Edzőmérkőzés: Viadukt-Biatorbágy SE – 43. sz. Építők SK 4:0 (0:0)
A héten kezdtük el a felkészülést és 2 edzés után máris edzőmérkőzésen lépett pályára a csapatunk. Ellenfelünk a Pest Megyei I. osztályú, a félbeszakadt bajnokságban 1. helyen végző Biatorbágy csapata volt (akik végül nem vállalták az NB3-as indulást). Március 14.-ét, a Közterület elleni bajnokit követően – 5 hónap után – játszottunk újra nagypályás mérkőzést. Sajnálatos módon a keretünk is foghíjasra sikeredett, különböző okokból Szabó Zs., Reményi, Pándy-Szekeres, Kalicz, Pethő, Pintér, Maczinkó és Balazsin hiányzott az „utazó csapatból”, ezzel komoly hendikeppet okozva a mieinknek, a két sorral kiálló ellenfelünkkel szemben. Ilyen előzmények után nagy elvárásaink nem lehettek, bár igaz, önmagában is nagy dolog, hogy a pandémia után egyáltalán már játszhattunk.
A mieink a Kires (Berencsi 46p) – Hámory, Demeter (Lénárt 46p), Orosz, Gergely – Fodor (Örkényi 46p), Gerhardt – Borgulya (Mészáros Dominik 46p), Mészáros Dániel (Hujbert B. 67p), Szabados – Kocsis (Faragó 46p) összeállításban szerepeltek.
A mérkőzés hazai rohamokkal indult, de a védelem és a kapusunk jól állták a sarat. Az első negyedóra végén kiegyenlítődött a játék, sőt Mészáros Dániel, Szabados és Demeter révén akár a vezetést is megszerezhettük volna.
A szünetben a hazaiak teljes sort cseréltek. Ez bizony megpecsételte a sorsát az igencsak fáradó csapatunknak. Igaz Mészáros Dominik passzából Mészáros Dániel még les gólt szerzett, de aztán a hazaiak percei következtek és a meccs hajrájában a zöldek bedarálták a hátul egyre erőtlenebb és ezáltal bizonytalanabb mieinket.
Jók: Hámory, Demeter, Orosz
Érdekesség, hogy a mérkőzésen pályára lépett régi játékosunk, kiváló csatárunk Hujbert Sándor 16 éves Botond fia is, aki bizony nem vallott szégyen a felnőttek között.
A folytatásban szerdán 19:15-ös kezdéssel, az NB3-ból kiesett Dunaharaszti vendégeként lépünk pályára.

