Szezon áttekintő (2021. tavasz)!

  • 2021.06.07.

Komoly reményekkel vágtunk neki a tavaszi szezonnak, ugyanis a nyáron alaposan megfiatalodó együttesünk úgy nézett ki, hogy az őszi szezon végére nagyon magára talált. A bajnokság hajrájában hazai pályán zsinórban a Csep-Gól mellett, a jó erőkből álló Testvériséget, SZAC-ot és a Pénzügyőrt is sikerült kétvállra fektettük. Ezzel a csapat – a csonka szezonban, 2 meccsel kevesebbet játszva – a 9. helyen telelt.

Az átigazolási időszak a szokásoshoz képest is nyugisabban telt. A távozók, vagy a padról mentek el, vagy olyanok, akik jelenleg már nem voltak aktív játékosaink. Ellenben a fürge léptű Ábrahám a támadósorba érkezése, valamint 3 régi, sokat megélt 43-as játékos visszatérése (Kavalecz, Érsek és Szabó M.) bővítette a variációs lehetőségeinket.

Ennek ellenére a gyakorló mérkőzéseink – legalábbis az eredmények vonatkozásában – nem voltak túl sikeresek: BVSC (U19) 1:0, TF (Blsz2) 1:1, II. Kerület UFC (Blsz2) 2:2, Unione (Blsz1) 2:4 és Heréd (Megye1) 2:3.

Ezt követően, az első idei hivatalos meccsünk a Csepel ellen volt, a Budapest Kupa 3. fordulójában. A BLSZI. jelenlegi 2. helyezettje ellen kikapni azért nem ördögtől való, talán a gólarány (0:6) az ami egy kicsit fájó (bár mentségünkre szóljon, hogy 1 órán át 10 emberrel játszottunk). Sokkal kellemetlenebb az, hogy utólag kiderült (?!), hogy az MLSZ, a Magyar Kupa versenyszabályainak módosítása következtében ettől az évtől már nem lesznek nyáron MK selejtezők. Visszatérünk a korábbi megoldáshoz és a Budapest Kupa (várhatóan) legjobb 4-6 csapata jut a Magyar Kupa főtáblájára. Vagyis az már eldőlt, hogy a Budapest Kupa búcsú, egyben MK kiesést is eredményezett. ezzel ősszel nem szerepelhetünk az MK  sorozatban.

