Beharangozó!
Szerdán, a Budapest Kupa küzdelmeiben is megkezdjük az idei szereplésünk. A tavalyi kiírás óta, ismét ebben a sorozatban lehet majd eljutni a Magyar Kupa főtáblájára. Ehhez „csupán” a legjobb 6 közé kell kerülni.
A kupa 1. fordulójában (a 32 közé kerüléséért) a jó hangzású, ettől az évtől Barca előtaggal rendelkező, BLSZ2-ben szereplő, elsősorban az utánpótlás nevelésben jeleskedő Szent István SE csapatával játszunk. Ez egyben – alacsony osztályú ellenfélre tekintettel – azt is jelenti, hogy csak a győzelem jelent számunkra továbbjutást, döntetlennel a SZISE jut tovább.
Sok fog múlni a gólvágókon. Ellenfelünknél játszik a tavalyi másodosztály gólkirálya. Bagyinszki Krisztóf (a fenti fotón a jobb oldalon), aki az idei pontvadászatot is egy duplával kezdte, igaz ez most kevés volt a pontszerzéshez, a bajnoki rajton a SZISE Hidegkúton, 2:4-re kikapott. Nálunk Kocsis Balázs eddig 3 meccsből 1 gólos.
A koronavírus ellen védett (vagyis: védettségi igazolvánnyal rendelkező) személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy számára megnyílik a lehetőség a labdarúgó- és futsal mérkőzések nézőként való látogatására. Kérjük a sporttelepre belépő szurkolóinktól a védettségi igazolványuk felmutatását! A sporttelepre csak előzetesen leadott névsor szerint lehet majd belépni!
A bajnokira szeptember 8.-én szerda 19:00 kezdéssel kerül sor a ROKK sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Apkó Tamás, segítői Kiss II. Gábor és Bence András lesznek. A hazaiak zöld-fehér szerelésben játszanak, a mieink pedig piros együttesben lépnek majd pályára.


