Eredmények, beszámolók a 25. fordulóból:

  • 2015.05.02.

Nagyon odatette magát a Vízművek!

viztes2222222 001

Több hiányzóval, de eddig begyűjtött pontjainak hatására nyugodtan készülhetett a Testvériség a Vízművek otthonába, ahol egy olyan csapat várta a zöld-fehéreket, amely előző otthoni mérkőzésén az RTK ellen meglepő vereséget szenvedett, így újból a kiesés elleni harc csatamezején találta magát. A Vízműveknek győznie kellett tehát, és győzött is!

Vízművek – Testvériség 3-0

BLSZ1. 25. forduló

A Testvériség vette kezébe az irányítást a mérkőzés elején, de az első komolyabb lehetőségek mégis a vendégek kapuja előtt alakultak ki. A 6. percben egy jobbról beívelt szabadrúgás után Arany Zoltán 10 méterről leadott lövését bravúrral védte Nagy János. Aztán a 13. percben Nagy Rudolf és Szakállos Zoltán mutatta meg, hogy nem tegnap ismerték meg egymást, egy remek kényszerítőt követően a kiugró Nagyot csak szabálytalanul tudta megállítani Dienes Nándor. A védő megkapta a sárga lapját, és 17 méterről, középről végezhetett el szabadrúgást a Vízművek. A letett labdát Vajay Imre kevéssel lőtte a jobb felső sarok fölé. Az első negyedóra végén ismét a Vízművek próbálkozott, Dévényi Tamás remek lövése is a kapu felett hagyta el a játékteret. A kihagyott hazai lehetőségek után az egyébként helyenként szép játékkal előrukkoló Testvériségnek csak a szerencse hiányzott a gólhoz. A 19. percben Bánhalmi Milán forintos passza után a kiugró Lőrincz Péter egy lövésből két kapufát lőtt, mert a bal oldaliról a jobb oldalira pattant a labda. 2 perc múlva Séfer Tamás (Vízművek) lőtt jobbról, 15 méterről, Nagy János kiütötte a játékszert. Kisebb helyzettelenség következett, ami nem is volt baj, mert még mindig nehéz esernyőt tartva fényképezni és írni. A 37. percben jött a következő hazai lehetőség. Arany Zoltán kapott jó labdát balra, egy szép csel után 13 méterről lőtt, de Nagy János ismét a helyén volt és kiütötte a labdát. A félidő záraséként még Buhály Gergő lőtt 15 méterről kevéssel a jobb kapufa mellé. Az első félidő a kialakított lehetőségek alapján egyértelműen a kapura veszélyesebben futballozó Vízműveké volt, de a Testvériség is élvezhető futballt játszott, és a játékukban úgy tűnt, hogy benne van a gól. A szünetben nehéz lett volna megmondani, hogy melyik csapat nyeri majd a mérkőzést. A folytatásban gyorsan a hazaiak felé billent a mérleg nyelve az esélyeket illetően. Arany Zoltán végzett el remekül a 20 méterről, jobbról szabadrúgást, a beívelt labdát Vajay Imre fejelte közelről a kapuba! 1-0 Két perc múlva Dienes Nándor szabálytalankodott sárga lapot érően, a Testvériség védőjének ez a második lapja volt a meccsen, így el kellett hagynia a játékteret. A eset miatt szinte majdnem ugyanonnan rúghatott szabadrúgást Arany Zoltán, mint a gól előtt. Ezúttal kapura tűzte a szabadot, Nagy János kiütötte a labdát, amit Buhály Gergő visszalőtt neki 16 méterről, Nagy ismét kiütötte a játékszert, majd Arany lőtt megint középről, ezt is védte a Testvériség kapusa, majd az újabb kipattanó után már mellé lőttek a hazaiak. Nagy Jánost az eset után 12, 16 vagy 14 NB1-es csapattól hívták telefonon, na jó ez nem igaz, de akár meg is történhetett volna, fantasztikus pillanatai voltak a kapusnak. A Tetvériséget nem törte meg a kiállítás, emberhátrányban is mentek előre és néhányszor Smahulya Bencének, a hazaiak hálóőrének is figyelnie kellett, hogy ne kapjon gólt. A 66. percben Arany Zoltánnak kényelmetlenné vált a cipője, ezért kért helyette a kispadról egy másikat. Hosszasan cserélte a stoplist, ami elmondása szerint egy számmal kisebb volt rá, végül csak sikerült fölvennie. Azt mondta a padon ülőknek, hogy jó lesz ez, bemegy és rúg egy gólt benne. Bebizonyosodott, hogy Arany megbízható labdarúgó, visszatérése után egy perccel 40 méterre a Testvériség kapujától labdát szerzett, majd, 16 méterről elrúgta Nagy János mellett a játékszert. 2-0

