7. forduló: UNIONE FC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 1:0 (0:0)
2021.10.13. szerda 19:30-óra III. Kerület TVE sporttelep
Ugljesa 4 –
Alassmi 6, Kmetykó 6, Gergely csk 6, Ovszák 6 –
Borgulya 4 (Hujbert 46p 6), Szabó 5, Horváth 6 (Örkényi 64p 5), Kovács 5-2=3 –
Kocsis 5, Mészáros 4,5 (Koós 61p 5)
további cserék: Haraldseid, Fodor, Sörös, Szuhai
Sárga: Horváth (36p)
Piros: Kovács (78p az ellenfél ellökése miatt)
Dr. Hevesi Tamás: “A mérkőzést döntetlenre kellett volna hoznunk és az is lett volna, ha nem dobunk magunknak egy gólt. Ami pedig fejelést illeti, a lökésre a válasz a lefejelés? Gondolom abban egyetértünk, hogy ez nem egy arányos reakció. Hovatovább ez nem csak egy „koppintás” volt, hanem olyan erőkifejtés, ami akár súlyos sérülést is okozhatott volna. Mindezt 49 éves csapatkapitányként, egy 22 évessel szemben. Szép kis példakép… „
A 7. fordulóból halasztott mérkőzést pótoltuk szerdán. Az Unione, az eredeti meccs időpontjában görögországi kirándulást tett, ezért került halasztásra a mérkőzés. A házirangadón az Unione volt a hazai csapat, de mivel mindkét együttes a III. Kerület TVE pályán szerepel, ezért ennek most nem volt jelentősége.
A „hazaiak” kiválóan szerepelnek az idei pontvadászatban, ezidáig veretlenek. Egy meccsel kevesebbet játszva (5 győzelem és 2 döntetlennel) jelenleg 3. helyen állnak a tabellán. A korábban inkább rutinos játékosokra számító fekete-zöld együttes az idei évben már több (III. Kerület TVE U19-es együtteséből igazolt) fiatal játékost is szerepeltet a mérkőzésein. Emellett azért a nyári átigazolási időszakban most is varázsoltak egy kicsit, az NBI-es Boér mellett a volt válogatott Cvitkovicsot is megszerezték (bár egyikük sem volt keretben ezen a meccsen).
A mieink ugyan jó meccset játszottak a Csepellel, de ezért pontot nem adtak, a csapat pedig vissza is csúszott a 9. helyre. A mérkőzést előzetesen háromesélyesnek tituláltuk, ellenben a papírforma alapján most azért esélyesebbnek tűnt a fekete-zöld együttes.
A csapatból Pintér, Sztranyovszky, Ábrahám, Rozsáli, Érsek és Maczinkó sérülés és betegség miatt kimaradt.
A szokásunknak megfelelően az első negyedórát inkább bemelegítésre használtuk fel, szerencsénkre az Unione sem érte el még ekkor az utazó sebességet, csupán egy-két tizenhatoson kívüli gyenge lövéssel tudták Ugljesa kapuját célba venni, amit a kapusunk biztos kézzel, könnyen hárított.
A 18. percben már egy fokkal veszélyesebb volt a szitu, amikor Téglási jobbról tört be a 16-oson belülre és 12 méterről a kapusunk ölébe lőtt.
Zömében mezőnyben folyt a küzdelem, a csapatok nem igazán találtak egymáson fogást.
A 30. percben viszont, a semmiből gólt szerezhettünk volna. Gergely 18 méteres, középről elvégzett szabadrúgása a keresztlécről vágódott vissza a mezőnybe!
A 32. percben egy kapu előtt kavarodás végén Kovács lőhetett kapura, de a védők blokkolni tudták a 11 méteres lövést.
A 37. percben Borgulya maradt le milliméterekkel egy ziccer passzról a 16-os vonala előtt.
