Év Labdarúgója 2020 (rövid áttekintővel):
Rendhagyó évhez, rendhagyó zárás dukál. Egy rendkívül rövid tavaszt (3 bajnoki + 1 Bp kupa meccs), egy hellyel közzel (2 meccs híján) teljes őszi szezon követte. Még szerencse, hogy volt benne egy nyáron sikeresen megvívott MK selejtező sorozat, ami növelte a figyelembe vehető hivatalos meccsek számát.
Így aztán mindösszesen 22 db hivatalos (bajnoki, Bp. Kupa és MK) mérkőzés alapján dőlt el, hogy kik lesznek a jubileumi 2020-as év legjobbjai. Ugyanis pont 20 éve, 2000 decemberében kerültek először kiadásra ezek a díjak (akkor Bajnai Gordon lett az év játékosa). Rendhagyó az is, hogy idén – a COVID helyzetre tekintettel – elmaradt az évzáró bankett, amikor a díjak átadására is sor szokott kerülni. Reméljük ezt azért 2021 elején bepótolhatjuk és ünnepi formát adhatunk a győztesek kihirdetésének.
Addig is marad ez a virtuális forma. A „hivatalos” díj átadásra december 19.-én a csapat facebookos zárt csoportjában, dr. Hevesi György és Tamás és Emecz Viktor (műsor)vezetésével, online közvetítés útján került sor.
Bevezető után következzen egy rövid éves futball áttekintő, először is néhány szó a rövidre sikeredett tavaszról.
A 10. helyen telelő csapatunkba a szezon előtti, januári átigazolási időszakban igazi „világsztár” nem érkezett, sőt azonnal bevethető játékos közül is kevés. Ellenben a meghatározó játékosok közül Szabó Márton, Kóródi Viktor visszavonult és a húzódással küzdő Szabados Krisztiánra sem lehetett számítani a néhány meccses tavaszi szezonban. Nem is indult jól az idény. A Bp. Kupa 3. fordulójában a Csep-Gól FC ellenében 0:0 után büntetőkkel búcsúztunk. A rossz előjelek ellenére a bajnokságban már sikerült újítanunk. A Vízműveket 2:0-ra az Unionét 3:0-ra a Közterületet 2:1 vertük! A jó szériánkat csak a Covid tudta megállítani. A bajnokság lefújásra került. Közel fél éves kényszer pihenőre vonultunk (a többi csapattal egyetemben).
Új bajnokság, új remények! A nyári átigazolási időszak ismét kellemetlen meglepetéseket okozott a csapatunknak. Meghatározó játékosaink közül Horváth Norbert a futsal, Szabados Krisztián egy (Vasas U19 elleni) edzőmérkőzésen összeszedett sérülés miatt hagyta abba a nagypályás játékot. Érkeztek viszont 19 éves fiatalok, köztük visszatért (egy rövidre sikeredett Egri kirándulás után) Stampf Armand is.
Az előszezonban a Magyar Kupa selejtezőiben léptünk pályára. Itt már komoly erényeket mutatottunk, hiszen mind a 3 selejtező mérkőzésen hátrányból felállva, büntetőkkel jutottunk tovább (Ikarus 1:1, SZAC 1:1, Vízművek 1:1)! 4 év után ismét a Magyar Kupa főtáblájára jutott a csapat! Akkor az NB2-es Békéscsabát, most az NB1-es MTK-t fogadhattuk tétmeccsen!
A bajnokság már nem indult ilyen szépen. A Gázgyár ellen kezdtünk idegenben, ahol egy nyerhető meccsen végül egy utolsó percekben bekapott bomba góllal vereséget szenvedtünk 1:2. Az igazi pofon viszont még hátra volt. A bajnokság egyik legnagyobb (negatív) meglepetését okozva, a tavalyi tök utolsó Közterület ellen (ugyan kettős emberhátrányban) szenvedtünk súlyos vereséget 2:5. Innen kellett talpra állni, ami össze is jött! Két gyors 2:1-es győzelemmel az Unione és a Budafok II ellen! Következhetett a jutalomjáték, az MTK ellen (0:8). Sajnos a remek hangulatú, sok néző előtt lejátszott mérkőzésen után egy kicsit összeesett a csapatunk és ismét váratlan és kellemetlen vereségeket szedett össze (Hegyvidék 1:3, Ikarus 0:1). Közben továbbjutottunk a Budapest Kupában, a Csepel UPSE elleni 5:0-al. Aztán minket is elért a vírus. A sok kieső miatt 2 hét pihenő következett. A REAC elleni meccsel tértünk vissza, ahol végül értékesnek mondható döntetlenre végeztünk (0:0). Igaz ki ne emlékezne Borgulya utolsó pillanatos ajtó-ablak ziccerére! Aztán a listavezető Kelen elleni meccs jött, ami szintén emlékezetes maradt, csak most a játékvezetők miatt (1:2). Sajnos ezután a sereghajtó RAFC otthonában sem sikerült nyernünk (2:2). Ami viszont ezután következett arra még a fanyalgók is csak csettinteni tudtak! 2 hét alatt 4 hazai mérkőzés, 4 győzelemmel (Testvériség 2:1, SZAC 3:1, Csep-Gól 2:0, Pénzügyőr 4:0).
Végül 2 meccsel kevesebbet játszva a kényelmes és biztonságos 9. helyről várhatják a tavaszi rajtot a mienk.
A csonka bajnokságok miatt összesen 22 hivatalos (MK, BP. Kupa és Bajnoki) mérkőzést játszottunk 2020-ban. A legtöbb bajnoki mérkőzésen, szám szerint az összesen (22) Gerhardt Ádám lépett pályára, neki külön gratulálunk ehhez.
És akkor következzenek 2020 legjobbjai!
Először a legtöbb asszisztot adó játékosok sorrendje, az Év Gólpasszolója 2020:
- Stampf Armand 7
- Borgulya Gábor 5
- Szabó Zsolt, Gerhardt Ádám 4
- Mészáros Dominik, Hámory Zoli 3
- Kocsis Balázs, Kires Attila 2
A mesterlövészek sorrendje az alábbiak szerint alakult, Év Góllövője 2020:
- Stampf Armand 10
- Kocsis Balázs 7
- Szabó Zsolt 5
- Borgulya Gábor 3
- Faragó Bálint, Rozsáli Artur 2
És végül, az osztályzatok átlaga alapján az Év Labdarúgója 2020-ban:
- Kires Attila 6,75
- Gergely Viktor 6,615
- Gerhardt Ádám 6
- Szabó Zsolt 5,973
- Fodor Kristóf 5,916
- Orosz Botond 5,794
- Rozsáli Artur 5,785
- Örkényi Bence 5,714
- Berencsi Bence, Stampf Armand 5,666
- Borgulya Gábor 5,625
- Demeter Viktor 5,527
- Hámory Zoltán 5,5
- Kmetykó Márk 5,441
- Pintér Bence 5,25
- Mészáros Dominik 5,227
Gratulálunk a győzteseknek!
A tavaszi felkészülés viszonylag hamar, január 12. kezdődik. Indokolt is a korai edzésbe állás, mert – az elmaradt bajnokik és a Budapest Kupa következő fordulója miatt – várhatóan február elején már hivatalos mérkőzést játszik majd a csapat.








