Beharangozó!
Negyedik éve szerepel a BLSZI-ben a REAC csapata és ezidő alatt még nem sikerült legyűrni őket! Ez statisztikailag 5 vereséget és 1 döntetlent jelent (ehhez jön még egy plusz Budapest Kupa vereség is). Ráadásul ezeken a meccseken mindössze 1 gólt szereztünk ellenük. Az egyetlen pontszerzés viszont tavaly sikerült (0:0), sőt ott és akkor majdnem a győzelem is összejött (emlékezzünk Borgulya ajtó-ablak helyzetére a 93. percben!)
Az NBI-est is megjárt rákospalotai csapat, jelenleg az osztály talán legjobb formában lévő csapata. Tavasszal, 6 győzelemmel (többek között a Csepelt is legyőzték idegenben 2:1) és 2 döntetlent játszva jelenleg a 4. helyet foglalják el a tabellán.
A (zártkapus) bajnokira szombat 17-órai kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepén. A mérkőzés játékvezetője Török Zsolt, segítői Bencze András és Király Gergő lesznek. A vendégek kék mezben játszanak, a mieink pedig fehér szerelésben lépnek majd pályára.
Az esélyeket fiatal védőnk, Kmetykó Márk latolgatja:

- Nyáron kerültél hozzánk, azóta eltelt közel 1 év. Milyenek a benyomásaid a csapatról és a Blsz1-es bajnokságról?
- K.M.: Kezdetben nem ereztem otthon magam ebben a csapatban, bár mindenki kedves es befogadó volt velem, nem éreztem a helyem. Meg kellett szoknom a pesti légkört és felfogni hova csöppentem. Szeretném kiemelni Gerhardt Ádit, aki nagyon sokat segített nekem a beilleszkedésben. Teltek múltak a hetek és egyre közelebb kerültem mindenkihez a csapaton belül és elkezdtem élvezni a játékot, ehhez elengedhetetlen volt a csapat befogadó ereje és a jó közösség. Blsz1-es bajnokságot már korábban megismerhettem, mivel egy osztályozón a Békéscsabával találkoztunk a Kelennel, ahol látszott, hogy mennyire erős csapat. Így, hogy idekerültem meccsről-meccsre látom, hogy mennyire erős ellenfelekkel találkozunk. Nincs előre lefutott meccs.
- Jó passzban vagyunk, 7 meccses már a veretlenségi szériánk. Hétvégén viszont szintén egy veretlen csapat látogat hozzánk, a volt NB1-es REAC. Hogyan látod az esélyeket?
- K.M.: Azt gondolom a 7 meccses veretlenségi széria nem véletlen egyik csapatnál sem, a sok munka kifizetődik. Úgy látom megtalálta a csapat a játékát mind a papíron erősebb, mind a papíron gyengébb csapatok ellen, ennek tudható ez a széria. A REAC is jó formában van, de azt gondolom nem kell tőlük félnünk, mivel ha játszuk a saját játékunkat, akkor 3 ponttal is gazdagabbak lehetünk.