Az őszről áthozott bajnoki meccsek közül elsőként a tabellán nem sokkal előttünk szereplő Vízművekhez látogattunk. Előzetesen talán elfogadtuk volna az idegenbeli döntetlent, csak hát a mérkőzés alakulása és az, hogy csak nekünk volt helyzetünk a 90 perc alatt, némi hiányérzetet okozott (0:0). A másik mérkőzésen a Csepelnek vághattunk volna vissza. Ez nem sikerült, igaz sokkal szorosabb meccset játszottunk, mint két héttel korábban (0:1).Ezután következett a tavasz első (16. fordulója) a Gázgyár ellen (11.). Ez a meccs nagyon komoly csalódást, főleg azért, mert a Gáz semmi különöset nem tudott mutatni, mégis három gólos hátránnyal vonulhattunk szünetre. Fordulás után mindent megtettünk a zárkózásért (szünetben ötöt cseréltünk!), de a csoda elmaradt (2:3). Ilyen előzmények után, a mumus Közterülethez látogattunk a 17. fordulóban. Jó hír, hogy nem történt meglepetés, ha nyögvenyelősen, de csak begyűjtöttük a 3 pontot a sereghajtótól (2:1).A 18. fordulóban, házirangadó keretében az Unione csapatával csaptunk össze. Egy igazán élvezetes, változatos mérkőzésen a csapatok végül megosztoztak a pontokon (2:2). Ezen a mérkőzésen lépet pályára utoljára az együttesünk (addigi) házi gólkirálya Stampf Armand, a fiatal szélsőnk felhagyott a futballal és az élet más területén találta meg a számításait.A 19. fordulóban a bajnoki címért versengő Csepelhez látogattunk. Eddig sok babér nem termett ellenük, ráadásul ekkor érte el a csapatot az első sérülés hullám, ami a kapusaink között tarolt. Így aztán ezen a meccsen a leginkább bevethető, rangidős Haraldseid állt a kapuba, akinek vezetésével (büntetőt is hárított) bravúr pontot szerzett a csapat idegenben (0:0). Ezután bizakodva vártuk a Svábhegy elleni hazai meccset, melyet végig fölényben játszva, a második félidőben megtörve a vendégek ellenállását magabiztosan hoztunk is (2:0). Emlékezetes marad ez a 90 perc is, elsősorban Gerhardt félpályás gólja miatt!Számunkra nem túl kedvező hétközi meccs következett. Télies időben, nagy havazásban, fordulatos meccsen X-eltünk a BMTE II vendégeként (2:2).A 21. fordulóban a Vízműveket fogadtuk. A csapatok harmadszorra sem bírtak egymással, ezen a meccsen is 1:1 lett a végeredmény. Igaz Kocsis kimaradt ziccerei miatt ismét maradhatott hiányérzet bennünk. Mivel a SZAC meccs halasztásra került, legközelebb hétközi meccsen, a kiesés ellen küzdő Ikarust fogadtuk a Kerület pályán. A szikrázóan kemény meccsen végül otthon tartottuk a 3 pontot (2:1).Az Ika elleni mérkőzés fordulópontot jelentett, mert talán ez volt az utolsó olyan meccsünk, amikor megfelelő létszámban és erőben tudtunk pályára lépni. Ezután elsősorban már a túlélés volt a tét, komoly létszámgondokkal és összedrótozott játékosokkal szerepeltünk a hátralévő találkozókon.

Közvetlen ezután, a hosszú ideje veretlen, talán a legjobb formában lévő REAC következett hazai pályán. Erre a meccsre nem csak fáradtan, hanem a támadó részleg teljes hiányával érkeztünk meg. Felejthető meccsen ki is kapunk (0:1).

Hasonlóan rossz volt a helyzet a bajnok aspiráns Kelen ellen. Tulajdonképpen 11 emberre számíthattunk Kelenvölgyben, ahol így nem is lehetett más a cél, mint a tisztes helytállás (az is bravúr volt a részünkről, hogy egyáltalán volt meccs), amit végső soron el is értünk (0:2). Az utolsó hazai bajnokin a kiesés elkerülése ellen küzdő RAFC látogatott hozzánk. Bár a hiányzók száma most sem csökkent, a csapat magabiztosan hozta a kötelezőt (4:0).

Ezután viszont már tényleg csak a szenvedésen volt a hangsúly. Tőlünk akár le is fújhatták volna a bajnokságot, de játszani kellett. Következett a Testvériség, egy nagy füves pályán. Összességében egy egy gólos mérkőzést (köszönhetően a hajrában vezetett két szép kontráinak) a hazaiak több góllal nyertek meg (0:3). Ezután megint egy hétközi meccs következett, a covid által igencsak megtépázott SZAC ellen. A meccset az első félidőben megnyerhettük volna, de a helyzetkihasználásunk újfent csapni való volt (0:0).

A Csep-Gól elleni mérkőzésünk az eredeti időpontban (az esőzés miatt) elmaradt, a szerdán pótolt mérkőzésen majdnem szégyenben maradtunk a kiesés ellen menekülő csepeli csapat otthonában, szerencsére a hajrában Borgulya egyenlíteni tudott (1:1). A Pénzügyőr szezonzáró eredménye – a helyezésünk szempontjából lényegtelen volt, ennek ellenére ilyen sima vereségre nem számítottunk Pasaréten (0:3).

