleszkedni. Úgy érzem, hogy a legelső edzésemet/játékomat tudom alapul venni, ahol Horvát Norbi és Szabó Zsolt labdái nagyon sokat segítettek a játékomban.

Szerinted mi a legnagyobb erőssége a csapatunknak?

Az összetartás, családias légkör Mint az öltözőben mint a pályán is megmutatkozik ez a hangulat es ez a felszabadultság ami nagyon sokat segít a teljesítményünkben.

Miben kellene javulnia a csapatnak?

Nem vagyok itt sok ideje sajnos így nem tudok erre válaszolni mert idáig a csapat nagyon jól teljesít.

Véleményed szerint (rajtad kívül) most ki a legjobb 43-as játékos?

Nem vagyok itt régóta és szerintem minden játékosban van valami plusz ami segíti a csapatot. De ha kell mondanom nevet/neveket akkor Szabó Zsolt és Horvát Norbit tudom mondani, mert meccsről meccsre nagyon sokat tesznek a csapatért. Sajnos ezt csak pályán kívülről láthattam eddig sérülésem miatt, de remélem hamarosan érezhetem a pályáról is.

Hogyan ítéled meg a BLSZ I. erejét és ebben a mezőnyben hol helyezed el az Építőket?

Első négyben gondolom a csapatot. Elég jól szereplünk és szerintem tudjuk tartani ezt az iramot fogunk még meglepetéseket okozni, remélem én is fogok hozzátenni a csapathoz.

Mire lehet képes a csapatunk a következő pontvadászatban?

Remélem tudjuk folytatni ezt a sikersorozatot amit elkezdtünk, vannak előttünk még nehéz meccsek amire ugyan úgy megvan az esélyünk a győzelemre, ehhez szeretnék hozzátenni én is góljaimmal, gólpasszaimmal. Ez a célom.

A jelenleg kényszer szünet van, hogyan bírod ezt a futballmentes időszakot?

Nagyon rosszul viselem. Végre felépültem, első tét meccsem se alakult rosszul erre jött ez a helyzet. Igyekszem minél többet foglalkozni magammal és suli mellett a legtöbbet kihozni ebből az egészből. Napi szinten futok és erősítgetek hogy ne érjen váratlanul az újrakezdés. Remélem már hamarosan újra a pályán lehetünk.

Köszönjük a válaszokat és remélhetően mielőbb találkozhatunk majd a pályán.

Hétfőn rutinos középpályásunkkal, Cifra Mátéval folytatjuk a sorozatot.