Eredmények, beszámolók a 27. fordulóból
Az Ikarus nyerte az ezüstrangadót!
A szomszédvárak rangadóján a második helyen álló Ikarus vendége a harmadik helyezett THSE csapata volt.
Ikarus BSE – THSE-Sashalom 2-1
BLSZ1. 27. forduló
Szép tavaszi napsütéses időben feszülhettek egymásnak Budapest XVI. kerületének jelenleg legjobb csapatai. A tintahalak gyorsan jelezték nem nézelődni, vagy napozni jöttek a remek Ikarus sporttelepre, hanem bizony a 3 pont megszerzésének reményében. Magukhoz ragadták az irányítást, és ha nem is futószalagon, de rendszeresen szállították a helyzeteket. Az 5. percben a hétről-hétre jó teljesítményt nyújtó Füzy Zsolt játszotta magát tisztára a hazai tizenhatoson belül, majd egy csel után 14 méterről a felső lécre bombázott. Egy perc elteltével Füzy hatalmas bedobása után Pokó Ajtony lőtt 15 méterről kevéssel a bal alsó sarok mellé. A Tintahalak csapata a továbbiakban is kezdeményezőbbnek mutatkozott és közelebb állt a gólhoz, míg az Ikarus ugyan el-eljutott a vendégek kapujának veszélyzónájáig, de igazi zavart nem okozott. A 25. percben Lőrincz Áron (THSE) kevergetett a tizenhatoson belül, majd átjátszotta a labdát Pokónak, akinek 16 méteres lövését Skravanek László szépen a levegőben úszva még a gólvonal elől menteni tudta. Kevéssel később megint Füzy pillanata jött el, amikor szép cselsorozat után tört be a hazai büntető területen belülre, 15 méterről lövésre szánta el magát, eközben úgy tűnt mintha akasztották volna, de a játékvezető továbbot intett. A helyzet kimaradt, a büntető elmaradt. A hajrára még két esemény maradt. Előbb a 41. percben egy Baráth Béla által elvégzett kapuskirúgás végigpattogott az Ikarus térfelén, egészen a 16-os vonalán helyezkedő Pokó Ajtonyig jutott, akinek 15 méteres lövése elkerülte a kaput. Fordulat jött a meccsbe, a THSE emberhátrányba került. A 44.percben Zubovics Demeter Gyula kezdett cselsorozatba a vendégek térfelén és egészen a tizenhatos előteréig jutott, ahol a cseleket Liska Tibor unta meg, és akasztotta az Ikarus játékosát. Liska Tibor második sárga lapját kapta meg az eset után, így ő a szünet után már nem lehetett a pályán. A második félidőt is a vendégek kezdték agilisabban. A 47. percben egy rossz felszabadítás után Péter Attila maradt üresen az Ikarus tizenhatosán belül, de az ajándék labdát nagyon levezette az alapvonalhoz és az onnan leadott lövését könnyen fogta Skravanek. Aztán ahogy szokott lenni a labdarúgásban, jött a büntetés a kimaradt helyzetek miatt. Az 52. percben Devecser Zsolt verekedte be magát a vendégek tizenhatosán belülre, beadását pedig Molnár István lőtte 7 méterről a kapuba. 1-0 Jót tett a játéknak a hazai találat, mert a gól után újra támadóan lépett fel a THSE. Egy szép tetszetős támadás végén az 57. percben Füzy Zsolt lőtt alig fölé 17 méterről. A 64. percben az Ikarus létszáma is 10 főre csökkent a pályán, Kasinszky vágta fülön Kondor Lászlót a félpályánál. A játékvezető előbb sárga lapot adott, de amikor megnézte a sérültet és annak vérzett a füle, a pirosat mutatta fel a hazai csapatkapitánynak. A mérkőzés végéhez közeledve aztán sűrűsödni kezdtek az események, ahogy az lenni szokott az ilyen tétmeccseken. Megszületett az egyenlítő találat. A 77. percben Füzy Zsolt indította a csereként beállt Simon Pétert, aki az ötösön belülről ballal kapura lőtt, de lövése a felső lécről a szintén csereként beállt Marton Zoltán elé került, aki 5 méterről a védők között gyorsan eszmélve a kapuba továbbította a labdát. 