A csapat a végén a 8. helyen zárt ami abszolúte elfogadható eredmény. Közel 50%-os teljesítményt nyújtottunk. 10 győzelem mellett 9 döntetlen és 11 vereség szerepel a nevünk mellett. A tavaszi 17 meccsen ez az arány 4-7-6 (hazai pályán: 3-2-4, idegenben 1-5-3). Amiben viszont komoly hiányérzetünk lehet, az a lőtt gólok száma (40)! Ugyanis nem csak a közvetlen előttünk lévők lőttek 10-20-30 góllal többet nálunk, hanem a mögöttünk levők is! A BMTE II 16-al, a Svábhely 4-el többet szerzett! A 40 kapott gól viszont állja az összehasonlítást, a védelem jó teljesítményét mutatja.

A mai, formálódó 43-as már nem a Blsz szinten „sztár” játékosokról szól, hanem a csapat egységről. Sok a fiatal, új játékos, akik közül sokan nálunk tapasztalták meg a felnőtt futball sajátosságait. Ezeknek a  játékosoknak a fejlődéséhez, tapasztalat gyűjtéséhez idő kell és ez bizony azzal jár, hogy benne van a játékukban a hullámhegyek mellett, a hullámvölgyek is. 

Emellett bizony volt, hogy komoly sérüléshullám sújtotta a csapatot. Kires, Érsek, Rozsáli, Kavalecz és Hámory több mint egy hónapig, Szabó Zs. és Ábrahám pedig az egész félévben sérült volt. Utóbbi két játékos néhány mérkőzésre azért csak összedrótozták magát, de 100%-os teljesítmény nem volt várható tőlük. De nem lehetett folyamatosan számolni munkahelyi elfoglaltságuk miatt, Pintérre és Mészárosra sem. Stampf és Kató pedig a tavaszi szezon elején leállt.

Ezen okok miatt sem volt várható kiegyensúlyozott teljesítmény ebben a szezonban. Emellett folyamatosan szélső és támadó gondokkal küszködtünk hétről hétre. Így aztán ebben a bajnokságban volt minden. Váratlan vereségek (Közterület 2:5, Gázgyár 2:3, Ikarus 0:1, RAFC 2:2) és emellett bravúros pontszerzések (Pénzügyőr 4:0, REAC 0:0, Csepel 0:0), de ide sorolható még tavaly nyáron a Magyar Kupa főtáblára jutás is. 

Tavasszal 18 tét mérkőzésen (1 Bp Kupa és 17 bajnoki) mérkőzésen 25 játékosunk lépett pályára. A legtöbb mérkőzésen, az összesen Kmetykó Márk szerepelt. Az egyéni teljesítmények tekintetében a számoknál, az osztályzatoknál pontosabb mutató nem igazán lehet. A tavaszi (18 tét mérkőzésen) így teljesítettek a mieink:

osztályzatok alapján:

  • Ronny Haraldsei (kapus) 6,642 (7 mérkőzés)
  • Kmetykó Márk (védő) 5,75 (18 mérkőzés)
  • Kires Attila (kapus) 5,687 (8 mérkőzés)
  • Demeter Viktor (védő) 5,562 (16 mérkőzés)
  • Örkényi Bence (középpályás) 5,545 (11 mérkőzés)
  • Gergely Viktor (védő) 5,533 (15 mérkőzés)
  • Ábrahám Ábel (támadó) 5,5 (12 mérkőzés), Gerhardt Ádám (középpályás) 5,5 (13 mérkőzés)
  • Orosz Botond (védő) 5,4 (15 mérkőzés)
  • Borgulya Gábor (szélső) 5,235 (17 mérkőzés)
  • Maczinkó Roland (középpályás) 5,277 (9 mérkőzés)
  • Szabó Zsolt (középpályás) 5,233 (15 mérkőzés)
  • Kocsis Balázs (támadó) 5,205 (17 mérkőzés)
  • Rozsáli Artur (középpályás) 5,187 (8 mérkőzés)
  • Pintér Bence (védő) 5,071 (7 mérkőzés)
  • Fodor Kristóf (középpályás) 4,964 (14 mérkőzés)

góllövők:

  • Gerhardt Ádám, Kocsis Balázs 4 gól
  • Kmetykó Márk 3
  • Orosz Botond 2
  • Demeter Viktor, Stampf Armand, Gergely Viktor, Borgulya Gábor 1

gólpasszok:

  • Borgulya Gábor 5 passz
  • Gegely Viktor 4
  • Ábrahám Áberl, Kocsis Balázs 2
  • Rozsáli Artur, Maczinkó Roland, Mészáros Dominik, Gerhardt Ádám 1

És a helyzet láthatóan jövőre sem lesz könnyebb! Kiesett  Közterület, a RAFC és az Ikarus. Feljutott NB3-ba a Kelen. Helyükre BLSZ2-ből a Pestszentimre és a MUN érkezett, NB3-ből pedig kiesett a THSE és a BKV. Ráadásul a július elejei nevezés során még további meglepetések is várhatóak. Hallani, hogy az MTK II. csapatot indítana az NB3-ban, azonban a szabályok szerint csak BLSZI-be jöhetnének. A Soroksár II. is szeretne a 4. osztályba indulni, viszont a szabályok szerint ők csak Blsz4 kezdhetnének. Kíváncsian várjuk, hogy a szabályok, vagy a lobbi lesz majd az erősebb!?

És végezetül következzen a vezetőség szezonértékelője:

1. Csapatunk fő támogatója, elnökségi tagja, Zsáky Mátyás.
  • Hogyan értékeled a Mieink ezévi teljesítményét, a csapat 8. helyét?
  • Zs.M.: Maximálisan meg vagyok elégedve a fiúkkal. Fiatalos, lendületes csapatunk van, bárki ellen eséllyel lépünk pályára.
  • Mit vársz a 43-astól a következő bajnokságban?
  • Zs.M.: Ha nem változna semmi, az sem lenne rossz. Természetesen azért azt sem bánnám, ha egy-két hellyel előbbre lépnénk a tabellán.
2. Csapatunk másodedzője, Emecz Viktor.
  • A bajnokság elején milyen elvárásokat fogalmaztál meg a csapattal kapcsolatban és ennek tükrében elégedett vagy a 8. hellyel?
  • E.V.: Nehezen indult a bajnokság, mivel több korábban meghatározó játékosra nem számíthattunk. Volt aki szezon közben hagyott fel a labdarúgással. Mivel a szezonunk a csapatépítésről szólt és a koronavírus is végig kísérte a bajnokságot, véleményem szerint elégedettek lehetünk a bajnokságban megszerzett 8. pozícióval.
  • A Budapest Kupában idén sem sikerült kiugró teljesítmény elérnünk, mi kellene ahhoz, hogy az MK-hoz hasonló kiugró eredményt érjünk el egy egyenes kieséses sorozatban?
  • E.V.: Egy jó sorsolás és hétvégi kupafordulók! 🙂 A viccet félre téve, a hétközi meccsek soha nem voltak az erősségeink, sajnos fejben nem tudunk rendesen rákészülni ezekre a mérkőzésekre.
  • Hogyan látod a következő szezon 43-asát? Miben kellene javulnunk?
  • E.V.: Jelenleg hiányzik a csapatból 2-3 olyan játékos aki rúg 8-10 gólt szezononként. Amennyiben ebben tudunk fejlődni, vagy erősíteni a támadó szekcióban, akkor azt gondolom előbbre tudunk majd lépni.