És ennyi volt az első játékrész. Enyhe hazai fölény, labdabiztosabb Unione, de a lehetőségből mindkét oldalon rendkívül kevés adódott.
Fordulás után könnyen góllal indíthattunk volna. Egy formás akció végén a jobb szélen felfutó Alassmi passzolta a rövid ötösre, egyedül érkező Kocsishoz a labdát, aki viszont tiszta helyzetben, estében eltörte a labdát és így odalett a ziccer!
Az 50. percben Hujbert ívelt balról a védelem mögé, a kiugró Kovács elé, szélsőnk fejjel akarta eltolni a labdát a 16-os vonalára kifutó kapus mellett, de ha milliméterekkel is, de nem érte el a labdát, ami így a kapus kezében landolt!
Az 54. percben most Hujbert futott el a jobb szélen, félmagas beadása elsuhant a középsők mellett és a védők is elvétették a labdát, ami így a hosszún helyezkedő Mészároshoz került, aki feltehetően meglepett, hogy mekkora helyzetbe került, mert 10 méterről, senkitől sem zavartatva a rövid, bal saroknál helyezkedő kapus kezébe gurított!!! Ez volt a meccs helyzete!
A második játékrészben már kiegyenlített játék folyt mezőnyben is a pályán, azonban a kialakított lehetőségeinkből könnyen előnybe is kerülhettünk volna.
A következő negyedóra ismét a két 16-os közti játékról szólt, igaz egyre többször adott okot a reklamálásra a sokszor egyoldalú és erélytelen játékvezetői tevékenység. Láthatóan a bíró sporttárs a mezőny faultok esetében nagyon tisztelte az Unione rutinos játékosait, mert sokszor egészen egyértelmű, nyilvánvaló szabálytalanságokat sem fújt le a mieink javára. Emellett – és ennek később jelentősége is lett – Szekeres sajátos „megoldásait” sem vette (vagy nem akarta) észrevenni. Például akkor, amikor egy hazai szöglet előtt arcon könyökölte Alassmit, akinek fel is repedt a szája. A sommás döntés mindkét játékos szóbeli feddése volt, hogy „fejezzék be”.
A 70. percben Hassan kerülhetett volna egy kiugratás után nagy helyzetbe, de a végén túl hosszan vette át a labdát és így Ugljesa megszerezte előle a játékszert.
A 74. percben egy elképesztő kapushiba után vezetést szerzett az Unione! Melczer az oldalvonal és a 16-os közötti helyről beküldött, lecsúszott beadása, az ötösön belül egyedül helyezkedő kapusunk feje fölé érkezett, aki ahelyett, hogy lehúzta volna a lehulló labdát, érthetetlen módon azt, bal kézzel a kapunkba húzta 0:1!!! Nehéz magyarázatot találni erre a megoldásra, talán fölé akarta tenyerelni a labdát!?
Ami ezután következett az már a futball pályára nem való! A 80. percben a vendég kispad előtt, a játék közben Szekeres ütött oda Kovácsnak, a játékvezető és az taccsbíró is szemet hunyt az eset fölött, így tovább ment a játék, majd az oldalvonal és a félpálya találkozásánál Alassmi szabálytalankodott hátulról a hazaiak 49 éves csapatkapitányával szemben, aki miközben ráhuppant a védőnkre, ismét hátra könyökölt, majd rá is „fordult” a földön fekvő játékosunkra, ekkor Kovács odafutott és lelökte a védőnkről a fölé tornyosuló játékost, aki „válaszként” lefejelte a 22 éves szélsőnket, aki össze is esett a fejelés következtében!