viztes2222

Ezzel eldőlt a meccs, és, hogy ne legyen túl nagy a hazaiak győzelme, az a továbbiakban is leginkább Nagy Jánoson múlt. A 79. percben a Testvériség kapusa a kapujából kilépve Buhály Gergő két nagy helyzetét is védte. A 81. percben aztán csak megszületett a harmadik gólja a Vízműveknek, Dévényi Tamás lőtt 14 méterről a hosszúba. A lefújás előtt még Lőrincz Péter lövéseit védte a túl oldalon Smahulya Bence, de az eredmény már nem változott, a Vízművek 3-0-ra nyert hazai pályán, ráadásul remek játékkal! A találkozó krónikájához tartozik, hogy a mérkőzés után még Simon Zoltánt (Testvériség) szövegért kiállította a játékvezető. Vélemény: Schmél László (a Vízművek vezetőedzője): – Csatárok nélkül sikerült nyerni! Remek hozzáállással – ahogy az egész tavaszi idényben – egy jól játszó ellenfelet sikerült legyőznünk! Gratulálok a Testvériségnek és a saját csapatomnak is! A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Arany Zoltán lett.

viztes222

Gólpasszt adott, majd gólt szerzett, sűrűn volt megjátszható. Bravúros teljesítményt nyújtott annak ellenére is, hogy a legnagyobb futómennyiség biztos nem az övé volt a pályán, de nem is ez volt a lényege a játékának.

4-1-re verte az Ikarus a Voyage-t!

ikavoy20152

A tavaszi fordulókban egy vereség mellet az összes mérkőzését megnyerő Ikarus vendége az erős középcsapatot alkotó Voyage volt, amely mostanában egyre biztatóbb eredményeket produkál.

Ikarus – Voyage 4-1

BLSZ1. 25. forduló

A vendégek kezdték a játékot, és már az elején magukhoz is ragadták a kezdeményezést. Szépen tartották a labdát a mezőnyben, és a labdát többet birtokolva próbáltak helyzeteket kidolgozni. Valószínűleg tudták, hogy ha az Ikarusnál van a játékszer, az semmi jót nem jelent az ellenfelek számára. A Voyage a 11. percben veszélyeztette először komolyabban a hazai kaput, amikor egy kapuskirúgás után Szabó Márton indította Bognár Imrét, akinek 13 méteres lövése elkerülte a hosszú sarkot. Válaszul a másik oldalon Bálint Dávid szerzett egy labdát a vendég-térfél jobb oldalán, rövid labdavezetés után középre adott, de a nagy helyzetben érkező Molnár István előtt elment a labda. Aztán a 14. percben góllá érett a Voyage igyekezete. Egy szabadrúgás után Bognár Imre tette át a labdát a jobb oldalról a bal oldalon szabadon érkező Molnár Péterhez, aki 10 méterről a kapu közepébe lőtt. 0-1 A gól után iparkodni kezdett az Ikarus is. Horváth Krisztián lépett meg a labdával a vendég térfél közepén és tört vele kapura, de a kapujából messzire kilépő Strommer Crispin lábbal szerelni tudott. A 28. percben azonban már a vendég kapus sem tudott segíteni, amikor Molnár István verekedte végig magát a Voyage bal oldalán, beadását pedig Bálint Dávid 7 méterről kapu közepébe lőtte. 1-1 A támadásban maradó hazaiak a 35. percben már át is vették a vezetést. Történt, hogy Rápó Csanád szögletét Steuer Roland 5 méterről kapura fejelte, ezt még Strommer ki tudta ütni, de pechjére pont ismét Steuer elé, aki az ismétlésből 4 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 2-1 A félidő vége még a vendégkapus nagy pillanatát hozta. Egy szabadrúgás után Kasinszky beadását Szabó Pál csúsztatta kapura, de Strommer bravúrral mellé tudta ütni a labdát. Néhány perccel később a hazai kapu előtt Spáth Márton (Voyage) adott be egy szabadrúgást, amit Kóródi Viktor 4 méterről fejelt ordító helyzetben mellé.

