Beharangozó!
Rendhagyó módon február elején már indult is a bajnokság. Szükség is volt a korai kezdésre, mert a tavaszi szezon rajt előtt (február 20.-ig) le kell játszani az elmaradt meccseket. És bizony a COVID helyzetre tekintettel igen sok mérkőzés el kellett tavaszra halasztani. A Vízműveknek szám szerint hármat. Így aztán mire ők ellenünk megmérkőznek, már túl is vannak az idei első bajnoki mérkőzésükön is. A szerdán sereghajtó Csep-Gólt fogadják hazai pályán (és 2:1-re le is győzték őket). Jelenleg azonban még 12 mérkőzés után a 8 helyet foglalják el a tabellán.
A csapat egyébként még decemberben edzőváltáson is átesett. Az Újpesti utánpótlásba távozó Véber Györgyöt, Mészöly Géza váltotta a kispadon. A felkészülési mérkőzéseik vegyesre sikeredtek. MTK U19 1:6, Tököl (PM1) 4:3, Dunavarsány (PM1) 3:4, THSE (NB3) 5:3, TF (BLSZ2) 0:1, CO-KI (PM3) 2:2.
A tavalyi évben két alkalommal találkoztunk velük. Mindkét alkalommal jól jöttünk ki a találkozásokból. A bajnokságban 2:0-ra, az MK selejtezőiben 1:1 után büntetőkkel győzedelmeskedtünk.
A (zártkapus) bajnoki mérkőzésre vasárnap 11-órai kezdéssel kerül sor a Vízművek pályán. A mérkőzés játékvezetője Bartis László, segítői Bence András és Török Zsolt lesznek. A hazaiak fehér (vagy fekete) mezben játszanak, a mieink pedig piros (kapusaink zöld) szerelésben lépnek majd pályára.