3. Csapatunk kapusedzője, technikai vezetője Balla Bertalan.

  • Szerinted a bajnoki 8. hellyel alul, vagy felülmúltuk magunkat?
  • B.B.: Úgy gondolom hogy nincs szégyenkezni valója a csapatnak ezzel a helyezéssel! Tény hogy voltak mérkőzések amelyeken hiányérzettel és kevesebb ponttal hagytuk el a pályát és ezekkel a pontokkal előrébb végezhettünk volna. Összességében azt kell mondjam, hogy a jelenlegi keret, amely egy méretes átalakuláson esett át és fiatalodott meg jó helyezést ért el. Főleg ha úgy nézzük, hogy az első 4 csapat kitűzött célja volt a feljutás!
  • Hogyan értékelnéd a kapusaink egész éves edzés munkáját és bajnoki teljesítményét?
  • B.B.: Nyugodtan kimerem jelenteni, hogy ebből a bajnokságból mi rendelkezünk a top kapusok közül hárommal is! Sajnos betegségek és sérülések miatt eléggé befolyásolt volt, hogy éppen melyik kapusom védi a kapunkat, de úgy gondolom, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak a fiúk a szezon során! Mindhármuk közül bármelyiküket nyugodt szívvel állítottuk be a kapuba! Persze voltak pillanatok amikor visszaesesett a teljesítmény és nem jött a bravúr, de volt hogy a pontot, vagy a pontokat hálóőreinknek köszönhettük! Az éves edzésmunkával teljes mértékben meg voltam elégedve, bár remélem hogy jövőre nagyobb számmal érkeznek meg edzésre a srácok!
  • Hogyan látod a jövőt, hogyan fogunk szerepelni ősszel?
  • B.B.: Új év, új remények! Ha ez a csapat meg tud maradni és egy picivel még többet beletenni a dolgokba, akkor biztos vagyok benne hogy jövőre mi lehetünk az egyik meglepetéscsapat a BLSZ 1-ben! Nem lesz egy sétagalopp a következő szezon sem az tuti, de ha tudunk erősíteni egy keveset és nem csak 1-2 meccsen hanem egy szezonon keresztül azt csináljuk, amit valójában tudunk, akkor tuti sikeres szezon elé nézünk jövőre!

  • Az elmúlt évek sikertelenebb szezonjai és a több leálló játékos miatt, milyen érzések kerítettek hatalmába a bajnokság elején?
  • H.T.: Ténylegesen nagy dilemmában voltam. A covid helyzet, a leálló játékosok és a csapat előző szezonbeli gyengébb szereplése miatt az én motivációm is alább hagyott. Azonban az új szezon, új remények és nem mellesleg az újjáalakult fiatal, motivált csapatunk, valamit az, hogy a segítőimre, a teamre mindig, mindenben számíthattam, visszahozta a lelkesedésem. Helyezéstől függetlenül most ezekkel a srácokkal jó foglalkozni.
  • Mi volt a szezon tanulsága?
  • H.T.: A legnagyobb tanulság, hogy egy fiatal csapat sohasem kiegyensúlyozott és ez egy amatőr együttesre fokozottan igaz. Ha megy a hajó, akkor is bármikor jöhet egy hullámvölgy és egy hullámvölgyből, bármennyire is reménytelennek tűnik a helyzet, bármikor ki lehet jönni. Egyébként a fejlődésünk egyik csapatszíntű fokmérője a következő pontvadászatban az lesz, hogy mennyire tudjuk majd folyamatosan a saját játékunkat játszani.
  • Mikor lesz ismét a dobogóért küzdő csapatunk?
  • H.T.: Nehéz ezt megjósolni. Ezért dolgozunk majd, de az esély kicsi. Nem akarom a 2017-es ezüst csapatunk érdemeit kisebbíteni, de az egy másik bajnokság volt. A jelenlegi BLSZI egy hibrid bajnokság, klasszikus BLSZI-es amatőr és profi, NB3-as költségvetésű csapatokkal. Ezzel kapcsolatosan az érzés is kettős. Egyrészről nagy dolog klasszikus, volt NBI-es csapatok stadionjában pályára lépni, volt NB-s játékosok ellen megmérkőzni. Másrészről viszont ez egy szélmalom harc. Lehet hogy néha napján elcsíphetünk ellenük néhány pontot, de tartósan nem reális és nem is cél velük menni. A mi viszonyításunk a klasszikus, erős blasz egyes csapatok teljesítménye. Jelenleg az élbolyhoz tartozó Tesi, SZAC és a Vízművek csapataival szemben pedig mostanság álljuk az összehasonlítást.

A csapat felkészülése július 13.-án kezdődik a 2021/22-es BLSZI-es bajnokságra, addig is mindenkinek futball mentes jó pihenést és nyarat kívánunk!