ikavoy20153

Fordulás után is maradt az intenzív játék, kisebb helyzetekkel mindkét oldalon. A 49. percben egy gyorsan elvégzett vendég szöglet után Kóródi lőtt 16 méterről mellé. A középpályán váltakozó sikereket értek el a csapatok a védelmek feltörésében, de igazi helyzet csak a 67. percben adódott, Rápó lépett ki a védősorból a vendégek tizenhatosának vonalán, de lövését Strommer lábbal védte. Egy perc múlva a csereként beállt Borgulya István maradt üresen a Voyage kapujának előterében, de lövése fölé szállt. Újabb egy perc múlva a vendégek részéről Molnár Péter beadását Benedek Tamás fejelte kapura 6 méterről, de a kapu felé guruló labdát vetődve védte Skravanek László. Az élénk, jó iramú mérkőzés hajrájában aztán a hazaiak megpecsételték a vendégek sorsát. A 79. percben Kasinszky szerzett egy labdát a Voyage térfelén, Rápót indította, akinek beadásából Devecser Zsolt 9 méterről a kapu közepébe lőtt. 3-1 A végén a 88. percben szöglethez jutottak a hazaiak. Zubovics Demeter Gyula a sarokrúgást nem beadta, hanem a tizenhatos bal oldali sarkánál helyezkedő Borgulyához passzolt, aki 16 méterről a kapu jobb oldalába bombázott. 4-1 A gól után a játékvezető 3 perc hosszabbítást rendelt el, de ennek Steuer Roland örült a legkevésbé, mert a hosszabbításban egy mezőnybéli szabálytalanság után megkapta második sárgalapját, így idő előtt volt kénytelen elhagyni a pályát. Bár eleinte nem tűnt úgy, hogy ilyen eredmény születhet, de végül is ilyen arányban is megérdemelten nyert az Ikarus, tartva a lépést az 5 ponttal előtte álló  Pénzügyőrrel. A Voyage mezőnyben néha tetszetősen játszott, de a kapu előtt ezen a meccsen elfogyott a tudománya. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Rápó Csanád lett. Sokat mozgott, mindig megjátszható volt és két gólpasszal segítette győzelemhez csapatát.

Négygólos döntetlen lett a KISE-Hegyvidék

kise hegyvidek 001

Érdekes mérkőzést hozott a Hegyvidék kőbányai vendégjátéka. Mindkét csapat könnyedén nyerhetett volna, de végül egyiknek sem sikerült!

KISE – Hegyvidék 2-2

BLSZ1. 25. forduló

Támadólag lépett fel a Hegyvidék a mérkőzés elején, és a 10. percben már gólt is szerzett. Igaz, a találatban a hazai védelemnek legalább akkora szerepe volt, mint a gólszerző Bánk Leventének. Csatári András adta el a labdát az ötösön belül, a vendégek házi gólkirálya pedig 8 méterről kapura tette a labdát, Jarecsni László először védett, de Bánk másodszorra az üres kapuba lőtt. 1-0 A gyors gólra a válasz is gyors volt. A 24. percben Nagy Róbert tette ki remekül a labdát balra Vincze Szabolcsnak, aki tökéletesen adott középre, az érkező Helmes István pedig becsúszva a kapuba lőtt. 1-1

kise hegyvidek 002
A gólokon kívül kevés helyzet adódott, a KISE térfelén pattogott többet a labda az első félidőben, de ennek sok jelentősége nem volt. Vagyis mégis…A 39. percben újabb nagy kőbányai védelmi hiba következett, amit ismét Bánk Levente használt ki, a hazai védők asszisztálása közepette 9 méterre a kaputól kiszenvedte magának a helyzetet, majd a hálóba lőtt. 1-2 A félidő végén könnyedén megszülethetett volna az egyenlítés. Vincze Szabolcs adott be balról, Havasi Zsolt pedig nagy helyzetben Nándori Márton kezébe lőtt.

kise hegyvidek

A szünet után azonnal eldönthette volna a meccset a Hegyvidék, Csaszni Nándor remek kiugratása után Bánk Levente 14 méterről centikkel lőtt a kapu mellé, az oldalhálót érintve suhant el a labda az öltözők felé. Kimaradt a helyzet, a másik oldalon viszont egy perc múlva gól született. Nagy Róbert pontos szöglete után a hosszú saroknál érkező Kalmár Bálint kapásból laposan a hálóba lőtt. 2-2 Az 53. percben Bánk Levente hasonló helyzetbe került, mint a második játékrész elején, de ugyanúgy mellé lőtt. Áttevődött ezután a játék a Hegyvidék térfelére, jól játszott a KISE, de a kisebb lehetőségeken kívül, sok eredményre nem jutott. A 80. percben aztán már nagyon kevés hiányzott a meccset eldöntő kőbányai gólhoz, Vincze Szabolcs 16 méteres lövése azonban a felső kapufáról visszajött a mezőnybe. Maradt a 2-2-es döntetlen, amely után igazán semelyik csapat sem örülhetett, de akár ki is kaphatott volna bármelyikük, így a túlzott szomorúságra sem lehetett okuk a játékosoknak. A remek szezont produkáló Hegyvidék továbbra is ötödik a tabellán, és már ismét hat meccse veretlen, a KISE  a nyolcadik helyen áll. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Vincze Szabolcs lett. Sok gondot okozott a játéka a Hegyvidék jobb oldalának, jól futballozott, mellette Nagy Róbert játéka volt ismét kiemelkedő. A vendégektől Bánk Leventét mindenképp érdemes kiemelni, hiszen két gólt is szerzett, igaz, hogy a két fontos kimaradt lehetősége miatt ő aligha lehet most elégedett magával.

