Baharangozó!

  • 2021.03.22.

Következő ellenfelünk a „Janus-arcú”, jelenleg 10. pozíciót elfoglaló Svábhegy lesz! Hogy miben áll a vendége csapat kétarcúsága? Egyrészről abban, hogy általános vélemény szerint minden évben a leendő kiesők közé sorolják a Bajzik legénységet. Aztán láss csodát, erre rácáfolva a pontvadászat végén többnyire a középmezőnyben végeznek. Várhatóan – látva a tavaszi jó eredményeiket – idén sem lesz ez másképpen.

Másrészről, többnyire mi is 3 pontot kalkulálunk az ellenük, aztán ez zömében csak váltakozó sikerrel valósul meg. Ősszel még pontszerzés sem sikerült ellenük, akkor 1:3 lett a vége a Svábhegy javára.

Ahhoz, hogy most másképpen legyen, nagyon fel kell kötnünk majd azt a bizonyos nadrágot. Gyors, pontos játékra lesz szükség a kiválóan védekező, szervezett és remek fizikai mutatókkal rendelkező vendégek ellen.

A (zártkapus) bajnokira vasárnap 17-órai kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen (élő eredménykövetéssel a facebook oldalunkon). A mérkőzés játékvezetője Apkó Tamás, segítői Dobó Gábor és Gyana Gergely lesznek. A vendégek világoskék mezben játszanak, a mieink pedig fehér szerelésben lépnek majd pályára.

A Csepel ellen kiváló teljesítményt nyújtó csapatkapitányunk, Demeter Viktor így látja az esélyeket:

  • A múlt hétvégén bravúros idegenbeli döntetlent értünk el a Csepel otthonában. Hogyan élted meg belülről ezt a pontszerzést?
  • D.V.: Nagyon értékes pontot szerzett a csapat, hiszen eddig csak a listavezető Kelennek sikerült pontokkal távozni a csepeli stadionból. A mérkőzés elején a hazai csapat nagy iramot diktált és próbálta gyorsan eldönteni a mérkőzést, ám az egész csapat nagyszerűen tette a dolgát, így hiába a nagy iram az eredmény nem változott. Ez részben nekünk is köszönhető, ugyanis gyors kontrákból megvoltak a lehetőségeink, azonban azokat nem tudtuk gólra váltani. A második játékrészben már inkább a Csepel akarata érvényesült, sorra dolgozták ki a lehetőségeket, ám a fáradhatatlan, koncentrált csapatmunkának köszönhetően ezeket rendre sikerült megállítani. Ezen a meccsen mindenkiben megvolt az a plusz ami az ilyen bravúrokhoz kell.
  • Vasárnap egy teljesen más jellegű mérkőzés következik a Svábhegy ellen. Szerinted mi kell majd a győzelemhez?
  • D.V.: A Svábhegy ősszel megtréfált minket, így van miért visszavágnunk. Tisztában vagyunk azzal mire számíthatunk a vendégektől, így remélem nem ismétlődik meg az őszi eredmény. Bízom benne, hogy a hétvégi mérkőzésről sikerül átmenteni a csapatnak ugyanezt az elszántságot és koncentrált játékot ugyanis az szeptemberi mérkőzésből tanulva erre lesz szükségünk. Ha ez megvan akkor biztos vagyok benne, hogy itthon fogjuk tartani a 3 pontot.