Ezután elszabadultak az indulatok, tömegjelenet alakult ki a pályán (csak a földön fekvő játékosunkkal nem törődött senki), mindenki a saját „igazát” hajtogatta és csak lassan nyugodtak meg a kedélyek. A dulakodásban még Horváth Szabolcs vállát is kirántotta valaki, amit a gyúrónknak szerencsére sikerült visszatennie, de így is kérdéses lesz középpályásunk hétvégi játéka. A fejelés erejét jól mutatja, hogy még a fejelő Szekeresnek is felszakadt a homloka. A játékvezető az ilyen helyzetekben oly jól ismert „sommás” döntést hozta meg és mindkét játékost (a fejelőt és a lefejeltet is) kiállította!
Bő 5 perc után folytatódott a játék, ezidő alatt Hassan előtt adódott két lehetőség, egyszer a 16-osn belüli lövését blokkolták a védőink, majd 16 méteres lapos, tekert lövése nem sokkal kerülte el a jobb alsót.
Ezután ismét a Czene-Joó Ádám játékvezető vált főszereplővé és kvázi beszámítva azt az időt is amíg állt a játék, kb. a 80. percben egyszerűen lefújta a mérkőzést!?
Nehéz indulatok nélkül beszélni erről a meccsről. Főleg úgy, hogy a 80. perc eseményei elhomályosítják a játék emlékét. A meccsről talán csak annyit, hogy viszonylag nagy iram, kevés helyzet után döntetlen lett volna a reális eredmény. Sajnos ezt a vereséget kizárólag magunknak köszönhetjük, a kapitális potya eldöntötte a meccset.
A beharangozót úgy indítottuk, hogy a két csapat, hosszú évekre visszanyúló sportbarátságát méltattuk. Hát 80. perc eseményei nem ezt mutatták. Az ott történtekre nehéz magyarázni. Arról nem is beszélve, hogy ellenfelünk mindig hangoztatja, hogy ők már csak saját örömükre fociznak, már komoly céljaik nincsenek. Ehhez képest a felénk irányuló indulatokra nehéz magyarázatot találni. A futball szenvedélyes játék, sok minden belefér. Kiabálás, reklamáció, a szabálytalanság, talán még egy kis lökdösődés is…de a fejelés biztos nem! Az a csehóba, vagy még oda sem való! Ráadásul döbbenetes, hogy a földön fekvő, lefejelt játékos látványa se józanította ki a csapatokat…a hazaiak kvázi jogosnak érezték a tetlegességet!?
Nem akarjuk mentegetni a játékosunkat, nyilvánvalóan az ellökés (ami nem is volt kicsi) sem fér bele és minden bizonnyal „nálunk is” lapot ért volna a tett, bár az sem biztos, hogy pirosat. Más kérdés, hogy Alassmi fölé tornyosuló játékos nem volt valami bizalomgerjesztő, az biztos volt, hogy nem felsegíteni akarja a védőnket.
Továbbá nem felmentve a feleket, de most azt kell mondanunk, hogy a kialakult helyzetben hatalmas felelőssége van a játékvezetőnek. Utólag azt kell mondanunk, hogy a JB játékvezető küldése sem volt túl sikeres (bár lehet, hogy ők is úgy gondolták, hogy ez könnyű meccs lesz). Mindenesetre a súlytalan, következetlen játékvezető néhány sárga lap kiosztásával (akár pont az eset előtti ütés észrevételével) megelőzhette volna a dolgok ilyenkénti alakulását.
Ennek ellenére a 49 éves hazai csapatkapitány, a volt NBI-es válogatott tette, viselkedése megmagyarázhatatlan!
Ehhez képest néztük a játékvezetői jelentést, az alapján az eset tanulsága valahogy így hangozhat: nem szabad túlzott mértékkel senkit sem lökni, sem fejelni, mert ez esetben mindketten fejsérülést szenvedtek!
„Kíváncsiak” leszünk a fegyelmi bizottság döntésére…
Mondhatnánk, hogy ezt gyorsan felejtsük, de nem lesz könnyű…
A folytatásban szombaton 11-órai kezdéssel a Gázgyár vendégeként lépünk pályára. Reméljük ott majd ismét a focié lesz a főszerep.


