Eredmények a 3. fordulóból:

  • 2021.09.04.

fotó: Pörge grundol facebook oldal

Pesztszentimre – Svábhegy 3:3

2 59

Nagy érdeklődés övezte a Pestszentimre első hazai mérkőzését, a PSK a BLSZ I. 3. fordulójában a Svábhegy csapatát fogadta. Fordulatos mérkőzésen a Pestszentimre egy büntetőből megszerezte vezetést, majd a második játékrész elején egy bombagóllal egyenlített a Svábhegy. Később két gólos előnyre tett szert a hazai csapat, amely két perccel a rendes játékidő vége előtt is megvolt még neki, de jött a fordulat, és a véghajrában kiegyenlített Bajzik József legénysége. Nagyon izgalmas, a végére feszült meccsen megosztoztak a pontokon a csapatok. A mérkőzés menete:

15′ Plajner Ákos (Svábhegy) kilépett a védők között, de 15 méterről nagy helyzetben fölé lőtt.
20′ Garamszegi Ábris (PSK) okos meglátással 20 méterről kapura emelt, de a labda a felső léc felett hagyta el a játékteret.
28′ Krénusz Álmos (PSK) bevezette a büntetőterületre a labdát, ahol a vendég védők szabálytalankodtak vele szemben, ezért a játékvezető büntetőt ítélt. A végrehajtó Mészáros Dániel (PSK) volt és könyörtelenül bevágta a kapu jobb oldalába a labdát. 1-0

39′ Egy lecsorgó labdát Fűzfa Gergely (PSK) félfordulatból 25 méterről kapura lőtt, de a vendég hálóőr szép mozdulattal kitornázta a léc alól.

42′ Krénusz Álmos (PSK) elviharzott a jobb szélen és 16 méteres lövése a jobb kapufa mellett suhant el.

45′ Zách Tamás (Svábhegy) oldalról végezhetett el szabadrúgást, ravaszul kapura csavart, de a labda fölé ment.

A félidőben átszervezte csapatát a vendégek szakvezetője, és ennek hatására több veszélyes támadást alakítottak ki.

49′ Kovács Bálint (Svábhegy) 20 méteres szabadrúgása levágódott a sorfalról, a visszapattanó labdán igazított egyet és mesterien célozva hatalmas gólt ragasztott a kapu bal oldalába. Ez bizony szépségdíjas gól volt a javából! 1-1

56′ Nagy bedobás érkezett a baloldalról és Czellahó Róbert (PSK) élesen kapura fejelt, de a vendég kapus hatalmas bravúrral szögletre tolta a labdát.

67′ Boda Péter (Svábhegy) szabadrúgását szépen védte a hazaiak kapusa, aki azonnal indította Kazi Leventét (PSK) és a szélvészgyors támadó lefutotta védőjét, belépett a büntetőterületre és kilőtte a hosszú sarkot. Gyönyörű támadás volt. 2-1

77′ Kazi Levente (PSK) nagy lendülettel bevezette a labdát a büntetőterületre, lövését azonban védte a vendégek kapusa.

78′ Jobb oldalról elvégzett szögletrúgás érkezett a kapu elé, a labda ide-oda pattogott, majd a jól érkező Fűzfa Gergely (PSK) ellentmondást nem tűrően lőtt a kapuba. 3-1

Már mindenki elkönyvelte a Pestimre győzelmét, viszont a dráma csak most kezdődött.

85′ A Svábhegy mindent egy lapra feltéve támadott és beszorították a hazaiakat. Csillag András (Svábhegy) 17 méteres nagy lövése levágódott a védőkről.

88′ A leshatáron Bánk Levente (Svábhegy) kilépett a védők között és 10 méterről higgadtan a kapuba helyezett. 3-2

93′ Jobb oldalról érkező vendég szögletet követően a hazaiak hevesen reklamáltak, hogy ők jönnének kirúgással, a játékvezető felülbírálva asszisztensét, szögletet ítélt a vendégeknek. Ezt sportszerűtlenül számon kérte Sinkó Balázs (PSK), amiért a játékvezető kiállította a játékost.

94′ Ezúttal balról érkezett a szöglet, a beívelés pillanatában a játékvezető szabálytalanságot látott a büntetőterületen belül és határozottan büntetőt ítélt a vendégek javára! A büntetőt Bánk Levente (Svábhegy) végezte el és magabiztosan helyezett a kapu bal oldalába. 3-3

Gyakorlatilag ezzel véget is ért a mérkőzés. Nem volt egyszerű a vége, mert kissé elszabadultak az indulatok.

Ezen az izgalmas és jó iramú mérkőzésen nagyszerűen játszott mindkét csapat és küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a játékosok. A száraz tény az, hogy a Pestimre nagyon szervezetten és lelkesen játszott és nagyon közel állt a győzelemhez és a Svábhegy csapata a sírból hozta vissza a meccset, amely drámaian ért véget.

Testvériség – Unione 2:2

Mun – Csep-Gól 0:3

Gázgyár – Budafok II 0:5

Vízművek – Csepel 2:2

SZAC – 43. sz. Építők SK 1:2

Pénzügyőr – REAC 1:0

THSE – Ikarus 4:2

Tudósítások: Pestifoci.hu