Beharangozó!
Házi rangadó következik! A 18. fordulóban jelenleg 6. helyen álló, volt NB-s játékosok sorát magáénak tudó Unione ellen játszunk, a mindkét csapat otthonát jelentő III. Kerület TVE pályán. Az elmúlt években a csapatok egymással váltakozó sikerrel küzdöttek. Volt, hogy az Unione, volt, hogy mi voltunk jobb passzban. Az utóbbi időben a mieink sikereivel zárultak az egymás elleni mérkőzések. Ősszel is 2:1-re, tavaly tavasszal 3:0-ra nyerünk. De például legutóbb most télen, a szokásos szezonközi edzőmeccs az Unione sikerével zárult (2:4).
Természetesen most is nehezen megjósolható a mérkőzés végkimenetele, abszolúte háromesélyes derbi következik. A rutin a „vendégek” mellett szól, a fiatalos lendület talán mellettünk. Igaz, az elmúlt években sokat fiatalodott a fekete-zöld csapat.
A tavasz az Unionénak sem kezdődött túl jól. A csepeli 1:3 még talán emészthető, azonban a Svábhegy elleni hazai 0:0-át valószínűleg nem élték meg sikerként.
A (zártkapus) bajnokira szombat 11-órai kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Zám László, segítői Reszler Csaba és Dienes András lesznek. A vendégek fekete mezben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkos szerelésben lépnek majd pályára.