Az Unione nem kegyelmezett a Kelennek

kelenunione

Bár az első félidőben többet támadott a hazai pályán játszó Kelen SC az Unione ellen, végül izgalommentes 3-0-s vereséget szenvedett.

Kelen SC – Unione FC 0-3

BLSZ1. 25. forduló

Az első negyedóra után Kopcsa Balázs két veszélyes lövést küldött a vendégek kapujára, de mindkétszer a kapu fölött hagyta el a játékteret a labda, majd Soóky Norbert lőtt a 28. percben, de labdáját kiütötte Gyenes Dávid. A 34. percben az Unione is veszélyeztetett. Szabó Tibor bal oldali szabadrúgását kellett kiütnie Schön Dánielnek a jobb felső elől. A kiegyenlített meccsen az eredményt a félidő zárása előtt Földes Gábor tette egyenlőtlenné, 10 méterről megszerezte a vezetést a vendégeknek. 0-1 A második játékrész elején gyorsan gólt szerzett az Unione, egy kis szöglet után Fekete Viktor 16 méterről kapura tett labdája a lábak között a kapuba surrant. 0-2 A második gól megtörte kissé a Kelent, amely nehezen tudott feleszmélni, és mire sikerült volna, jött az újabb találat. A 69. percben Fekete Viktor duplázott, ezúttal 15 méterről, balról lőtt a kapuba. 3-0 A harmadik találat után egy perccel emberhátrányba került a Kelen, mert az egyedül kapura törni szándékozó Földes Gábort visszarántotta Ötömösy Istvánt, így begyűjtötte második sárga lapját. Az eset után pár perccel, nagyon bedühödött a Kelen brazil légiósa, Leandro, aki egy szép szóló után erőből 15 méterről kevéssel a kapu fölé lőtt. A hátralévő időben többet is cserélt az Unione, többek között Egressy Gábor és Hámori Ferenc is megmutathatta képességeit. Az eredmény viszont annak ellenére sem változott már, hogy a szépítésért küzdő Kelen többször is munkát adott a hajrában Gyenes Dávidnak. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Földes Gábor lett! Nagy kedvvel futballozott, fontos gólt szerzett, ha nem rántják vissza a kiállításnál könnyen lehet, hogy ő is duplázott volna, mint a szintén remekül futballozó Fekete Viktor.

Újabb RAFC-vereség 3 kiállítással fűszerezve

rafc budafok223

A nem is olyan rég még NB3-ban szereplő RAFC a két éve még szintén harmadosztályú Budafokot fogadta. Az előző BLSZ1-es évben még a rangadó szó is illett erre a párosításra, de ebben a bajnokságban a két csapat szereplése között meglehetősen nagy a különbség. A Budafok a dobogóért küzd, míg a rákosszentmihályiak mélyrepülése odáig vezetett, hogy már az alsóház tetején áll a csapat. 