1-1 Nem sokáig örülhettek a gólnak a vendégek, mert a hazaiak egy perc múlva visszavették a vezetést. Egy lecsorgó labdát Horváth Krisztián 10 méterről kapura lőtt, Baráth vetődve még hárítani tudott, de balszerencséjére Horváth elé ütötte a labdát, aki 7 méterről másodszorra a kapu jobb oldalába lőtt. 2-1 A Tintahalak csapata ismét hadba szállt az egyenlítésért, és erre meg is volt az esélye. Előbb a 79. percben Marton Zoltán visszatett labdáját Kondor lőtte 25 méterről alig fölé, majd Simon Péter 23 méteres szabadrúgása kerülte el – ha kevéssel is – a hazai kaput. A 87. percben még Füzy Zsolt lőtt 20 méterről egy zúgó felső kapufát, de az eredmény nem változott. A labdarúgás bizony kegyetlen sportág, nem a helyzetekért adják a pontokat. Hiába alakított ki – ha nem is túl nagy – mezőfölényt, és hiába dolgozott ki helyzeteket a THSE, a masszív gépezet képét mutató Ikarus megmutatta ki az úr a háznál és otthon tudta tartani a 3 pontot, megszerezve tavaszi 11. győzelmét! Ezzel az Ikarus óriási lépést tett az ezüstérem megszerzése felé, a Sashalomnak viszont maga mögé is kell figyelnie, hiszen már csak két pontra van tőle a Budafok. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Füzy Zsolt volt. Jól játszva, sokat mozogva, kapufát is lőve igyekezett csapatát győzelemre vezetni, nem rajta múlt, hogy ez ma elmaradt.
Az FFC elkerülte a csúnya vereséget a Budafok ellen

A kiesés ellen küzdő Ferencvárosi Futball Club meglehetősen tartalékos felállásban fogadta a negyedik helyen álló Budafokot a BLSZ1. 27. fordulójában. Az FFC kispadjára a hátralévő mérkőzésekre visszatért Bitó Tibor, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a zöld-fehérek 2013-ban nehéz helyzetből indulva könnyedén vegyék a bennmaradást.
FFC -Budafok 2-4
BLSZ1. 27. forduló
A mérkőzés kezdete langyos iramot, és budafoki mezőnyfölényt hozott. A vendégek fölénye a 12. percben góllá érett. Kecskés Gergő jobb oldali beadása után Fekete Máté lövését védte Détári István, a labda visszakerült Kecskéshez, aki ismét jól passzolt Fekete Mátéhoz, a támadó pedig másodszorra már magabiztosan lőtt a kapuba. 0-1 A labda a gól után is az FFC térfelén pattogott, két perc múlva Fekete Máté szabadrúgását a rövid sarok elől kellett mentenie Détárinak, nem sokkal később Orbán Levente beadása csúszott le úgy, hogy a felső kapufa hárított. A vendégek veszélyesen játszottak, és a 30. percben Csabai Tamásnak csak pár centi hiányzott, hogy góllal fejezzen be egy akciót, de végül lemaradt a labdáról. Az FFC első helyzete a 35. percben volt, Paulovits Bence 10 méterről lőtt jó helyzetben, de Szécsényi Gábor szögletre ütötte a labdát. A 38. percben újabb gólt szerzett a Budafok. Fekete Máté szerzett labdát a ferencvárosi térfél közepén, majd ziccerbe hozta Bicskei Leventét, ő továbbpasszolt a még jobb helyzetben lévő Orbán Leventének, aki a kapuba lőtt. 0-2 A félidő hajrája még egy vendég lehetőséget tartogatott, Orbán Levente beadását Fekete Máté tette fölé sarokkal. Az első félidő alapján komoly fordulatot nem várt senki, és bár a Budafok győzelme nem is volt veszélyben, azért a második játékrész más volt csöppet. A szünet után pár perccel rögtön a hazai csapat veszélyeztetett, Balló Harold lőtt 16 méterről kevéssel mellé. Nem véletlenül jutott helyzetig az FFC, kétgólos előnye tudatában a Budafok komótosan szövögette a támadásokat, de a 60. percben végül így is újabb gólig jutott. Markovics Ádám jobb oldali beadása után Orbán Levente fejelt a kapuba. 0-3 A találat után nem sokkal Orbán Levente megsérült, de ez sem akadályozta abban, hogy míg a cserét nem végezte el a Budafok, újabb gólt szerezzen a támadó. A 63. percben ziccerbe került, és 10 méterről elrúgta Détári István lábai mellett a labdát. Mesterhármas! 0-4 Ezután az FFC játékosai fejükbe vették, hogy elkerülik a kiütést, a tervet pedig az ehhez kissé asszisztáló Budafok ellen véghez is vitték. A 70.percben Balló Harold, cselezett ki két embert, majd 16 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. 1-4 6 perccel később újabb találatot vitt be az FFC. A csereként beállt, biztatóan futballozó Ignácz Szilveszter jobb oldali beadása után Balló Harold lőtt parádés gólt a bal sarokba. 2-4 A hátralévő időben a hazaiak a mezőnyben szépen játszottak, de komolyabb helyzetekig, már nem tudtak eljutni, és mivel a Budafok sem szerzett újabb gólt, maradt a 2-4! A BLC magabiztos győzelmet aratott, és az Ikarus Tintahalak elleni győzelmének köszönhetően már csak két pontra van a harmadik helytől. Az FFC a 14. helyen áll, 3 ponttal előzi meg a kieső pozícióban lévő RTK-t. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Orbán Levente lett. Remekül élt a lehetőségeivel, mesterhármast szerzett, a harmadik gólnál még a sérülése sem zavarta.
Pénzügyőr: minden meccs ünnep!

Félünnepi hangulatban, felszabadultan fogadta a Hegyvidéket a Pénzügyőr a BLSZ1. 27. fordulójában. A hazai szurkolókat és a játékosokat kis túlzással legalább annyira érdekelte az Ikarus –THSE-Sashalom mérkőzés, mint a saját találkozójuk, szívesen ünnepeltek volna bajnoki címet saját pályájukon a mérkőzés végén. Ehhez az kellett volna, hogy a Pénzügyőr legyőzze a Hegyvidéket, az Ikarus pedig maximum egy pontot szerezzen a Sashalom ellen. Ez az eshetőség végül elmaradt, így a zöld-fehér szurkolóhad „csak” az újabb gólzápornak örülhetett.
Pénzügyőr – Hegyvidék 5-1
BLSZ1. 27. forduló
Bajzik József mindössze két cserejátékossal és meglehetősen tartalékos csapattal érkezett Pasarétre, így a vendégek vezetőedzője nem túl nagy reményekkel várhatta a listavezető elleni mérkőzést. Mindenesetre az már a meccs elején kiderült, hogy akik pályára léptek Hegyvidék mezben, azok gálához biztosan nem fognak asszisztálni. Masszívan védekeztek, bár a szokásos korai Pénzügyőr-gólt ők sem tudták elkerülni. A 14. percben Szigeti Attila jobb oldali beadását Hassan Aribi pörgette a kapuba. 1-0 Jól játszott a hazai csapat, de nem jól sáfárkodott a helyzeteivel, az egyre bátrabbá váló Hegyvidék pedig a 26. percben Boda Péter passza után Orbán Balázs bal felső sarkos bombájával meglepetésre egyenlíteni tudott. 1-1 A félidő hajrájában sűrűsödtek a Pénzügyőr helyzetei, de Nándori Márton remekül védett. Egészen a félidő utolsó utáni percéig tudta tartani a döntetlen állást a Hegyvidék, a 46. percben aztán Luczek Dávid nagy bedobása után Gyürki Gergő fejesével visszavette a vezetést a hazai csapat. 