RAFC – Budafok 1-2

BLSZ1. 25. forduló

A RAFC kapusok nélkül vágott neki a találkozónak, a hazaiak hálóját az Ikarusból igazolt támadó, Ivanics Bence védte. Nem is csoda, hogy egy olyan csapat, amelyiknél még a kapuban is csatár áll már a második percben gólt szerez. Ébenhardt Tamás indította Vörös Pétert, aki a védők között 24 méterről kapura lőtt és a megpattanó labdája a kapu bal alsó sarkában kötött ki. 1-0 A RAFC gól után is folyatta a helyzetek gyártását. Az 5. percben Vörös Péter játszotta meg a Budafok térfelének bal szélén Balazsin Andrást, aki villámgyorsan lerajtolta a védőket, de 7 méteres lövését Berhidai Zoltán lábbal védte. Néhány perc elteltével Berndt András tört be a budafoki tizenhatoson belülre, de nagy helyzetben se nem lőtt, se nem adott be, hanem kivezette a labdát. A 11. percben egy villámgyors kontra alkalmával Vörös Péter hosszú passza után Balazsin András indította Berndt Andrást, aki most 8 méterről lőtt nagy helyzetben kevéssel mellé. A szakajtónyi kihagyott RAFC helyzet, ahogy szokta, ismét megbosszulta magát. Egy budafoki ellentámadás során Fekete Máté 27 méteres életerős lövését Ivanics Bence vetődve oldalra ütötte, de pechére az érkező Kovács Gergely elé, aki 7 méterről a kapu közepébe lőtt. 1-1 A félidő közepére kimerészkedett a Budafok is a saját térfeléről, így történhetett, hogy Fekete Máté körbeautózta a RAFC védelmét a bal oldalon, tisztára játszotta magát, de beadását Kovács Gergely 6 méterről fölé lőtte. Aztán a 24. perc meghozta a vezetést is a vendégek számára. Egy jobb oldali szabadrúgást Csabai Tamás adhatott be a hazai kaputól 19 méterre. Labdáját a tizenhatoson belül Kecskés Gergő továbbtette és a lecsorgót Kutrovácz Gábor 2 méterről a kapuba pöckölte. 1-2 A RAFC elkezdte leszalámizni esélyét a győzelemre. Előbb a 27. percben Rácz Viktor állíttatta ki magát, amikor akasztotta az ellenállhatatlannak tűnő Fekete Mátét, aki egy labdaszerzés után egyedül törhetett kapura. Fekete ugyan tovább bukdácsolt, de a labdát elveszítette, a játékvezető visszafújta a szabálytalanságot, és piros lapot mutatott fel a hazai játékosnak. A kiállítás ellenére folytatódtak a hazai helyzetek elpuskázásai is, a 35. percben egy szöglet után Berndt tette kapura a labdát, de Berhidai nagy bravúrral hárítani tudott. Aztán ismét igazolódott a mondás, szegény embert még az ág is húzza, Vörös Péert kellett lecserélni egy sérülés miatt már a 40. percben. Fordulás után a RAFC rátett egy lapáttal és játékán nem mutatkozott meg az emberhátrány. Ugyan döntően mezőnyjáték zajlott a pályán, a hazai csapat igyekezett mindent megtenni az egyenlítésért. Sokszor a jól fejelő védők is elöl maradtak, bízva egy számukra kedvező beadásban, vagy egy lövés utáni lecsorgó labdában. A vendégek első komoly lehetősége a második félidőben, a 67. percben adódott, amikor egy hazai kapuskirúgás után Orbán Levente emelte vissza a labdát az üres kapura 35 méterről, de lövése fölé szállt. A hazaiaknak Gálosi Csongor révén volt egy egyenlítési lehetőségük. Zentai Mihály jó ívű szögletét 6 méterről fejelte mellé. Néhány perc múlva egy ártatlan helyzetben a felezővonalnál Kocsi János felöklelte Gubacsi Ákost, amiért szintén idő előtt mehetett zuhanyozni. A kettős emberhátrány sem gátolta a hazaiakat, mindent egy lapra feltéve erőltették a támadásokat, míg a Budafok egy újabb jó kontralehetőségre várt.  A 83. percben Jernei Bence bal oldali beadását Mórocza László az oldalhálóba fejelte, majd a következő támadás során Zentai 23 méteres szabadrúgását vetődve védte Berhidai. A mérkőzés végén a 3 perces hosszabbítás utolsó pillanataiban még a hazaiak egy gólt tudtak szerezni, de mivel a játékvezető les címén érvénytelenítette megkezdődött az ilyenkor szokásos reklamálás, aminek az lett a következménye, hogy Janta Gábort is idő előtt küldte le a játékvezető. Egy három gólt és három kiállítást hozó parázs mérkőzésen tudott győzni a Budafok, amely csak annyit adott ki magából ezen a napon, amennyi a három ponthoz kellett, az egyenlítésért sokat tevő, de a helyzeteit rosszul értékesítő RAFC ellen. A mérkőzés után a hazaiak nehezen tudták megemészteni az eseményeket, a játékvezetői öltöző ajtaja azonban jó fából készült, így állva maradt. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Fekete Máté (Budafok) lett. Az első félidőben volt inkább aktív, gyors elfutásai és lövései mindig veszélyt jelentettek.

További eredmények:

FFC – THSE 0:4

PÉNZÜGYŐR – SZPA 14:0

KELEN – UNIONE 0:3

43. SZ. ÉPÍTŐK SK – RTK 2:2