2-1 A szünetben hangos bemondó híján is mindenki értesült arról, hogy a Sashalom emberhátrányban küzd az Ikarus ellen, így nagy eséllyel még egy picit várni kell a bajnoki cím ünneplésével. A szünet után a Hegyvidék továbbra is jól tartotta magát, és néha-néha még ellenfele kapujáig is eljutott. A Pénzügyőr ismét sorba dolgozta ki a helyzeteket, de a győzelmet bebiztosítani végül csak a 79. percben tudta, ekkor Szabó Balázs beadását Gyürki Gergő a jobb oldali kapufára fejelte, Sztrunga Zsolt pedig bevágta a kipattanót. 3-1 Teljesen eldőlt a meccs, a végén pedig teljes lett a show is! A 85. percben Luczek Dávid parádés szabadrúgásgólt szerzett, 22 méterről tekerte a labdát a jobb felső sarokba (4-1), 3 perc múlva pedig Sokolowsky András passza után Meggyes Balázs is a hálóba lőtt. 5-1 A szurkolók közül többen nem foglalkoztak azzal, hogy az Ikarus nyert végül a Sashalom ellen, és még pezsgőt is bontottak. Tulajdonképpen nekik is igazuk van… Úgy néz ki, hogy a Pénzügyőrnek mostanában minden meccs ünnep! A listavezetőnek a hátralévő három mérkőzésén elegendő egy pontot gyűjtenie a bajnoki címhez, a következő héten Budafokon kísérlik meg a fiesztát! A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Gyürki Gergő lett. Sok jó teljesítményt láthattunk, de Gyürki Gergő gólt lőtt, gólpasszt adott, és sok gondot okozott a Hegyvidéknek ezen a napon, nálunk azövé volt a legjobb.
Győzött és bennmaradt a Vízművek!

Két vereség után újra győzni tudott és ezzel nagyon fontos három pontot szerzett a Vízművek, amely az Építőket fogadta a BLSZ1. 27. fordulójában.
Főv. Vízművek SK – 43.sz Építők SK 1-0
BLSZ1. 27. forduló
Bár a vendég kék-fehérek jóval többet támadtak a kiesés ellen küzdő ellenfelüknél, Schmél László ezer sebből vérző csapata egy jobb oldali beadás után a 45. percben Buhály Gergő révén közelről megszerezte a vezetést. A második félidőben az Építők hiába dolgozott ki számos helyzetet, végül maradt az egygólos hazai siker. Bár van olyan bonyolult matematikai művelet, amely még kihozhatja azt, hogy kiesik a BLSZ1. osztályból a Vízművek, a realitások talaján maradva az utolsó két helyet már biztos, hogy elkerüli a csapat.
Feladta a harcot a kőbányai kapufa! Elmaradt a bajnoki!

Balesetveszélyes kapu miatt elmaradt a KISE – Unione BLSZ1-es bajnoki mérkőzés. A két csapat a meccs kezdete előtt szembesült a problémával, így az izgalmas találkozó helyett jó hangulatú edzőmeccset játszottak egymással. „Az öltözővel szembeni kapunak a bal oldali kapufája tört el – mondta Laborc Lajos, a KISE technikai vezetője. – A mérkőzés előtti ellenőrzéskor vette észre a játékvezetői hármas, nekünk nem volt tudomásunk róla, nem tudjuk, hogy mikor történt a kapufa sérülése. A kapu 40-50 fokban dönthető volt, így a játékvezető balesetveszélyesnek ítélte meg. A megjavítás 5-6 órát igényelt volna, így az Unione elleni meccset nem tudtuk megtartani. Azért egymás között keresztben játszottak egy jót a csapatok. A héten orvosolni fogják a problémát, és hamarosan eldől az is, hogy mikor tudjuk pótolni a bajnokit.”
További eredmények:
KELEN – TESTVÉRISÉG 0:3
RAFC – RTK 1:0
VOYAGE – SZPA 0:2

